Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)

2006. január / 1. szám

KÖZÉLET 2006. JANUÁR fHIRHOZO Átadták az MO-ás délkeleti útszakaszát déré csökken az uta­zással, illetve dugóban várakozással eltöltött idő. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ünnepi beszédében kiemelte, hogy az autópálya el­sősorban nem a politi­kusok eredménye, ha­nem a térségben élő, kitartó lakosságé! Az itt lakók életét jelentő­sen megkönnyíti majd a Vecsést és Üllőt el­kerülő útszakasz. A miniszterelnök leszö­gezte: ahhoz, hogy fej­lődjenek az ország tér­ségei, autópálya kell. A most átadott résszel Ferihegy végre bekapcsolódik a gyors- forgalmi hálózatba, így tulajdonképpen Európa minden pontjára kényelmeseb­ben és gyorsabban el lehet jutni. Az autópálya-építés nem áll meg: Bé­kés megye irányába is folytatni fogják a munkálatokat. Azáltal, hogy az MO-ás és az új 4-es főútnak köszönhetően egy ki­csit könynyebb lesz az élet, talán egyre többen fogják azt érezni, hogy nemcsak élni, de küzdeni is érdemes Magyaror­szágon! - fejezte be beszédét a minisz­terelnök. Az átadásra került szakaszokat térké­pen mutató, „Folytatjuk!” feliratú táblát ezután aláírásukkal szentesítették a megjelent politikusok, majd Gyurcsány Ferenc és Káka János átvágta a nemze­ti színű szalagot. Két és fél órával ké­sőbb pedig már az úton elsőként áthala­dó autósok - no meg Vecsés és Üllő la­kossága - vette megelégedetten tudomá­sul, hogy elkészült a fővárost megkerülő autópálya új szakasza. A körgyűrű további építését már megkezdték. Testvérvárosi iskola támogatása A XVII. kerületi önkormányzat nevében Barna Andor alpolgármester 250 ezer Ft ér­tékben informatikai berendezéseket, 105 ezer Ft értékben szakkönyveket adott át a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium részére 2005: december 12-én. (Folytatás a címoldalról) Az MO-ás autóút 12,7 km-es szakasza az M5-ÖS autópályát köti össze az új nyomvonalon lévő 4-es úttal. Az osztrák Strabag Építő Rt. fővállalkozásában megépített út az átmenő forgalmat is nagyban csökkenti, ráadásul a Ferihegyi Repülőtér megközelítését is leegyszerű­síti. Az MO-ás eddigi szakaszaival ellen­tétben, ahol a pályaszerkezet csakhamar tönkrement, az új részen a kivitelező - szigorú műszaki előírások szerint - kor­szerű technológiát, bazaltbeton burkola­tot alkalmazott. Az így elkészült felület tapadása kiváló, élettartama hosszú, rá­adásul üzemeltetése olcsó. További új­donság, hogy az új útszakaszon 2005- 2006 telén az Állami Autópálya Kezelő Rt. szakemberei nem a sózást használ­ják a síkosság mentesítésre, hanem egy speciális, környezetkímélő folyadékot, mint ahogy erről az ünne­pélyes átadásra igyekvők az útszéli táblákról is ér­tesültek. Az MO-ás körgyűrű sza­kaszával egy időben adták át a 4-es út új, 12,5 km-es Vecsést, Üllőt elkerülő szakaszát is, melyet a Swietelsky Építő Kft. épí­tett. A főút a Ferihegy II. terminál bekötőútjától az Üllő utáni visszacsatlako- zási csomópontig tart. A II. terminál régi becsatla­kozásánál egy új kiválási csomópont készült jelző­lámpás forgalom-irányí­tással, amely a tranzitfor­galmat az új 4-es gyors- forgalmi útra tereli. Utób­bi tíz kilométeren át 2x2 sávos gyorsforgalmi út, utána 2x1 sávos­ra szűkül, majd visszacsatlakozik a régi 4-es út nyomvonalára. A decemberi átadón Szabó Imre kö­szöntőjében elmondta, hogy Pest megye ünnepel, mert a megnyíló utakkal tize­«n MO autópálya ui sza^. .-^ ő . , , úi 4-es számú főút Vecsest es Ullot H elkerülő szakaszának átadási ünnepsége Szabó Anikó

Next

/
Thumbnails
Contents