Hírhozó, 2006 (16. évfolyam, 1-11. szám)

2006. május / 5. szám

26 2006. MÁJUS KÖZÉLET «HÍRHOZÓ Tanácskozás a gyermekvédelem jegyében A Gyermekjóléti Szolgá­lat március 27-én ismét megrendezte a Gyer­mekvédelmi Tanácsko­zást, melynek a Rákos­kerti Művelődési Ház adott otthont. Barna Andor al­polgármester meg­nyitója után a kerü­leti gyermekvédel­mi, egészségügyi szervek értékelték tavalyi munkájukat és számoltak be a szakmában dolgozó kollégáknak az elért eredményekről. A Gyermekjóléti Szol gálát értékelését Lochman Lászlóné in tézményvezetőtől, a Csa­ládvédelmi Csoport ta­pasztalatainak összegzé­sét Orbán M. Adrienn csoportvezetőtől hallot­tuk. A Gyámhivatal évér­tékelő előadását a védő­nők szakmai beszámoló­ja követte, majd Fazekas Lajosné, a Gólyafészek Bölcsőde vezetője be­szélt a bölcsődei gyer­mekvédelem kerületi ta­pasztalatairól. A Csicser­gő Óvoda gyermekvédel­mi felelőse, Földest Zsigmondné az óvodák tevékenységét összegez­te félórás előadásában. A kora délutánig tartó program egyik legérdekesebb be­számolóját Tanácsúé Betéri Éva gyer­mekvédelmi felelős tartotta, ugyanis egy anomáliára hívta fel a figyelmet. A gyer­mekvédelmi törvény terminológiája a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett diá­kok meghatározására ugyanis sokban különbözik az iskolák által használt köz­oktatási törvényétől. Ezáltal a jelentett adatokban eltérés mutatkozik, hisz előző kategóriái lazábbak, mint az utóbbié, a gyermekvédelmi törvényben a veszé­lyeztetettség fogalma kötetlenebb. A rendezvény végén a résztvevők Lochman Lászlónéval összegezték a hal­lottakat, közösen értékelték a feladato­kat, és javaslatokat fogalmaztak meg a hatékonyság növelésére, hisz - mint az előadó elmondta -, a számok sokat árul­nak el, de a segítség minősége a fontos. Szabó Anikó Díjátadó operaelőadással Mint minden évben, a Magyar-Lengyel Bará­ti Kör idén is oklevéllel köszönte meg a ke­rületi lengyelekért tevőknek fáradozásaikat. Március 31-én a Csekovszky Árpád Művelődési Házban Puskás Mária körvezető és Csekovszky Edit körve­zető-helyettes köszöntötte a baráti kör résztvevőit, majd Buskó András, a XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Ön- kormányzat elnöke és Puskás Zoltán el­nök-helyettes adták át a díjakat. Idén Dévényi Gáborné, a művelődési ház igazgatónője, Andrássy Józsefné, a kör egyik tagja és dr. Bakonyi Erika, a Len­gyel Nemzeti Idegenforgalmi Iroda ve­zetője részesült a kitüntetésben. A köszöntések után dr. Szombathy Gyu­la nyugalmazott református lel­kész néhány bib­liai történetet ol­vasott fel, majd zenés-énekes műsor követke­zett. Szalay Mik­lós, a Magyar Ál­lami Operaház nyugalmazott karigazgatója zongorán kísérte az Ope­raház két magánénekesét, Dónusz Kata­lint és Nagy Pétert. Szabó Anikó Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny A Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XVII. kerületi Kirendeltsége április 4-én rendezte meg a felmenő rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyt, melynek helyszíne a Péceli út 144. sz. alatt lévő RTK-pálya volt. A versenyt Miló Béla önkormányzati képviselő, a kerületi Közbiztonsági Bi­zottság elnöke nyitotta meg, az ered­ményhirdetésen az érmeket Barna An­dor alpolgármester adta át. A dunai árvíz okozta veszélyhelyzet miatt a Fővárosi Polgári Védelmi Igaz­gatóság részéről a segítők közül a terve­zettnél kevesebben tudtak részt venni a verseny lebonyolításában, ezért a kerü­leti önkormányzat dolgozói segédkeztek. A csapatok szoros versenyben a követ­kező eredményeket érték el. Általános iskolák: I. helyezett: Hősök Terei Általá­nos Iskola, II.: Pál Apostol Katolikus Ál­talános Iskola és Gimnázium, III.: La- borcz Ferenc Általános Iskola. Középis­kolák: L: Balassi Bálint Nyolcévfo­lyamos Gimnázium, II.: Pál Apostol Ka­tolikus Általános Iskola és Gimnázium, III.: Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnázi­um. A versenyt szervezte Ménesi József pv. alez. ke­rületi kirendeltség­vezető. A fővárosi ver­senyre április vé­gén a XVIII. kerü­leti Bókay-kertben került sor, ahol a Hősök terei iskola szerezte meg az első helyet, így Budapestet ők kép­viselik a megyei versenyen. (Sz.) Lochman Lászlóné

Next

/
Thumbnails
Contents