Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. március / 3. szám
MÁRCIUS KULTÚRA 11 Lakatos Edit tűzzománc tárlata A Rákoscsabai Közösségi Házban február 4-én nyílt meg Lakatos Edit képző- és iparművész tűzzománc kiállítása. Elsőként a gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola és Művészeti Iskola tánccsoportja - ahol a művésznő is tanít - mutatott be huszártáncot és palotást. Ezt követően egy szinttel fentebb - a Csigaház vezetője, Pájer Ildikó és kolleganője, Sárközi Klára- kötetlen beszélgetésre invitálták Lakatos Editet, akit főleg művészi hitvallásáról kérdeztek. _ Kiderült róla, hogy a művésznő verseket is ír, amelyeket saját maga illusztrál. Csodálja Pierro della Francesca és Giotto művészetét. Középiskolás kora óta fest. A Rákoskeresztúron nyolc éve élő Lakatos Edit alkotásai sajátosan kialakult technikával készülnek különféle stílusokat olvaszt össze tűzzománcba. A Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolát 1978-ban végezte el. 1990 óta él Budapesten, ekkor honosíttatta diplomáját, egyébként festő szakos. Németországban dolgozott, Grúziában is megfordult, olasz művészetet kedvel, itáliai vörösrézzel dolgozik. Az est folyamán közreműködött még a Ricsovinyi testvérpár, Renáta hegedűn, Tünde zongorán. A tárlatot február 26-ig láthatta a közönség, ám Lakatos Edit művei megtalálhatók a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban, a Városházán a Pesti úton, a Dózsa Művelődési Házban, valamint a Rákoscsabai Közösségi Házban. Az önkormányzat megbízására hamarosan a közönség elé kerül Budapest 1956 című új alkotása is. Krémer József Farsangi előkészületek tanítása a Kép utcai oviban Szakmai napra invitálták a Kép utcai óvoda vezetői a kerületi oktatási intézmények nevelőit, melynek keretében bemutatták a gyerekek farsangi előkészületeit. A helyi önkormányzatot dr. Péczely Terézia alpolgármester képviselte, és egyben megtekintette az óvoda nemrégiben felavatott új tornatermét is. A bordásfalakkal felszerelt szobában a gyerekek remek körülmények között végezhetik a napi testmozgásukat. A farsangra való készületek jegyében hat csoportban, mintegy 140 gyermek forgórendszerben ismerkedhetett meg az álarckasírozással és festéssel, a farsangifánk sütési fázisaival, valamint fakanálból és csuhéból ki- szebábot is készíthettek. A családias rendezvényen a gyerekek által készített fánkból a vendégeskedő pedagógusok szintén fogyaszthattak. Kohári A. Fényes Szabolcs slágerei a Gózonban A Gőzön Gyula Kamaraszínház február 12-i, „Egy szoknya - egy nadrág” című darabjának premierje nagy sikert aratott. A zenés vígjáték műfgj vagy az örökzöld Fényes-slágerek miatt teltház várta Fényes Szabolcs és Barabás Pál színművének bemutatóját. A fergeteges komédia Sóvári Péter „kálváriáját” mutatja be. Az ismert színész féltékeny lesz, mikor az általa kiszemelt kezdő színésznővel kalandvágyból kezd ki egy tékozló gróf. Sóvári Péter elhatározza, hogy megleckézteti a hozományvadász, nincstelen grófot, és özvegy milliomosnak öltözik be - azonban a szállodában csakhamar feltűnik az igazi argentin özvegy is... A színpártolóknak szánt előadást, a 6. évad harmadik produkciójának bemutatóját neves szereplőgárda vitte színre: Sóvári Péter szerepében Harmath Imre (a Szeress most sorozat Konrád Jánosa) a gróf szerepében a neves operettszínész, Benkóczy Zoltán aratott nagy sikert. A további szerepeket Sáfár Anikó, Fogarassy Bernadett, Foga- rassy András, Straub Péter, Agócs Judit, valamint Nádházy Péter keltette életre. Fényes Szabolcs legismertebb dallamait - Van-e szerelmesebb vallomás, Fogj egy sétapálcát, Odavagyok magáért stb. - zongorán Bíró Attila kísérte. A Koltai Róbert rendezte darabot még három alkalommal mutatja be a rákosligeti színház. Sz. A. Találkozás gyerekként az irodalommal A Diadal Úti Általános Iskola könyvtárának a közelmúltban Békés Pál író volt a vandége.