Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. november / 11. szám

__ * * 4 NOVEMBER ÖNKORMÁNYZAT fHIRHOZO A képviselő-testület 2005. október 20-án tartott ülést V A napirendek megtárgyalása előtt dr. Hoffmann Attila polgármester először is gratulált Marschalkó Tamásné vállalko­zásfejlesztési tanácsnoknak, aki a közel­múltban a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara kitüntetésében részesült. A tájékoztatók között a polgármester be­számolt a vagyonnyilatkozatok kapcsán felmerült személyiségi jog kérdésének konfliktusáról, amennyiben ellentétes véleményt nyilvánított a Fővárosi Köz- igazgatási Hivatal hivatalvezetője és az adatvédelmi biztos. Dr. Hoffmann Attila továbbá elmondta, hogy az elmúlt hó­napban újabb négy névtelen levelet ka­pott, részben a prémiumával kapcsolat­ban, illetve egy levélíró az útépítő „Hoffmann Rt.” miatt bírálta. A polgár- mester leszögezte, hogy a cég csak név­rokona, ahhoz semmilyen köze nincs. Elhangzott még, hogy a forrásmegosztás révén 2006-ban kevesebb pénzforrás jut az önkormányzatnak, ennek ellenére a polgármester örömét fejezte ki, hogy idén eddig hitelfelvétel nélkül gazdálko­dott az önkormányzat. A kerület vezetője bejelentette még, hogy október 19-én a Fővárosi Közgyűlés elfogadta Lugosi Mária 1956-os kopjafa emlékmű­vének felállításáról szóló tervet. A napirend előtti felszólalások közül dr. Farkas Tibor önkormányzati kép­viselő (MDF) közölte, hogy a nem elta­karított kutyaürülék kérdésével foglal­kozni kell, mert az nemcsak csúf és bü­dös, de belőle súlyos kórokozó kerül a levegőbe, ami az embernél különféle gyulladásokat okozhat. Ifj. Lépés Imre képviselő (SZDSZ) megkérte a testületet, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek 1956 mártírjaira. Ezután felszólalásában Láz­ár Attilának, az előző testületi ülésen el­hangzott vádjára utalva leszögezte, hogy diplomamunkájának helytörténeti füze­tekben történt megjelentetésére Ba- konyvári M. Ágnes, az Erdős Renée Ház akkori igazgatónője kérte fel. A kiad­ványért ellenértéket nem fogadott el, az értékesítésből származó bevétel a ház büdzséjét gazdagítja. Rendeletek ✓ A testület 19 igen szavazattal, 7 tar­tózkodás mellett - Ács József kötetének támogatása céljából - módosította a 2005. évi költségvetésről szóló rendele­tet (38/2005). ✓ Az önkormányzat 21 igen, 1 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett megal­kotta a Napiás út - Dormánd utca - Kis­kút utca - Jászapáti utca által határolt terület Helyi Építési Szabályzatát (39/2005.). ✓ A testület 27 igen szavazattal, 2 tar­tózkodás mellett elfogadta az önkor­mányzat elektronikus ügyintézéséről és az elektronikus úton nem intézhető ható­sági ügyek körének meghatározásáról szóló rendeletet (40/2005.). A polgármes­teri hivatalban közigazgatási hatósági ügyek elektronikus úton nem intézhetők, az elektronikus ügyintézési mód nem vá­lasztható. Azonban a testület felkérte a polgármestert az informatikai fejlesztési feladatok tervének kidolgozására. ✓ 21 igen szavazat és 7 tartózkodás mellett a képviselők módosították a kép­viselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendeletet (41/2005). Határozatok ✓ A testület egyhangúlag úgy döntött, hogy 2010. október 31-ig meghosszabbít­ja a dr. Szászi és Társa Egészségügyi és Szolgáltató Betéti Társasággal a házior­vosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására létrejött szerződést. ✓ A képviselők egyhangúlag úgy dön­töttek, hogy a rákoskeresztúri Borsó ut­ca és Uszoda utca közötti névtelen köz­terület új neve Csicsörke utca lesz. A csicsörke sárgás-zöldes pintyféle, védett madár. ✓ A testület 23 igen, 1 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett módosította „A kerületi óvodák, általános iskolák és gimnáziumok finanszírozási elve”-it tartalmazó koncepciót. ✓ A képviselők 22 igen és 6 nem sza­vazattal elfogadták az Open SC (Ilka u. 9.) ajánlatát, így az önkormányzat brut­tó 4 M Ft vételárért megvásárolja a Péceli u. 144. sz. alatti 128188 hrsz-ú és a 128186 hrsz-ú ingatlanokat. ✓ A képviselő-testület módosította a „RÉS” Szociális és Kulturális Alapít­vánnyal a Pesti út 237. szám alatti, 8708 m2 területű ingatlan használatba adásá­ra létrejött szerződést. Ezzel 25 igen sza­vazat és 4 tartózkodás mellett az önkor­mányzat elfogadta a családok átmeneti otthona ellátása terén férőhelybővítés­re, valamint az ellátást nyújtó intéz­mény létrehozásához szükséges anyagi fedezet biztosítására vonatkozó javasla­tot. Ideiglenes kövesút-építés Rákoshegyen Az önkormányzat egyhangúlag úgy döntött, hogy az alábbi földutakat 2006. évben permetezett zúzottkővel látja el: Podmaniczky utca (teljes hosszában), Szilárd utca (a Lőrinci út és a Ferihegyi út között), Ady Endre utca (a Lőrinci út és a Ferihegyi út között), Sóska utca (a Lőrinci út és a Ferihegyi út között), Szilágyi Dezső utca (a Lőrinci út és a Ferihegyi út között), Felsőbánya utca (a Cséplő­kért és Cséplő utca között), valamint a Kévekötő utca (a Cséplőkert és Cséplő utca között). A fenti munkák végrehajtására a testület 78 M Ft ösz- szeget biztosít az önkormányzat 2006. évi költségvetésében. ✓ Az önkormányzat 22 igen, 1 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett előze­tes kötelezettséget vállalt arra, hogy a 2006. évi költségvetésben 900 E Ft ösz- szegű támogatást nyújt Parrag Emil fes­tőművész életmű-katalógusának megje­lentetéséhez. ✓ A képviselő-testület 11 igen, 16 nem szavazat mellett nem hagyta jóvá a ke­rületi köztisztviselők és közalkalmazot­tak gyermekei számára adómentes isko­lakezdési támogatás biztosítására vo­natkozó javaslatot. ✓ Az önkormányzat 27 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy magára vállalja a rákoshegyi lako­sok közül az első három személy által in­dított birtoksértési per költségét a Bu­dapest Airport Rt. ellen. ✓ A testület egyhangúlag jóváhagyta a 2006. évi belső ellenőrzési munkater­vet. ✓ A képviselők egyhangúlag úgy dön­töttek, hogy több kerületi pedagógus ré­szére 40.800 Ft/fő/hó összegű albérleti hozzájárulást biztosítanak. ✓ 25 igen szavazattal és 4 tartózko­dással a testület jóváhagyta a polgár- mesteri hivatal és a kerületközpont ka­rácsonyi díszkivilágításához szükséges pénzeszköz - 2,5 M Ft - biztosítására vo­natkozó javaslatot. ✓ A képviselők egyhangúlag határoz­tak a Rákoscsabai Református Egyház- község tulajdonában lévő 134747 hrsz-ú ingatlan adásvételi szerződésében fog­lalt időpontok meghosszabbításáról. ✓ A testület egyhangúlag elfogadta a fővárosi önkormányzat iparűzési adó tervszám-változását eredményező mó­dosítások során kedvezőtlenebb helyzet­be került önkormányzatok részére fel­ajánlott egyszeri, 150 M Ft összegű visz- szatérítendő kamatmentes támogatá­sát. ✓ A képviselők az ülés végén tanács­noki és bizottsági beszámolók elfogadá­sáról is határoztak. A képviselő-testületi ülés után a pol­gármester bemutatta Török Bálint tűzol­tó-alezredest - aki a nyugdíjba vonult Hernádi Rafael posztját tölti be illetve Zajtai Béla XVII. kerületi tűzoltópa­rancsnokot. Szabályozási terv Elfogadás előtt áll a Budapest XVII. ke­rület Városrendezési és Építési Szabály­zata ( KVSZ ). A terv és a hozzá tartozó szabályzat kifüggesztésre került a pol­gármesteri hivatal portáján (Pesti út 165.), illetve megtekinthető a www.ra- kosmente.hu honlapon 2005. december 6-ig. A tervekkel kapcsolatos esetleges véleményüket a Budapest Főváros XVII. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodájára (312. szo­ba) vagy az Ügyfélszolgálati és Okmány­irodán lehet leadni.

Next

/
Thumbnails
Contents