Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. szeptember / 9. szám
fHIRHOZO SPORT SZEPTEMBER mutató, a vállalkozóbb szelleműek pedig amatőr íjászversenyre nevezhettek be. A vendégek továbbá megcsodálták a kézműves kiállítást, az íj-vásár kínálatát és á korabeli jurtát is. Szabó Anikó Országos íjászrendezvény A kerületi, 1994 óta működő Elit Hunter íjász Egyesület a Magyarországon létező legnagyobb íjászcsapatok egyike. A rákoscsabai székhellyel rendelkező klub az idén nyáron is megtartotta kétnapos, többek között az íjász sportot népszerűsíteni vágyó sportprogramját. Sárga Róbert elnök a Hírhozónak elmondta, hogy az egyesületnek hetven tagja van szerte az országból - Győrből, Örkényből, Kecskemétről is járnak hozzájuk. Aki teheti, heti egyszer részt vesz a közös edzésen, amikor a versenyre készülők akár 300-400-at lőnek a délután folyamán! Fejes Imre szervező hozzátette, hogy minden időjárási viszonyban gyakorolni kell azért, hogy a versenyzők esőben, szélben is pontosan eltalálják a céltáblát vagy az állatfigurákat. Megtudtuk, hogy az Elit Hunter nemcsak nemzetközi tornákat, mint pl. a 2003-as soproni Európa-bajnokságot rendezte meg, hanem tagjai közül - junior és felnőtt kategóriában egyaránt - sok Európa- és világbajnok került ki. A legújabb nagyszerű, dobogós eredmények az idén júniusban, a Kemencén megrendezett Európa-kupán születtek. A rákoscsabai rendezvényt, melynek fővédnöke a szintén jelen lévő Szilágyi Antal sporttanácsnok volt, a két nap alatt mintegy ezer ember kereste fel. A látogatók különféle bemutatókat tekinthettek meg: a Magyar Harcos SE és a Nap Párducai visszatekerve az idő kerekét a korabeli harci táncokat és azt mutatták be, hogyan zajlottak a csaták. Volt baranta-, lovas- és vadászíjász beAz Elit Hunter sikerei az íjász GP-n Nosztalgia 3D íjászverseny Befejeződött az idei íjász GP versenysorozat, amelyet az Elit Hunter íjász Egyesület toronymagasan, 718 ponttal nyert meg (a második helyezett 480 pontot gyűjtött). A különböző kategóriákban a következő eredményeket érték el az Elit Hunter kiváló íjászai: első lett Lázár Gábor, Qobos József, Pocsai Máté, Kakati Judit, második helyezést ért el Czuczor Mátyás, Zeitler Zoltán, Bogdán Bordi Zsolt; harmadik Turóczi Csaba, negyedik Szilágyi Antal, Kuzma Tamás; ötödik Kubacsnyi Emese, König László; hatodik Kuzma Pál; hetedik Somkövi Anita, Molnár Ferenc; nyolcadik Kocsis Szilvia. A mini kategóriában (12 éves kor alatt) tizenharmadik lett Sárga Szabolcs Róbert, tizenötödik Takács Máté, huszadik Sárga Cintia és huszonkettedik Somkövi Enikő. Katona Csaba Sportpálya-átadás Rákoscsabán Az Edző téren 5,2 millió Ft bekerülési költséggel készült el az az újjáépített, bitumenes sportpálya, melyet augusztus 13-án délelőtt adtak át a lakosságnak. Vígh-Kiss József önkormányzati képviselő köszöntő szavai után dr. Hoffmann Attila mondott beszédet, majd Devánszkiné dr. Molnár Katalin országgyűlési képviselő és Szilágyi Antal sporttanácsnok vágták el a nemzetiszínű szalagot. Veresné Péntek Ilona, az Aranyhegyi Szövetség szóvivője focilabdát adott át ajándékul Meggyes Zoltánnak, a Rákoscsabai KSK elnökének. Az Elit Hunter íjászegyesület nosztalgia 3D-s íjászversenyt rendez a péceli Csúnya tónál szeptember 17-18-án. Naponta húsz cél lesz és csak egy lövést lehet leadni! Versenyengedély nem kötelező, hiszen a régi íjászok nagy része most vesz kézbe évek óta íjat. Nevezési részletek a http://www.elithunter.hu/news.php honlapon olvashatók. Bajnoki cím bowlingban A tavasszal megrendezett Budapest-baj- nokságon kerületi bowlingosaink jó szereplésükkel jogot szereztek a Magyar Országos Bajnokság 2005 amatőr döntőjében való megmérettetésre: a hölgyek közül Harcos Ágnes, az urak versenyében Kis Horváth István, Urbán György, Urbán László és Zelenyák Ferenc. Utóbbi a Rákoskerti TBK, a többiek a Rákoshegyi VSE tekézői. A rokonsportot természetesen hobbiból, amatőr szinten űző tekézők fantasztikus eredményt értek el, hiszen mind Urbán László a férfiaknál, mind Harcos Ágnes a nőknél magyar bajnoki címet szerzett június második hétvégéjén az Extreme-Pólus Bowling Centerben. Egy héttel korábban a Mammut Bowling Centerben második alkalommal rendezték meg a Kölyök Kupát. A mintegy félszáz- átlagban tízéves - induló apróság közül pályabérletet, sőt ötezer forintos pénzdíjat nyert kerületünk három csemetéje. Urbán Alexandra nyolcadik, Urbán Brigitta kilencedik, Fekete Ágnes pedig tizedik helyen végzett. Krémer József Szabó Anikó