Hírhozó, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. április / 4. szám

Emlékezés a hősökre A XVII. kerületi önkor­mányzat idén is több helyszínen rendezte meg a március 15-i ünnepsé­get. Reggel az 513. utcai Honvédsíroknál, délelőtt pedig a Pesti úti Népkert­ben lévő Országzászló­nál tartottak koszorúzás­sal egybekötött megem­lékezést. Az ünnepi mű­sorra pedig a Dózsa Mű­velődési Házban került sor, ahol a BM Duna Mű­vészegyüttes Kossuth emlékműsorát tekinthet­ték meg az érdeklődők. 3. OLDAL Új rendőrkapitánya van Rákosmentének! Dr. Tóth Tamás őrnagy, a Budapesti Rendőr­főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitány­ságának februárban kinevezett kerületi kapi­tányságvezetője márciusban mutatkozott be a XVII. kerületi önkormányzat képviselő- testületnek. (A rendőrség tavalyi munkájáról szóló beszámolót elfogadta a testület. A rész­letekről következő számunkban számolunk be.) Gőzön Gyula születésnapja Rákosligeten „A szinházkultúra múltja, jelene a XVII. kerü­letben” címet viselte a 2005. március 8-12. kö­zött megrendezésre került Csekovszky Művé­szeti Napok idei programja. Az esemény a Rá­kosligeten élt Gőzön Gyula születése 120. év­fordulójának állított méltó emléket, tisztelegve a színész nem mindennapi pályafutása és egyénisége előtt. 21. OLDAL Majális! A XVII. kerületi Lokálpatrióták Egye­sülete május 1-jén ismét megrendezi a Népkertben a majálist. A nagyszínpadra tervezett program: 10 óra: megnyitó 10.10: a Bartók Béla Zeneiskola ifjú­sági fúvószenekarának gálája 11- 11.30: bábszínház 11.30-12: a Rákoskerti Kempo Klub és a Baranta Harcművészeti Klub önvé­delmi bemutatója 12- 12.40: vidám gyermekműsor 12.50- 13.50: nemzetiségi gálaműsor a Paye együttes közreműködésével 14-14.40: musical gála, a Gőzön Gyula Kamaraszínház és a Hősök Terei Általá­nos Iskola közös produkciója. Részletek a repertoárból: „Egy szoknya, egy nad­rág”, „Padlás”, stb. 14.45- 15.45: Ferenczi György - szgj- harmonikás-hegedűs show és a Rackajam koncertje 15.50- 17: humorpárbgj, Maksa Zoltán és humorista kollégái exkluzív műsora 17.10-17.40: Chili együttes, a popze­nét játszó lányduó 17.40- 18: a Magic Dance Mozgásmű­vészeti Csoport előadása 18-18.35: a Crystal együttes pop- és kelta slágerekkel 18.40- 19.30: az idei MRTon-díjas Jamie Winchester - Hrutka Róbert kon­certje 19.40- 21.30: Madarak együttes 21.30 óra: tűzijáték 21.45- 22.45: TRB - The Rock Band koncert P. Mobil, Piramis feldolgozá­sokkal Az egész napos műsor mellett kézmű­ves foglalkozások, sportbemutatók, lo­vaglás, sportversenyek, bűvész, bohóc, vetélkedők, egyéb programok és sok meglepetés várja a gyerekeket, szülei­ket és nagy szüleiket! Kábítószerügyi Egyeztető Fórum alakult A XVII. kerületben 2005. február 21-én Kábító­szerügyi Egyeztető Fórum, azaz KEF alakult. A KEF egy tanácsadó és egyeztető funkciót ellá­tó munkacsoport, melynek célja együttműkö­dési rendszer és összhang megteremtése a drogprobléma visszaszorítása érdekében tevé­kenykedő szervezetek munkájában. 2. OLDAL

Next

/
Thumbnails
Contents