Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. március / 3. szám

WM TÁJÉKOZTAT« 1 1 Program a zöldfelületek védelméről A fővárosban az egyik legnagyobb területű zöldfelülettel rendelkezik a XVII. kerület. Az itt élők sokszor nem is gondolák, hogy ami lakos­ként vonzó és kellemes életteret biztosító tényező, az az önkormány­zat számára korántsem egyszerű feladatot jelent. Hiszen az önkor­mányzatok gazdálkodását szorító alapfeladatok ellátásán túl alig jut egyéb feladatra pénz. A zöldfelületek fenntartása és megóvása az ön- kormányzatoknak azonban nemcsak törvényi kötelezettsége, de jól felfogott érdeke is. Erről kérdeztük dr. Hoffmann Attila polgármes­tert, aki a költségvetési koncepcióban külön kihangsúlyozta a kör­nyezetvédelem fontosságát.- Való igaz, hogy nem könnyű ezeknek az elvárásoknak és kö­telezettségeknek eleget tenni, egyensúlyt teremteni és min­den tekintetben megfelelni. Utalni szeretnék arra, hogy az önkormányzat már évek óta harcot vív a parlagfüves terü­letek, a gondozatlan kárpótlási területek csökkentéséért, nem kímélve időt, pénzt és energiát. Ennek köszönhetően - az ÁNTSZ felmérése szerint - fő­városi viszonylatban csökkent a fertőzött területek mennyisé­ge a kerületben, de tudjuk, hogy ez az eredmény nem vi­gasztaló azok számára, akik szomszédságában még mindig nőnek és virágoznak az allergén növények.- Mégis mi a megoldás? Úgy hallottuk, az önkormányzat - több szakember bevonásával - a zöldfelületek védelmében környezetvédelmi koncepción dolgozik.- A koncepció azt jelenti, hogy az önkormányzat felelős­séget érez a zöldfelületek vé­delméért és szabályozni kíván­ja azokat a feladatokat, ame­lyeket nemcsak a hatóságokra, de az egyes magánszemélyekre is kötelező érvényűek. Megbí­zásomból az önkormányzat fel­vette a kapcsolatot a kerület­ben nagy zöldfelülettel rendel­kező tulajdonosokkal. Tárgya­lásokat folytattunk többek kö­zött a MÁV-val, az erdészettel. Örömmel fogadták elképzelé­seinket és szívesen kapcsolód­nak programunkhoz. Különö­sen az illegális szemétlerakók ellen szeretnénk egy közös platformot kialakítani, mely­hez a lakosság segítségét és tá­mogatását is kérjük. Civil szer­vezetek, környezetvédő egye­sületek már eddig is értek el rövidtávú sikereket, de a gon­datlan és felelőtlen emberi ma­gatartás újra és újra termeli a szemétkupacokat.- Gondolja, hogy sikerül moz­gósítani a lakosságot?- Bízom abban, hogy cselekvésre tudjuk ösztönözni azokat a kerületie­ket, akik gondozott, tiszta, a kertvárosi jelleget megőrző la­kóteret kívánnak ma­guknak. A vállalko­zók egy részét, de például a XVII. kerü­leti Lokálpatrióták Egyesületét, és a Rá­koshegyi Polgári Kört és még számos civil szer­vezetet említhetnék, akik tá­mogatásukról biztosítottak. Tudom, hogy nem lesz egysze­rű feladat ennyi különféle in­díttatású és érdekű csoport munkáját összefogni és össze­Dr. Hoffmann Attila san újabb helyszínekre telepí­tenek szelektív hulladékgyűj­tőket. Ősszel és tavasszal egy megadott napon elszállítjuk majd a lombot. Különösen a családi házas kerületrészekben jelent gondot az avar össze­gyűjtése. Eddig egy-egy egyéni képviselő próbált alkalman­ként segíteni a lakóknak, de úgy gondolom, hogy az avar rendszeres elszállítását ki kell terjesztenünk a kerü­let egészére. Remé­lem, hogy az útszéli szemétkupacok ezzel is fogynak és jó lenne végleg felszámolni őket.- Kerületünkben a lakosság körében ér­zékeny pont áfák vé­delme és a parkok állapota. Emlék­szünk még, hogy a Tesco építésekor so­kan szóvá tették és nehezményezték az öreg és be­teg nyárfák kivágását.- Ez is azt jelzi, hogy a kerü­letben élők egy része magáé­nak érzi környezetét és tevéke­nyen részt kíván venni annak védelmében. Sajnos a kerületi hangolni, de ha csak részben is sikerül, meggyőződésem, hogy mindannyian csak nyerünk ve­le. Kétségtelen, hogy a szemlé­letformálást már gyermekkor­ban el kell kezdeni, ezért kör­nyezetvédelmi versenyt hir­dettünk az iskoláknak és büsz­ke vagyok, hogy valamennyi intézmény csatlakozott a moz­galomhoz.- Milyen tartalmi elemei van­nak még a programnak?- Elindult és sikeres a szelek­tív hulladékgyűjtés. Fokozato­fasorok elöregedtek, nagy ré­szük szorulna gondozásra, fel­újításra és pótlásra. Pillanat­nyilag nem tudjuk biztosítani azt a költséget, mely a zöldter­vek elkészítéséhez szüksége­sek lennének. Azonban folyta­tódhat a parkok és közterüle­tek szépítése, a játszóterek szabványosítása, és bár nem kaptunk pályázati támogatást a Népkert rekonstrukciójának befelyezéséhez, de a zenepavi­lon megépül. A tervek elké­szültek és az idei költségvetés­ben szerepel a költsége. A Nép­kertet használók érzékelhet­ték, hogy 2001-ben és 2002-ben több mint 40 millió forintot for­dítottunk a Népkertben kerté­szeti munkákra, padok, ivókutak, öntözőcsapok kihe­lyezésére, 1200 nm sétálóút épült, megújult a sportpálya. A befejező munkákhoz sajnos nem sikerült támogatáshoz jut­ni. így a kismamáknak még várniuk kell a kavicsutak asz­faltozására. Viszont a rákoshe­gyi Szabad május téri park és sportpálya úgy tűnik, megszé­pülhet. A fővárosi önkormány­zat támogatását elnyertük. A 18 millós parkrekontrukció ta­lán még az idén megkezdődhet.- Várható a faültetés és faki­vágás szabályozása?- Emlékeztetni szeretnék ar­ra, hogy közterületen nemcsak a kivágás, de az ültetés is enge­délyköteles. Nemcsak a fa faj­tájának kiválasztását szüksé­ges mérlegelni, de közlekedési és közműépítési előírásokat is be kell tartani. Ennek további szigorítása várható.- Kik fogják össze ezt a prog­ramot?- A Szebb, virágosabb XVII. kerületért versenyt évek óta az Ilex Kft. vezetője, András Ká­roly koordinálja. Szakér­tőként őt is felkértem, hogy vegyen részt a prog­ram kidolgozásában, amely kora tavasztól késő őszig tartalmazza az ösz- szes kerületi környezetvé­delemmel és zöldfelülettel kapcsolatos feladatot. Sze­repel benne a zöldfelüle­tek karbantartása, gondo­zása, faültetés, parkok vi- rágosítása és gondozása, szemét- és lombgyűjtés, környezetvédelmi okta­tás-nevelés. Ehhez a prog­ramhoz várunk csatlako­zókat mind a lakosság köréből, mind a civil szervezetek részé­ről. A csatlakozni szándékozók jelentkezhetnek az önkor­mányzat Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságánál (elnök: Hrutka Zsolt), vagy a Lakás 17 Kft.-nél (Kovácsné Epres Csillánál, tel.: 253-0778. Meggyőződésem, hogy a társa­dalmi erő sokkal hatékonyabb tud lenni minden jogszabálynál és hatalmi kényszernél. (Fotó: K. Hlatky Katalin: Budapesti zöldkalauz - Heltai Jenó tér) Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents