Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. március / 3. szám

Hat európai iskola kapcsolatépítési törekvése Január utolsó hetében Olejnik Ilonát, a Diadal Úti Általános Iskola igazgatóját az északke­let lengyelországi Braniewo-ba hívták meg egy nemzetközi ok­tatási együttműködés előkészí­tésére. A 2000 tavaszán kerületi szakmai nap keretében ha­zánkban vendégeskedett kül­földi kollégák, a lengyel iskola- igazgató Marian Klukowski és a görög Socrates - előadó Sofia Mousteraki a három évvel ez­előtti szíves meghívás viszon­zásaként próbálják meg most egy nemzetközi szakmai pár­beszédbe bekapcsolni a ma­gyar partneriskolát. A Socrates - Comenius okta­tási program pályázatain támo­gatott iskolafejlesztési együtt­működések a részt vevő isko­lák szükségleteire összpontosí­tanak. Céljuk, hogy lehetővé tegyék a tanárok, diákok és az iskola- vezetés munkacsoportjai szá­mára, hogy interneten, video­kazettákon és személyes talál­kozókon keresztül tapasztala­tot és információt cseréljenek bizonyos közösen meghatáro­zott feladatokról. A nemzetközi kitekintés révén az együttmű­ködő felek új szempontból kö­zelíthetik meg saját feladatai­kat, és hatékonyabb eljáráso­kat dolgozhatnak ki ezek meg­oldására. Az igazgató asszony elmond­ta, hogy a résztvevők vállalt célkitűzése, hogy pedagógiai munkájukban az európai di­menziókon keresztül erősítik az oktatás minőségét, ezért ke­resik a módját annak, hogy megtanítsák tanulóinkat arra, hogy az európai polgárok bár különböznek, mégis vannak olyan általános értékeik, ame­lyek közösek. Különféleképpen dolgozhatnak, de közös érde­kük, hogy ezt a békés Európá­ban tegyék. Együttműködésükkel támo­gatják Európa egyesülési fo­lyamatát, hiszen a közös mun­kába három újonnan belépő or­szág is bekapcsolódik. A hat iskola (lengyel, görög, ciprusi, svéd, portugál és ma­gyar) a közös pályázati rész megírása után egyenként for­dul újabb pályázattal a nemze­ti Socrates-irodájához, hogy tá­mogatást nyerjen az együttmű­ködéshez. Sikeres pályázat esetén a Di­adal Úti Általános Iskola ván­dorkiállítást hirdet a partneris­kolák között „Otthonunk Euró­pa” címmel, videolevél formá­jában ismerteti iskolai hétköz­napjait, pedagógiai törekvéseit és intézményi környezetét partnereivel, vállalta egy közös weboldal szerkesztését, frissen tartását és archiválását. A 2004 szeptemberi indulás­hoz tehát „fejben” elkészültek a tervek, már csak az kell, hogy a magyar nemzeti iroda is zöld utat adjon a tervek megvalósí­tásának. Raffay Gábor Felkészülés a panelházak felújítására Az Országos Lakás- és Építés­ügyi Hivatal együttműködve a XVIII. és XIX. kerület vagyon­kezelő szervezeteivel 2004-ben négy témakörben konzultáció keretében kíván segítséget ad­ni közös képviselők, intéző bi­zottságok, számvizsgáló bizott­ságok és a tulajdonosok részé­re a lakótelepi panelházak kor­szerűsítési és felújítási lehető­ségeiről, a társasházi közössé­gek szemszögéből. Témakörök és időpontjai: jo­gi összefüggések, felkészülés, a pályázat ügyintézésére, bonyo­lítására: március 26-án 14-16­ig, a panelpályázatok műszaki, technikai kérdései, június 4-én 14-16-ig, a hitel és fedezeti fel­tételekről szeptember 10-én 14-16-ig, a projekt, annak teljes körű előkészítése, lebonyolítá­sa november 5-én 14-16-ig. Az előadások helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház (XVIII., Kondor B. stny. 5.). További felvilágosítás a 295-5523-as te­lefonszámon, illetve személye­sen a XVIII. kerületi Va­gyonkezelő Rt. Társasházi Divízióban. Majális és Európa Fesztivál! Május 1-jére ismét nagyszabású rendezvénnyel készül a XVII. kerületi Lokálpatrióták Egyesülete a Népkertbe és a Rojik pá­lyára. Az idei eseményt kiegészíti egy ún. Európa Fesztivál is, amely csatlakozásunkat az Európai Unióhoz kerületi szinten te­szi színesebbé, gazdagabbá. A részletekről Schleer Ferenc, az egyesület elnöke beszélt a Hírhozónak. Az egyesület az önkor­mányzat támogatásával igyekszik a tavalyi évihez hasonló mó­don megrendezni, megünnepelni május 1-jét. Az idén is lesz kézműves vásár, bábjáték, sportprogram, kon­cert eszem-iszom és este tűzijáték. Az önkormányzat is szeretne bekapcsolódni az idei programszervezésbe, hiszen az Európa Fesztivál megrendezését maga vállalta. Alexa György külső kapcsolatok tanácsnokától megtudtuk, hogy egy nagy sá­tor felállítását tervezik, amelyben helyet kapna az uniós csatla­kozással kapcsolatos tájékoztatás, a kisebbségi önkormány­zatok, illetve a civil szervezetek képviselőivel történő találkozó, kerületi látványtervek, fejlesztési lehetőségek bemutatása, va­lamint pályázati tanácsadó fórum megszervezése. M^jus 1. XVII. kerületi majális és Európa Fesztivál (tervezett program) Népkert és Rojik pálya 9-10-ig Látványos felvonulás az Elágazástól a Népkertig Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola Fúvósze­nekara és Mazsola Mazsorett csoportja Nagyszínpad; 10 Köszöntők 10.20-13.30 sportrendezvények 12 Az Európai Unió himnusza: az Örömóda 14 Operett gála Az Operett Színház társulatából: Makó Andrea, Magócs Ottó, Szendy Szilvia, Kiss Zoltán és a zene­kar 14.50 Dr. Hoffmann Attila és Enrico Ferii polgármesterek ünnepi beszéde 15 Leányvári Német Nemzetiségi Néptárnccsoport és a Leányvár Sramli Zenekar műsora Görög Művészegyüttes 16.10 Bartók Néptáncegyüttes műsora 16.50 Devánszkiné dr. Molnár Katalin országgyűlési képviselő ünnepi beszéde 17 Baby Gabi és Krisz Rudi koncertje 18 Best Of - a Danubius Rádió zenekara - élő koncert 19 Rock and roll parádé a Brillantin Együttes élő koncertje 20 Roy és Ádám élő koncertje Sztárvendég: Emilió 21.40 Az európai uniós szerződés aláírásának kivetítése, zenés tűzijáték Kisszínpad 10.30 Bohóctréfák és bábszínház a Budapest Bábszínház művészei 11.30 Nagy slágerek kicsiknek Fábián Éva és barátainak élő koncertje 13 A Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola Piccolino Fúvószenekara Dely Tercia és barátai 17 Kőbunkó kabaré Defekt duó - Markos Zoltán és Rácz Mihály 18-19.30 az Atlantisz együttes koncertje Egyéb programok: kézműves foglalkozások, kézművesek vására, céllövészet, darts, célbadobás, vidámpark, légvár, autó bemutatók (Daewoo, Opel, Peugeot, Seat, Skoda) Sportversenyek: kötélhúzás (kerületrészek versenyei), zsákba fu­tás, kerékpározás, skander, kosárlabda zsákolás, önkormányzati képviselők - vállalkozók futball rangadója (A szervezők fenntartják a műsorváltozás jogát!)

Next

/
Thumbnails
Contents