Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. december / 11. szám

HÍRHOZÓ KULTÚRA 23 Galéria névadó Rákoskeresztúron A hideg vasárnapi estéhez képest november 21-én rend­kívül sokan gyűltek össze a Dózsa Művelődési Ház első emeleti galériáján: ekkor ke­rült sor a helyiség névadó ünnepségére, mely ezentúl a Ballonyi Galéria nevet viseli. Valószínűleg nem sokak­nak kell bemutatni Ballonyi Lászlót, az év elején elhunyt rákoshegyi grafikus- és festő­művészt, de akik esetleg ke­vésbé ismernék, mostantól a galéria falán olvashatják az életrajzát. A művész az egri Tanárképző Főiskolán szer­zett rajztanári diplomát, 1965-től 1997-ig a Dekoratőr és Kirakatrendező iskola ta­nára, illetve igazgatóhelyet­tese volt. Pedagógusi munká­ja mellett képzőművészeti és irodalmi tevékenységet is folytatott: kiállítás rendező­ként bejárta a világot, számos nemzetközi vásár megterve­zésében és létrehozásában vett részt, saját kiállításain pedig festményeit, grafikáit és kollázsait mutatta meg a közönségnek. Tagja volt a Vi­gyázó Ferenc Művelődési Társaságnak, alapító tagja a Művészek Alkotó Társasága XVII.-nek, és a Rákosmenti Irodalmi Műhelynek is. 2004 októberében felesége, Ballonyiné Pál Margit vehet­te át a posztumusz Rákos­hegyért Díjat. Orosz Márta, a Dózsa igaz­gatónője köszöntötte a meg­jelenteket, különösen a név­adó művész családját. Dr. Feledy Balázs művészeti író, a Vigadó Galéria igazgatója megnyitóbeszédében egy négy évvel ezelőtti kiállítást említett: 2000. január 22-én is ő nyitotta meg a Dózsában Ballonyi László akkori, „Szol­gáló lapok” című kiállítását, és a különös véletlen folytán a kiállítás után akkor is Dóczy Péter színművész mű­sorát nézhették meg az ér­deklődők. Ballonyi most kiál­lított kollázsaiból sugárzik a materiális és spirituális tu­dás, melyet képzőművészeti táborokban és pedagógusi munkájának évei során ma­gába szívott. Művészetére az oldottság és fegyelmezettség szintézise volt jellemző, az ember, a történelem és a ha­za érdekelte, tette hozzá dr. Feledy Balázs. A bevezetőt követően a súlyos betegség után eltávozott művész fele­sége lépett a mikrofonhoz, hogy mindazoknak köszöne­tét fejezze ki, akik segítették férje munkáját. Orosz Márta a jelenlévőknek megígérte, hogy a galérián megrende­zendő jövőbeni kiállítások színvonalában megfelelnek majd Ballonyi László emlé­kének. Ezt követően a koráb­bi Mini Galériát tehát most már „Ballonyi Galéria” névre keresztelték. Barna Andor alpolgármes­ter pohárköszöntőjében ki­hangsúlyozta, hogy Ballonyi László halálával egy szeret­ni való embert és egy kiváló művészt vesztett el a kerület, de ez a helyiség hozzájárul majd ahhoz, hogy az utókor számára is megőrizhessük emlékét. A névadó ünnepség után Dóczy Péter színművész, Ballonyi egyik kedvenc festő­je, Csontváry írásaiból össze­állított pódiumműsorát lát­hatták az érdeklődők. Szabó Anikó Jótékonysági kiállítás-megnyitó Rákoshegyen A Rákoshegyi Közösségi Ház és a Rákoshegyért Alapítvány kö­zösen rendezte meg azt a jótékonysági kiállítást, melynek meg­nyitójára november 27-én, a közösségi házban került sor. A ki­állításra olyan művészek ajánlották fel műalkotásaikat, akik tenni kívánnak ily módon a rákoshegyi, Hunyadi utca 50. alat­ti, felújításra váró Bartók-ház sorsának jobbra fordulásáért. Bukta Szilvia és Szabó Ni­kolett, a Bartók Béla Zeneis­kola növendékei fuvolán Ko­dály- és Bartók gyermekda­lokat adtak elő, majd Fejér Gyula, az alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy ezen a kiállí­táson egy hagyományos tár­lathoz képest sokkal több al­kotással találkozhatunk a fa­lakon, asztalokon, de a for­mabontó megjelenítésnek kü­lönleges oka is van. Az alapít­vány a rákoshegyi civil szer­vezetekkel közösen, az ön- kormányzat támogatásával azt tervezi, hogy az 1911- 1920. között kerületünkben élt Bartók Béla egykori házát felújítsa, annak kapuit 2006. március 25-én, a zeneszerző születésének 125. évforduló­ján megnyissa, majd a zene­szerző tisztelői és az érdeklő­dők szántára Bartók nevéhez méltóan működtesse. Az ala­pítvány a kiállítás-megnyitó után két héttel, a december 11-i árverésen a kikiáltási ár felett licitálással befolyt ösz- szeget erre a nemes célra fordítja. A megnyitón R. Szabó Ist­ván, a Rákosmenti Zeneba­rátok Egyesületének elnöke, a Bartók Béla Zeneiskola igazgatóhelyettese mondott bevezetőt. A tanár úr - aki maga is lelkes Bartók-kutató - felhívta a figyelmet a XX. század egyik legkimagaslóbb zeneszerzőjének mondaniva­lójára - hisz Bartók ugyan halott, de kottájával üzen, és keze nyomán megelevened­nek a kor szokásai. Tisztelni kell nemcsak őt, hanem a he­lyet is, ahova számos alkotá­sa kötődik, többek között a Csodálatos mandarin törté­nete is. A programban közre­működött még Nagy Sándor Endre klarinétművész, aki stílusosan egy Bartók-művet adott elő, Lakatos Péter pe­dig Orbán Ottó: Csillag a föl­dön című versét szavalta el. Ezután Fejér Gyula külön kö­szöntötte Szakáll Ágnest, a kiállítás rendezőjét. Az ala­pítvány elnöke továbbá ki­emelte, hogy biztos abban, hogy a műalkotások aukciója nem csak az alapítvány ré­szére lesz sikeres, hanem so­kaknak szép ajándék kerül a karácsonyfa alá, ráadásul az ünnep elmúltával is életre szóló élmény marad. Szabó A. Ingyenes gyógyító nap A Fejlődés Művészete Ala­pítvány ingyenes gyógyító napot tart 2005. január 16- án szombaton 10-17 óra kö­zött az Újlak u. 11-15. sz. alatti SZDSZ-iroda helyisé­geiben. A különböző termé­szetgyógyászati és egész­ségvédelmi előadás mellett lehetőség lesz konzultáció­ra, egyéb szolgáltatások megismerésére is. (Továb­bi információ: 257-3201)

Next

/
Thumbnails
Contents