Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. december / 11. szám

6 HÍREK HÍRHOZÓ A lokálpatrióták és a rendvédelmiek bálja Ötödik éve szervez a XVII. kerületi Lokálpat­rióták Egyesülete bált a rendőrökért és a tűzoltó­kért. Idén a Home Cen­ter adott otthont a no­vemberi összejövetelnek. Schleer Ferenc, az egyesület elnöke köszön­tőjében hangsúlyozta, a rendezvény - vendégek: a két szervezet tagjai és ke­rületi vállalkozók - elsőd­leges célja a főhajtás és meg­becsülés a rendőrök és a tűz­oltók áldozatos munkája előtt. Az egyesület ezen a rangos eseményen adja át immár harmadik éve az Év XVII. kerületi Lokálpatriótá­ja díjat. Idén ketten vehették át a kitüntetést, melyet a ko­rábbi díjazottak adtak át: Radnai György Szabó Ágnes­nek, a Gőzön Gyula Kamara- színház igazgatójának, De- vánszkiné dr. Molnár Katalin országgyűlési képviselő pe­dig Lukoczky Károly vállal­kozónak nyújtotta át a plaket­tet és az oklevelet. Dr. Ta­kács István rendőrkapitány, és Hernádi Rafael tűzoltópa­rancsnok is köszöntötte az egybegyűlteket, s ezt követő­en kezdődhetett a remek mű­sor és a vacsora. Fellépett az est folyamán a Cassandra Táncstúdió versenycsapata, az Iliosz görög tánccsoport, Dolák-Saly Róbert humoris­ta, Karda Beáta táncdaléne- kes a B52 táncosaival, a Mazsy Jazz Tánciskola nö­vendékei, befejezésül pedig a legendás Atlantis zenekar ze­nélt a táncra perdülő vendég­seregnek. F. K. Sikeresen pályáztak Demszky Gábor főpolgármester és Mark Arnold, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója november derekán ismertette a Budapest Bank Budapestért Alapítvány 2004. második félévi 75 nyertesének listáját. A sikeresen pályázók - köztük a rá­koshegyiek - százezer és egymillió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesültek. A Budapest Bank Buda­pestért Alapítvány második félévi pályázati felhívására közel 200 pályázat érkezett, összesen 95 millió forint tá­mogatási igénnyel. A kuratórium döntése ér­telmében 75 nyertes pályázó (55 nonprofit szervezet, 8 egyéb szervezet, 12 magán- személy) osztozott az össze­sen 17.290 ezer forint össze­gű támogatáson. Az alapítvány 13 éves mű­ködése során összesen több mint 1600 pályázót részesített 426 millió forint vissza nem térítendő támogatásban. Többek között a Budapesti Városvédő Egyesület XVII. Kerületi Csoportja a Bartók Béla rákoshegyi évei témával 200 E, a Rákoshegyért Alapít­vány a Bartók-ház felújításá­hoz 150 E, a Rákoskert Vasúti Közlekedéséért Alapítvány „A mi kis állomásunk” - épü­let-fenntartásra 200 E, a ke­rületi Csel-Leng Alapítvány hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatására 400 E, a Moz­gássérültek Budapesti Egye­sülete a fiatalok programjaira 400 E forint támogatásban ré­szesült. Szerk. Elismerések Budapest egyesítésének évfordulóján Pru Urbe-díjas lett díszpolgárunk Budapest egyesítésének év­fordulója alkalmából, no­vember 17-én ünnepélyes keretek között adták át a fő­város idei díszpolgári, Pro Űrbe, és Budapestért dijait. 1873. november 17-én vet­te át a város irányítását Bu­dapest első főpolgármestere és polgármestere Ráth Ká­roly, illetve Kammermayer Károly - erre emlékezett no­vember 17-én ünnepi ülésén a Fővárosi Közgyűlés, majd a hagyományokhoz híven Demszky Gábor főpolgár­mester átadta az önkormány­zat idei elismeréseit a város egyesítésének 131. évfordu­lója alkalmából. 2004-ben díszpolgári cím­ben részesült Garas Dezső színművész, dr. Gönczöl Ka­talin egyetemi tanár, Konrád György író, Makk Károly filmrendező, Varga Imre szobrászművész. Pro Űrbe Budapest díjat vehetett át a Budapesti Fil­harmóniai Társaság, a Fővá­rosi Szabó Ervin Könyvtár közössége, a magyar férfi ví­zilabda válogatott, dr. Bereczky Loránd művészet- történész (a XVII. kerület díszpolgára), Spiró György író, Günter Verheugen EU bővítési biztos. Budapestért díjat kapott a Budapest Music Center, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium nevelőtestülete, a Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet közössége, a Németh László Gimnázium nevelőtestülete, a Raoul Wal­lenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium nevelő­testülete, a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédel­mi Központ közössége, Brieber István tű. ezredes, Garamszegi Andrea sajtó és társadalmi kapcsolatok elő­adója, Gera Mihály fotómű­vész, Gerendás Péter előadó- művész, Halász Géza kom­munális igazgató, dr. Kárpáti Pál osztályvezető főorvos, dr. Kolosi Tamásné Zimányi Zsófia ügyvezető igazgató, Kovács Katalin olimpiai baj­nok, Kőfalvi Pál, a Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület XVIII. kerületi elnöke, Lit­ván György történész, Markó Iván táncművész, koreográ­fus, Medveczky Ádám kar­mester, Menyhért László ve­zérigazgató-helyettes, dr. Nagy Miklós ügyvezető igaz­gató, Nagy Tímea olimpiai bajnok, Radnóti Sándor esz­téta, Szegedi Péter közönség- szolgálati irodavezető, Ugrin Gábor karnagy. A Főváros napja alkalmá­ból kiállítás nyílt az Újváros­házán, ahol azoknak az épüle­teknek a fotóit láthatja a kö­zönség, amelyeket 2004-ben a tulajdonosok és Budapest közösen újíttatott fel. pte Nyílt nap a Résnél Novemberben nyílt szakmai napot tar­tottak a kerületi Rés Alapítvány te­lephelyén. Ez alka­lomból Derczbach Istvánné, Koszo- rúsné Tóth Kata­lin, Miló Béla kép­viselők látogattak el az alapítvány­hoz és tájékozód­tak a karitatív, szociális feladato­kat is ellátó, illetve a tüdőbetegek, haj­léktalanok ellátá­sával is foglalkozó szervezet tevé­kenységéről. (Sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents