Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. január / 1. szám
Im ■ HOROSZKÓP Január lO.-február 10. T KOS: Itt az ideje, hogy végre munkához lásson! Gyűjtse össze a tennivalóit, a csillagok szerint most bármibe fog is, biztos sikerre számíthat. Készüljön fel váratlan helyzetekre is! Ö BIKA: Hangulata kicsit ingadozó lesz. Ha viszont képes arra, hogy ne csak saját, hanem mások érzéseit is figyelembe vegye, sok szép percet szerezhet magának és környezetének egyaránt. D IKREK: Elsősorban munkahelyén érhet most el sikereket. Mintha sokkal komolyabban venné feladatait, mint egyébként. Szerencséjére ezt főnökei is észreveszik. RÁK: Most főleg az a dolga, hogy CL^ szeretteivel törődjön. Legyen velük sokat, ápolgassa lelkűket. Ez sokszor fárasztó, ráadásul szívesebben lenne néha egyedül. Nemsokára erre is lesz alkalma. ÍJ OROSZLÁN: Mintha kissé veszély- <9 ben érezné a koronáját! Ne aggódjon, nincs nagy baj, de azért nem árt, ha jobban igyekszik helytállni munkájában. Sőt, családját sem árt kicsit körüludvarolnia! TJX SZŰZ: Kissé túlzás, hogy mindent ,,X olyan komolyan vesz! Lazítson egy kicsit, menjen el kikapcsolódni! Akár egy új szerelem is beköszönhet. Ne hagyja elmenni! /'X MÉRLEG: Önnek nagyon fontos li mások véleménye. Most próbálja ki, milyen érzés azt tenni, amit igazán szeretne. Meglátja, milyen érdekes kalandokba bonyolódik! Jó mulatóst! TJ1 SKORPIÓ: Ha megpróbál felké- ’1szülni a legváratlanabb helyzetekre is, és hagyja magát sodortatni az eseményekkel, sok érdekes dolog történhet Önnel. Mindenesetre pihenni nem sok ideje lesz! / NYILAS: Ne költsön túl sokat, viszont legyen nagyon szorgalmas! Ez komoly feladat Önnek, de ha nem akar komoly anyagi zúrt, visszafogja magát. Tanulásra viszont remek ez az időpont! -^'BAK: Legszívesebben minden ide- /0 jét otthon, családja közt töltené. Ezt értékelik is: elhalmozzák Önt figyelmességükkel. Ugyanez nem mondható el főnökéről. Munkahelyén is produkálnia kellene! VÍZÖNTŐ: Mostantól egy kicsit v\ több áldozatot kell hoznia másokért, mint eddig. Ez elég fárasztó lesz eleinte, de higgye el, bele fog jönni! Ráadásul rengeteg barátja lesz hirtelen! M HALAK: Jelenleg úgy érzi, hogy kitágult a világ. Használja ki ezt, menjen társaságba, legyen minél többet olyanok közt, akiket szeret! Még az is meglehet, hogy egy izgalmas románcba bonyolódik! Gálfi Irén OTTHON Ü9 & LÉTEZIK V ENAPON ^7 FÉNYMÁZ 2. PISZOK MEGROHAMOZ 1 min V PAMLAG V > V V ...STEP (TÁNC) > ..-MŐG > FELMENŐ KUTRICA Farkas Dóra t> KOFFEINES ÜDÍTŐ > V BALKEZES 0 ODŐR ~v AMERIKAI lRÖ (STEPHEN) vlzREKESZTŐ > V 1. JEGYEZ FOKOZOTT SE..... SE SZAMA >▼ V V LATIN ÉSI > MAGAD > Áldozatkész CSUPOR OSTYAS ÉDESSÉG l> v V FRANCIA VÁROS > MEGRÁGALMAZ > LEKVÁR SZEKTOR l> PAPÍRRA VET > V NAPLÓBAN VAN! > OLASZ A UTÓ JEL > EGYESÜLT ÁLLAMOK FÖLDMŰVELŐ ESZKÖZ TILTÁS INAL > V B. SPENCER SZEREPE > V V VITÉZ PORSZÍVÓ RÉSZE l> CSOMAG >V TITOKBAN FIGYEL > PECSÉT ANYAGA CIKK DÉZSA > V SZÁMNÉV > V TEMPUS > JUTTAT CímerÁllat ÁLMOSAN TÁTONG i> BETŰVETÉS > V INDA > V GERMANIUM KUTYAFAJTA DIREKTOR > V V SZINTÉN NE > Ázsiai Állam CSINOS > NYÁRSONSÜLT > V FOLYADÉK ÍN 1> BLOKÁD > V KAPOCS > BECÉZETT ÁGOTA szö.HÄRFA SZOLMIZ. HANG TILTÁS > V REJTJEL > V UGYAN! >v GAZ TE ÉS ÉN ELLENÉRTÉK i> V TÖMEG > V NULLA! ANGOL ÍRÓ (T.S) > V AZ OXIGÉN VEGYJELE > KÁOSZ > Kedves Rejtvényfejtőnk! A Hírhozó januári száma rejtvényének, Juhász Gyula: Budapest c. versrészletének megfejtését nyílt levelezőlapon, vagy borítékban kérjük elküldeni címünkre: Hírhozó szerk., 1173 Bp. XVII., Egészségház u. 3. A címzés mellé kérjük, írja rá: „Rejtvény". A rejtvények beküldési határideje: 2004. január 22. A helyes megfejtők között vásárlási utalványt sorsolunk ki. Előző számunkban közölt rejtvényünk, József Attila: Karácsony c. versrészletének megfejtése: „Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég”. Nyertesek: Balogh Istvánná (Kopolya u.), Csorba Gyula (Kiss J. u.), Grnák György (Bártfai u.), Hámori Antalné (Újlak u.), Horváth Attiláné (Zrínyi u.), Juhos Józsefné (544. u.), Kovalovszki Lászlóné (Szánthó Géza u.), Lieszkovszky Kálmánné (Kecses u.), Pósa Lászlóné (Dózsa Gy. u.), Tóásó Gabriella (Pásztortúz u.). Gratulálunk a nyerteseknek! Nyereményüket postán küldjük el számukra. Szívesen látjuk cégek, szervezetek, könyvkiadók felajánlásait rejtvényünk helyes megfejtői számára! Szerk.