Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. október / 9. szám
22 KOZELET HÍRHOZÓ A POSTALÁDA A Nagyapám meséje Nagyapám Gubck János (lakott: Rákoskeresztúr, Újlak u. 58.) mesélte nekünk, unokáknak a Podmaniczky-Vigyázó kripta rejtelmeit. - Tudjátok: én ott voltam az utolsó gróf temetésén, ami egész nap tartott, mert a koporsót mielőtt a kriptába tették, még le is ci- nezték. A kripta a kastély kertjében állt, gyönyörű mestermunkával kivitelezve. Igaz-e, nem tudom, de állítólag a kastélyból alagúton keresztül is be lehetett jutni a dombon álló kriptába. Homlokzata észak felé a kastély udvarára nézett, előtte rózsafákból kialakított kereszt volt, ami rózsanyílás idején csodálatos illatot árasztott az amúgy is gyönyörű park udvarában. Ezeket a „meséket” téli estéken, kukoricamorzsolás vagy toll- fosztás idején tátott szájjal hallgattuk. 1953-ig a Pesti úti iskolába jártam, majd az 1953-54-es tanévtől ez az iskola fiúiskola és az Akácvirág utcai iskola leányiskola lett. Ettől kezdve az Újlak utcából, a mai Gyökér utcán át jártunk gyalog az iskolába, a mai Körösibe, ami azt jelentette, hogy nap mint nap a kőfal mellett mentünk, amely mögött a kripta állt. Amikor már nagyobbak lettünk, mindannyiunkat izgatta a kripta rejtélye. Felmásztunk a kőfalra, amelynek tetején 50-60 cm széles betonlap-fedél volt, így kényelmesen sétálni lehetett rajta. Az utca felől magas volt, de belülről már csak kicsit kellett ugrani a földre. Sokszor egymást bátorítva merészkedtünk be a kripta kápolnájába, ami akkor még egész ép volt a gyönyörű freskókkal, s a hatalmas, magasba vivő lépcsőivel. Egymást ijesztgetve fedeztük fel a titkokat, sőt egymást rémisztgetve, hogy az ajtó olyan, ami ha bemegyünk, becsukódik magától és kijönni nem lehet. A kripta alsó szintjét is látogattuk, de a koporsók már nem voltak ott, azok beton-helyei üresek voltak, a padlózaton rengeteg törmelék. És a rózsák? Bizony sokszor vittünk haza az elvadult rózsák bokrairól anyák napi csokrot, ami nagyon szép volt, ám mire hazaértünk, legtöbbször elhervadt. így maradt meg emlékezetünkben a kripta és környéke, és ma milyen jó, hogy voltak nagyszülők, szülők, akik átadták ismereteiket, élményeiket unokáiknak. Én is ezt szeretném tenni, bár ma már sokaknak a lokálpatriotizmus demagógia, de nekem a gyermekéveim és a múltam emlékei. Köszönjük nektek Nagyszüleink, Szüléink! Derczbach Istvánná, Mirák Erzsébet Szemetes... Vasárnap gondoltam egy nagyot és a mindennapi gyakorlattól eltérően nem este, hanem délelőtt mentem el kocogni Ligetre, a Gőzön Gyula Kamaraszínház melletti pályára. Bár ne tettem volna! Kukákból kicsorduló szeméthalom, szétdobált üvegek, palackok, ketté tört fűzfa és a kerítés mentén földből kiágaskodó dróthuzalok látványa fogadott. Ja! Hogy este jár futni?! Járna csak napközben, megszokná a látványt! - mondja egy sztoikus futótárs. Mint megtudtam időnként azért fel-feltűnik a szemetes, na persze nem hetente, de a szétfújt, elhajigált szeméttel csak a kutyák törődnek. Ki a felelős mindezért? Miért nem lehet gyakrabban üríteni a kukákat és a szétszóródott hulladékokat összetakarítani? A levezető kör után felszedtem egy Rudis papírt, kidobtam..., mikor hátranéztem, már kifújta a szél a kosárból... na, nem az El Nino, elég volt ehhez egy kis langy meleg őszi szellőcske is... (Pályavilágítás azonban már van, tavaly még csak ábrándoztunk róla. Köszönet. De hogy kinek...? Kedves Ismeretlen! Ha el tudta intézni a világítást, legyen olyan jó és vegye kézbe a kuka-projektet is!) K. K. (Kedves Levélírónk! Biztos örömmel olvassa lapunkban, hogy szeptember 25-én egy lelkes csapat megszabadította a környéket az említett szeméttől - persze valószínűleg nem ők hajigál- ták el, és nem ők lennének a kukaürítésért felelősök, de ahogy Ön sem, bizonyára ők sem tudták tovább elnézni!) Türelem, ne adja fel! Közel egy év telt el azóta, hogy kerületünk négy pontján, igaz a városközpontban, elhelyezték a sokak által már nagyon várt, az úgynevezett szelektív hulladékgyűjtő szigeteket. Boldogan vette birtokába már első naptól kezdve a lakosság, de hamarosan kiderült, hogy nem mindig felhőtlen ez az öröm. Pillanatok alatt megteltek a színes gyűjtőládák, melyen világosan olvasható, mely hulladék begyűjtésére tették oda. Sokan viccből, vagy trehányságból, de más hulladékot is beledobáltak, mint pl. gyermekpelenkát. Mára már sokat javult a gyűjtési és be- dobási morál. A minap egy idős hölgy hívott fel, mit csináljon a kezében lévő unokája segítségével összegyűjtött reklámszatyorba gyűjtött ásványvizes és üdítős palackokkal, mert a gyűjtőben nincs már hely, mellé, vagy valamelyik lakóház kukájába pedig nem fogja tenni. Rákoskertre meg nem tudja visszavinni, hisz vásárolni érkezett a kerületközpontba és visszafelé mindkét keze várhatóan tele lesz a beszerzett élelmiszerrel és gyümölccsel. Sajnos kevés a begyűjtő hely, de öröm, hogy egyre többen felmérték és alkalmazzák a szelektív hulladékgyűjtés szükség- szerűségét. Addig is, amíg újabbakat nem telepítenek, nagyobb mennyiség helyezhető el, ha laposra tapossuk a műanyag és fémhulladékot. ígéret érkezett, hogy még ebben az évben a kerület hét pontján telepítenek újabb szigeteket. Bízom benne, hogy mindenki örömmel veszi birtokba majd az újonnan telepített gyűjtőedényeket is és ezzel nő a szelektíven gyűjtők köre és nem vesztik el még azok is a kedvüket, akik eddig is ezt tették, de néha nem volt hova bedobniuk a gyűjteményüket. Addig is, amíg nincs településrészenként lehetőség a szelektív gyűjtők használatára, a saját kukáinkba, konténereinkbe is összetaposva, összepréselve, laposra hajtogatva helyezzük a hulladékot, mivel ezzel helyet és így pénzt takaríthatunk meg! Aki pedig igazán lelkes, az már eddig is elvitte a Gyökér közben lévő hulladékudvarba, ahol 26-féle szelektív hulladék lerakására van lehetőség. Remélem, sokan csatlakoznak akár a szigetes gyűjtőterületek, akár a hulladékudvar folyamatos igénybevételére. Köszönet mindenkinek, akik ezt teszik! Marschalkó Tamásné (vállalkozásfejlesztési tanácsnok) Állatbaráti kezdeményezés Tapasztalatom szerint gyakori a kóbor kutya a kerületben. Ezen állatok zöme nem minden esetben kivert kutya (mint ahogy gondolnánk) csak elcsavargott (vagy rémületében világgá futott például az augusztusi rákoskerti tűzijáték miatt) és nem talál haza. Az emberek ezeket az állatokat vagy megsajnálják, befogadják, etetik vagy sajnálkozva és tehetetlenül nézik. Sajnos vannak olyanok is, akik bántalmazzák őket, de ez a kezdeményezés nem nekik szól. A kóbor kutya mindenkinek gond. Gond az önkormányzatnak, gond a szülőknek (hiszen itt a város szélén még a veszettség problémája is felmerül) s gond a gazdiknak, akik elvesztették a kutyájukat. Többen a kollégáimmal arra gondoltunk, ha van elég állatszerető ember itt a kerületben, megpróbálhatunk enyhíteni ezen a gondon. Mi, kezdeményezők vállaljuk, hogy mint egy információs központ működünk, azaz ha valaki elveszti a kutyáját, nekünk lehetne szólni. Mi egyrészt nyilvántartásba vesszük a kutyát, másrészt nagyon sok hasznos gyakorlati segítséget adunk (plakátok szerkesztése, címjegyzék az állatorvosokkal, menhelyekkel, a környék gyepmesteri telepeivel, internetes hirdetés stb.), ahhoz, hogy a gazdi keresni tudja az állatot. A lényeg amiben mi kerületi lakosok együttműködhetnék, az egy alacsony költséggel járó kis telefonos lánc, olyan mint gyerekkorunkban a kisdobosoknál volt a riadólánc. Akik ezt a cikket olvassák és tetszik nekik az ötlet, jelentkezhetnének segítőnek. A segítőkből kialakítunk egy telefonos riadóláncot. Tapasztalataink szerint 24-48 órán belül a kutyák nem mennek el olyan messzire, hogy elhagynák a kerületet. A mi célunk elsősorban az, hogy a kutyát visszajutassuk a gazdihoz. (További információ, tel.: 257-9107, 258-6359, fax: 253-0270, e-mail: marspen@alarmix.net, marspen@axelero.hu.) Rónai Györgyi
