Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. október / 9. szám

22 KOZELET HÍRHOZÓ A POSTALÁDA A Nagyapám meséje Nagyapám Gubck János (lakott: Rákoskeresztúr, Újlak u. 58.) me­sélte nekünk, unokáknak a Podmaniczky-Vigyázó kripta rejtelme­it. - Tudjátok: én ott voltam az utolsó gróf temetésén, ami egész nap tartott, mert a koporsót mielőtt a kriptába tették, még le is ci- nezték. A kripta a kastély kertjében állt, gyönyörű mestermunkával kivitelezve. Igaz-e, nem tudom, de állítólag a kastélyból alagúton keresztül is be lehetett jutni a dombon álló kriptába. Homlokzata észak felé a kastély udvarára nézett, előtte rózsa­fákból kialakított kereszt volt, ami rózsanyílás idején csodála­tos illatot árasztott az amúgy is gyönyörű park udvarában. Ezeket a „meséket” téli estéken, kukoricamorzsolás vagy toll- fosztás idején tátott szájjal hallgattuk. 1953-ig a Pesti úti isko­lába jártam, majd az 1953-54-es tanévtől ez az iskola fiúiskola és az Akácvirág utcai iskola leányiskola lett. Ettől kezdve az Újlak utcából, a mai Gyökér utcán át jártunk gyalog az iskolá­ba, a mai Körösibe, ami azt jelentette, hogy nap mint nap a kő­fal mellett mentünk, amely mögött a kripta állt. Amikor már nagyobbak lettünk, mindannyiunkat izgatta a kripta rejtélye. Felmásztunk a kőfalra, amelynek tetején 50-60 cm széles betonlap-fedél volt, így kényelmesen sétálni lehetett rajta. Az utca felől magas volt, de belülről már csak kicsit kel­lett ugrani a földre. Sokszor egymást bátorítva merészkedtünk be a kripta kápolnájába, ami akkor még egész ép volt a gyö­nyörű freskókkal, s a hatalmas, magasba vivő lépcsőivel. Egy­mást ijesztgetve fedeztük fel a titkokat, sőt egymást rémiszt­getve, hogy az ajtó olyan, ami ha bemegyünk, becsukódik ma­gától és kijönni nem lehet. A kripta alsó szintjét is látogattuk, de a koporsók már nem voltak ott, azok beton-helyei üresek voltak, a padlózaton ren­geteg törmelék. És a rózsák? Bizony sokszor vittünk haza az el­vadult rózsák bokrairól anyák napi csokrot, ami nagyon szép volt, ám mire hazaértünk, legtöbbször elhervadt. így maradt meg emlékezetünkben a kripta és környéke, és ma milyen jó, hogy voltak nagyszülők, szülők, akik átadták ismereteiket, él­ményeiket unokáiknak. Én is ezt szeretném tenni, bár ma már sokaknak a lokálpatriotizmus demagógia, de nekem a gyer­mekéveim és a múltam emlékei. Köszönjük nektek Nagyszüleink, Szüléink! Derczbach Istvánná, Mirák Erzsébet Szemetes... Vasárnap gondoltam egy nagyot és a mindennapi gyakorlattól eltérően nem este, hanem délelőtt mentem el kocogni Ligetre, a Gőzön Gyula Kamaraszínház melletti pályára. Bár ne tettem volna! Kukákból kicsorduló szeméthalom, szétdobált üvegek, palackok, ketté tört fűzfa és a kerítés mentén földből kiágasko­dó dróthuzalok látványa fogadott. Ja! Hogy este jár futni?! Jár­na csak napközben, megszokná a látványt! - mondja egy sztoi­kus futótárs. Mint megtudtam időnként azért fel-feltűnik a szemetes, na persze nem hetente, de a szétfújt, elhajigált szeméttel csak a kutyák törődnek. Ki a felelős mindezért? Miért nem lehet gyakrabban üríteni a kukákat és a szétszóródott hulladékokat összetakarítani? A levezető kör után felszedtem egy Rudis papírt, kidobtam..., mi­kor hátranéztem, már kifújta a szél a kosárból... na, nem az El Nino, elég volt ehhez egy kis langy meleg őszi szellőcske is... (Pályavilágítás azonban már van, tavaly még csak ábrándoz­tunk róla. Köszönet. De hogy kinek...? Kedves Ismeretlen! Ha el tudta intézni a világítást, legyen olyan jó és vegye kézbe a kuka-projektet is!) K. K. (Kedves Levélírónk! Biztos örömmel olvassa lapunkban, hogy szeptember 25-én egy lelkes csapat megszabadította a környé­ket az említett szeméttől - persze valószínűleg nem ők hajigál- ták el, és nem ők lennének a kukaürítésért felelősök, de ahogy Ön sem, bizonyára ők sem tudták tovább elnézni!) Türelem, ne adja fel! Közel egy év telt el azóta, hogy kerületünk négy pontján, igaz a városközpontban, elhelyezték a sokak által már nagyon várt, az úgynevezett szelektív hulladékgyűjtő szigeteket. Boldogan vette birtokába már első naptól kezdve a lakosság, de hamaro­san kiderült, hogy nem mindig felhőtlen ez az öröm. Pillanatok alatt megteltek a színes gyűjtőládák, melyen világosan olvas­ható, mely hulladék begyűjtésére tették oda. Sokan viccből, vagy trehányságból, de más hulladékot is beledobáltak, mint pl. gyermekpelenkát. Mára már sokat javult a gyűjtési és be- dobási morál. A minap egy idős hölgy hívott fel, mit csináljon a kezében lé­vő unokája segítségével összegyűjtött reklámszatyorba gyűj­tött ásványvizes és üdítős palackokkal, mert a gyűjtőben nincs már hely, mellé, vagy valamelyik lakóház kukájába pedig nem fogja tenni. Rákoskertre meg nem tudja visszavinni, hisz vásá­rolni érkezett a kerületközpontba és visszafelé mindkét keze várhatóan tele lesz a beszerzett élelmiszerrel és gyümölccsel. Sajnos kevés a begyűjtő hely, de öröm, hogy egyre többen felmérték és alkalmazzák a szelektív hulladékgyűjtés szükség- szerűségét. Addig is, amíg újabbakat nem telepítenek, nagyobb mennyi­ség helyezhető el, ha laposra tapossuk a műanyag és fémhul­ladékot. ígéret érkezett, hogy még ebben az évben a kerület hét pont­ján telepítenek újabb szigeteket. Bízom benne, hogy mindenki örömmel veszi birtokba majd az újonnan telepített gyűjtőedényeket is és ezzel nő a szelektí­ven gyűjtők köre és nem vesztik el még azok is a kedvüket, akik eddig is ezt tették, de néha nem volt hova bedobniuk a gyűjteményüket. Addig is, amíg nincs településrészenként lehetőség a szelek­tív gyűjtők használatára, a saját kukáinkba, konténereinkbe is összetaposva, összepréselve, laposra hajtogatva helyezzük a hulladékot, mivel ezzel helyet és így pénzt takaríthatunk meg! Aki pedig igazán lelkes, az már eddig is elvitte a Gyökér köz­ben lévő hulladékudvarba, ahol 26-féle szelektív hulladék le­rakására van lehetőség. Remélem, sokan csatlakoznak akár a szigetes gyűjtőterületek, akár a hulladékudvar folyamatos igénybevételére. Köszönet mindenkinek, akik ezt teszik! Marschalkó Tamásné (vállalkozásfejlesztési tanácsnok) Állatbaráti kezdeményezés Tapasztalatom szerint gyakori a kóbor kutya a kerületben. Ezen állatok zöme nem minden esetben kivert kutya (mint ahogy gon­dolnánk) csak elcsavargott (vagy rémületében világgá futott pél­dául az augusztusi rákoskerti tűzijáték miatt) és nem talál haza. Az emberek ezeket az állatokat vagy megsajnálják, befogadják, etetik vagy sajnálkozva és tehetetlenül nézik. Sajnos vannak olyanok is, akik bántalmazzák őket, de ez a kezdeményezés nem nekik szól. A kóbor kutya mindenkinek gond. Gond az önkormányzatnak, gond a szülőknek (hiszen itt a város szélén még a veszettség problémá­ja is felmerül) s gond a gazdiknak, akik elvesztették a kutyájukat. Többen a kollégáimmal arra gondoltunk, ha van elég állatszerető ember itt a kerületben, megpróbálhatunk enyhíteni ezen a gondon. Mi, kezdeményezők vállaljuk, hogy mint egy információs központ működünk, azaz ha valaki elveszti a kutyáját, nekünk lehetne szól­ni. Mi egyrészt nyilvántartásba vesszük a kutyát, másrészt nagyon sok hasznos gyakorlati segítséget adunk (plakátok szerkesztése, címjegyzék az állatorvosokkal, menhelyekkel, a környék gyepmes­teri telepeivel, internetes hirdetés stb.), ahhoz, hogy a gazdi keres­ni tudja az állatot. A lényeg amiben mi kerületi lakosok együttmű­ködhetnék, az egy alacsony költséggel járó kis telefonos lánc, olyan mint gyerekkorunkban a kisdobosoknál volt a riadólánc. Akik ezt a cikket olvassák és tetszik nekik az ötlet, jelentkezhet­nének segítőnek. A segítőkből kialakítunk egy telefonos riadólán­cot. Tapasztalataink szerint 24-48 órán belül a kutyák nem men­nek el olyan messzire, hogy elhagynák a kerületet. A mi célunk el­sősorban az, hogy a kutyát visszajutassuk a gazdihoz. (További in­formáció, tel.: 257-9107, 258-6359, fax: 253-0270, e-mail: marspen@alarmix.net, marspen@axelero.hu.) Rónai Györgyi

Next

/
Thumbnails
Contents