Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. szeptember / 8. szám

22 KOZELET HÍRHOZÓ Modellezők klubja Rákoshegyen A Kép utcai iskolában 29 éve (1975 májusa óta) működik a Rákoshegyi Modellező Klub. A klub vezetője ma is aktív versenyő: Litomitczky Sán­dor, ötvenéves modellező múlttal rendelkezik, több vi­lágbajnokságon, és világku­pán is szerepelt.- Emlékszik még, hogy kez­dődött?- Hát persze. 9 évesen, 49- ben láttam a Ferihegyi repü­lőtéren egy nemzetközi ver­senyt. Teljesen beleszeret­tem. Addig fűztem édesapá­mat - aki amolyan barkácso­ló típusú ember volt -, hogy segítsen nekem, mígnem csináltunk egy gépet. Néhány hónap múlva már el is dobtam az első repülőmet. Azóta model­lezem.- Először is tisztázzuk, hogy mit is jelent a mo­dellezés.- A dobozokban kap­ható, összerakható repü­lők a makettek. Ezeket az ember összeszerelé­sük, elkészítésük után felrakja a szekrény tete­jére. A modellezők azonban kizárólag „élő”, repülni ké­pes modelleket csinálnak. Nagy különbség, hogy az alapanyagtól a kész modellig mindenki saját maga készít mindent.- Hogy indult útjára a klub?- Az iskola akkori úttörőve­zetője kért fel szakkörvezető­nek. Eleinte kb. 40 gyerek­nek tartottam foglalkozást. A lelkesek a 70-es évek végén, a 80-as évek közepéig már komoly eredményeket értek el ifjúsági szinten - országos, Budapest bajnok is volt köz­tük.- Honnan szerezték a mo­dellezéshez szükséges anya­gokat? Ezek között, gondo­lom, vannak egészen speciá­lisak is.- Akkoriban a modellezés az MHSZ-hez (Magyar Hon­védelmi Szövetség) tartozott, ők adtak mindent (főleg fe­nyő, rétegelt lemez, balzafa, különböző bevonópapirok, ragasztók, lakkok), méghozzá ingyen. A rendszerváltás után aztán önállóak lettünk, azóta mindent magunknak kell fizetni, pedig nem olcsók ezek az anyagok.- Hányán vannak most?- Változó. Úgy 12-15 mo­dellezőm van - közülük tíz ál­talános iskolás, a többiek egyetemisták vagy felnőttek. Nagy szívfájdalmam, hogy kevesen tudnak rólunk, pedig aki egyszer megérezte az ízét, a megszállottja lesz en­nek a sportnak. Csodálatos dolog, hogy az általunk készí­tett repülő egyszer csak fel­száll, akár 6-800 méterre is, és perceket van fenn a leve­gőben. Semmihez sem hason­lítható érzés...- Mennyi időnek kell eltel­nie, hogy meg tudjunk építe­ni egy repülőt?- A modellezésnek minden részletét meg kell tanulni - először az egyszerűbb dolgo­kat, aztán fokozatosan egyre több mindent. Ám a kezdő­nek is van sikerélménye, mert az első gép, amit meg kell csinálnia, úgy 30-35 ern­es, de már az is repül.- Mennyi idő alatt készül el egy repülő?- Kb. 40-50 óra alatt. A mo­dellezés alapja a pontos, pre­cíz, türelmes munka.- Kik tervezik a modelle­ket?- Általában külföldi élver­senyzők tervei alapján készít­jük a repülőket, de már van saját tervezésű modellünk is.- Azért az igazi megméret­tetés csak az, amikor a gép felszáll. A klub tagjai, úgy tu­dom, gyakran vesznek részt versenyeken.- Legalábbis amennyire le­hetőségünk van. A versenyek helyszíne ugyanis 10-20 km- re is lehet a tömegközlekedé­si eszközöktől. Ide azonban el is kell valahogy jutni, ráadá­sul nem csak a versenyzők­nek, hanem a modelleknek is.- Milyen eredményeket ér­tek el eddig?- A 25 év alatt Budapest Bajnokságon 8 első, 10 máso­dik, 7 harmadik, országoson 3 első, 3 második, 1 harma­dik, nemzetközi versenyen egy 1 második, 1 harmadik, Világ Kupán 2 első, 1 máso­dik, 1 harmadik, Európa Baj­nokságon 1 harmadik helye­zés. Jelenleg hatan közülünk már szerepeltünk a váloga­tottban is.- Vágyak?- Először is az, hogy minél több gyerek vagy akár felnőtt is megismerje ezt a szabad­idősportot. A televízió és a számítógép világában is jó egy kicsit a saját kezünk munkájával létrehozni vala­mit. Tervezgetni, barkácsol­ni, jókat beszélgetni, megmé­rettetni magunkat... Aztán meg, biztosabb hátteret sze­retnék. Most 9 nemzetközi vi­lágkupa van, amire szeret­nénk elmenni, de nincs mi­ből. A szülők szállítják a ver­senyre a gyerekeket, de kül­földre már nagyon költséges elmenni.- Be lehet még kapcsolódni a modellkör munkájába?- Természetesen szívesen látunk mindenkit, korosztály­tól függetlenül. A Kép utca 4- ben vagyunk, hátul az udvar­ban. Gálfi Irén Számítógépes kölcsönzés Az Újlak utcai Szabó Ervin Könyvtár értesíti minden ol­vasóját, hogy a könyvtár 2004. szeptember 1-től szá­mítógépes kölcsönzésre tér át. E határidő után csak ak­kor lehet dokumentumot hosszabbítani, ha azt bemu­tatják. A könyvtár tájékoztat­ja továbbá az érdeklődőket, hogy az internethasználat dí­ja 100 Ft/óra. Felhívás XVII. kerület Önkormányza­tának Képviselő-testülete a 27/1999. (V. 21.) számú ren­deletével a magyar államala­pítás 1000. évfordulója alkal­mából, Rákoscsaba városrész Árpád-kori eredetére tekin­tettel „Rákoscsabáért D(j” elnevezéssel elismerő címet alapított. A képviselő-testület a városrészi díjak adományo­zásával kifejezi elismerését azon polgárok iránt, akik pél­damutatásukkal, maradandó alkotásaikkal, munkásságuk­kal jelentős mértékben hoz­zájárultak a városrész szelle­mi és anyagi gyarapodásá­hoz, és kivívták egy-egy vá­rosrész megbecsülését. A vá­rosrészi díjakat a képviselő- testület évente legfeljebb kettő, élő vagy elhunyt ma­gyar vagy külföldi állampol­gárnak adományozhatja. A díj adományozására ünnepé­lyes keretek között kerül sor, minden év március 14. nap­ján a Rákoscsabai Közösségi Házban. Az elismerésre tör­tént jelöléseket a képviselő- testület döntése előtt a Műve­lődési és Tájékoztatási Bi­zottság, valamint egy erre a célra létrehozandó kollégium véleményezi, melynek elnöke a polgármester, tagjai: a vá­rosrészben működő társadal­mi szervezet(ek) képviselő­je®, a városrészben élő dísz­polgár (ok), a városrész min­denkori önkormányzati kép­viselői, valamint a helyi in­tézmények és egyesületek és polgárok által jelölt szemé­lyek közül a polgármester ál­tal felkért személyek. Az elismerő címre és a kol­légiumi tagságra javaslatot bármely rákoscsabai polgár, települési képviselő és a pol­gármester tehet. A 2005. évi „Rákoscsabáért Díj”-ra vo­natkozó javaslatokat a pol­gármesteri hivatal Művelő­dési és Tájékoztatási Cso­portjának 2004. október 15-ig postai úton kell megküldeni, vagy leadni az Ügyfélszolgá­lati és Okmányirodán (Leve­lezési cím: 1173 Budapest, Pesti út 165.). A javaslatot csak az alábbi adatok birtokában tudjuk el­fogadni: a javasolt személy neve, születési helye, ideje, munkahelye, beosztása, lak­címe (telefonszám), posztu­musz javaslat esetén legköze­lebbi hozzátartozó utolérhe­tősége. A javaslat részletes indoklása: minimum 10, ma­ximum 20 gépelt sor.

Next

/
Thumbnails
Contents