Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. június / 6. szám
HÍRHOZÓ 27 KOZELET A környezetvédelem ünnepe Rákoscsaba-Újtelepen Rákoscsaba-Újtelepen április utolsó szombatján a Diadal Úti Általános Iskola nyitott kapukkal várta a környék érdeklődő családjait, hogy diákok és felnőttek együtt gondolkodhassanak a környezetbarát, egészséges életmódról.- Idén a szülőket is igyekeztünk bevonni hagyományos egészségnapunk rendezvényeibe - mesélte Budainé Balog Éva szervezőtanár. - Míg a diákok játékos tornafoglalkozáson, vízvizsgálaton, vetélkedőn, előadásokon vehettek részt, addig a szülők a körzeti gyermekorvossal, dr. Berezvay Krisztinával találkozhattak, az emberi immun- rendszerrel, a helyes táplálkozási szokásokkal ismerkedhettek meg, termékbemutatón és -vásáron vehettek részt, ismerkedhettek a jógával, az intimtornával. Az iskola ezúton is köszöni a Rákos- csaba-Újtelepért Egyesületnek - dr. Gergely Tamás elnöknek -, hogy díjakat ajánlott fel a legügyesebb diákcsoportoknak, s 400 tő Árvácskával díszítették az iskolaudvart. Az egyesület elnökségi tagját, Révész Szilárdot a rendezvényt segítő civil egyesületről kérdeztük.- Az egyesület célja alapításától kezdve a városrész környezetvédelmi problémáinak, kiemelten a Naplás- bánya ügyének képviselete volt. Az elmúlt 10 évben hogyan sikerült ez?- Valóban a leghangsúlyosabb irányultságunk a környezetvédelem, de mivel minden e területhez kapcsolódó döntés egyszerre város- fejlesztési, költségvetési és politikai kérdés is, egy általánosan képviseleti feladatot ellátó szervezetté, hangsúlyosan környezetvédelmi irányultságú városrészi civil polgári szerveződéssé váltunk. A hiteles, eredményes környezetvédelem egyik eleme a közösségszervezés. Mindezt vetélkedőkkel, rajzversenyekkel, -pályázatokkal, parkosítással, szemétszedéssel, környezetbarát közlekedésre ösztönző, ezt népszerűsítő kerékpártúrákkal valamint a bányarekultiváció sürgetéséért szervezett aláírásgyűjtéssel igyekszünk megtenni. Az egyik őszi hagyományos rendezvényünk, a Rákoscsaba-Újtelepi Vígsá- gok például 1994. szeptember 1-jéhez kötődik, hiszen a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. ekkor vonult le a Naplás-bánya területéről, s a szeméttelep megszűnésében, rekultivációjában elkezdhettünk bízni. Joggal remélhettük, hogy a szeméttelep ezzel végleg bezár. Négyéves helybenjárás után sajnos az ünnep öröme megfakult, hisz 1998-ban a bánya ismét megnyílt, s ma a részletekben állandóan megváltozó helyzet a 10 évvel ezelőttivel közel azonos. A Föld napját mi is minden évben megünnepeljük, s gyermekeinket és szüleiket környezetük megbecsülésére, a közösségükért végzett munkára szeretnénk mi is nevelni, hiszen a környezet- védelem tipikusan közösségi jellegű feladat. Aki a közösség ügyeire figyel, az a közérdekre, a jövőre figyel. Aki ma fát ültet, az az utódaira gondol. Aki csak a saját háza tá2004. április 26-án az Egyesült Vegyiművek Rt. ebédlőjében tartotta tisztújító közgyűlését a REMTE. A leköszönő elnök, Virág Balázs beszámolt az elmúlt öt év munkájáról, az egyesület gazdálkodásáról. Az évi 2-2,5 M Ft-os bevétel a tagdíjakból, az EVM Rt.-tői kapott támogatásból, a kerületi önkormányzat által kiírt pályázatokon elnyert pénzből és az szja 1%-ából jött össze. Gálos Andrásné, a Természetjáró Szakosztály elnöke az összehangolt csapatmunka fontosjával, jólétével foglalkozik, az sose fogja észrevenni az utcában oktalanul kivágott fát, hogy a sarkon túli parkban mi történt, hogy nő a városrész határában a szemét.-Az egyesület székhelye az iskola, s az elmúlt években számos alkalommal segítették az iskola környezetvédelmi programjait.- Az iskola és az egyesület baráti párbeszédének köszönhetően nem csak helyet kapunk az önkormányzati iskolától, hanem szíves vendéglátást is, s cserében mi is igyekszünk az ideihez hasonló segítséggel „tolni az iskola szekerét”. Az iskola kerületrészi kulturális, közösségi centrummá válását segítő koncepcióról például Alexa György úr önkormányzati képviselőnktől hallhattunk, és örömmel vesszük, támogatjuk. Méltányoljuk az iskola azon törekvését is, hogy adottságait tekintve a nem túl szerencsés épületet lélekságát emelte ki beszámolójában. Megköszönte a támogatóknak, hogy elismerik, segítik a több mint 30 éve működő szakosztályt. A 170 fős tagság, amelynek 70 %-a kerületünkben él, bízik abban, hogy továbbra is működőképes, eredményes lesz a sportkör és a szakosztály. A közgyűlés a sportkör elnökének Arany osmaróthy Vilmost, a természetjárók vezetőjének ismét Gálos Andrásnét választotta, megköszönve a korábbi vezetőségi tagok lelkiismeretes műnkéi, kultúrával, közösségi szemlélettel töltse meg, s Rákoscsaba-Újtelepet szerető lakosokat neveljen.- Manapság napi kérdésünk, hogy mit nyerhetnek kisebb-nagyobb közösségeink az európai uniós bővítéssel. Ön hogyan gondolkodik erről?- Tudományos kutatómunkám révén lételemem, hogy nemzetközi konferenciákra utazva külföldi kollégáimmal beszélgethessek, hosszabb időt tölthessek uniós országokban. Közelről ismerve hétköznapjaikat állíthatom, hogy a bennünk élő hamis képtől eltérően jólétüket nem ajándékként kapták, hanem ők is értelmes erőfeszítéseket tettek és tesznek boldogulásukért. Az uniós tagság, ahogy nekik sem, úgy nekünk sem oldja meg önmagában gondjainkat. A civil szerveződések okos célokért folytatott együttműködése segíthet bennünket a máshol megcsodált életminőség felé. Raffay Gábor lői Dombságon túrázunk június 12-én, szombaton, találkozunk a Rákoshegyi vasútállomáson 8 óra 30 perckor. Június 19-én, szombaton a Budai Hegyekbe megyünk, találkozás a Moszkva téren a metro kijáratánál 8 óra 30 perckor - mondta lapunknak Gáspár László túravezető. (Az érdeklődők jelentkezését Gálos Andrásné és Gáspár László várja a 258-0914-es, illetve a 256-9171-es telefonszámon.) Sz. Tízévesek a rákoshegyiek Tízéves a Rákoshegyi Polgári Kör. Május 15-én a Rákoshegyi Sokadalom rendezvénysorozat keretében nyitották meg a jubileumi fotókiállítást. A Rákoshegyi Polgári Kör 1994. március 21- én 53 rákoshegyi részvételével alakult meg. 1997 mácius óta jelentetik meg a Rákoshegy c. újságot. 2000-ben létrehozták a Rákoshegyért Alapítványt. Mindezt az egyik kerületrész érdek- képviseletéért. A mostani kiállítás az elmúlt tíz év történéseit mutatja be. A tárlat megnyitója május 15-én este volt, amikor Fejér Gyula jelenlegi elnök köszöntőjét követően Keszthelyi Attila, - aki nyolc évig töltötte be az elnöki tisztet - mondott bevezetőt. Köszönetét mondott az alapítóknak, a „magvetőknek” és röviden szólt az elmúlt évek fontosabb történéseiről. Majd Szabó Tiborné, a közösségi ház vezetője, egyben a Rákoshegyi Polgári Kör tagja a születésnapi tortához és egy kis harapnivalóhoz invitálta a megjelenteket. Áz eseményt az önkormányzat részéről megtisztelte Alexa György frakcióvezető és Papp Péterné frakcióvezető-helyettes (MSZP) is. P. Tóth E. Vezetőséget választott a REMTE Sportegyesület káját. - Legközelebb a Gödöl-