Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. június / 6. szám
HIRHOZO HÍREK Értesülések első kézből Eldől a Fuchs-kastély sorsa (Folytatás a címoldalról) A vendéget Devánszkiné dr. Molnár Katalin ország- gyűlési képviselő köszöntötte a zsúfolásig megtelt helyiségben, de természetesen az ösz- szejövetelen jelen volt az önkormányzat vezérkara, dr. Hoffmann Attila polgármester vezetésével. Devánszkiné dr. Molnár Katalin volt polgármester, jelenleg országgyűlési képviselő megkérte az előadót, elsősorban arra adjon választ, milyen segítséget tud adni a kormány a kerületeknek, hogy hatékonyabban hozzájuthassanak az európai uniós forrásokhoz. „Szolgálati közleményként” elmondta, hogy az országgyűlés döntött arról: 2006-ig meg kell valósítani az elővárosi vasutat és létre kell hozni a főváros és környéke közlekedési szövetségét. Bizakodásra ad okot, hogy ismét lesz Budapesten földút felszámoló program, ami kerületünket nagyban érinti. Kiss Péter kijelentette, most először fordul elő, hogy nem a pénz lehet a korlát, hanem a jó terveken, az előkészítésen múlhat a megvalósítás időpontja. Magyar ember találta fel a gyufát, a kocsit, a golyóstollat, az atombombát, a mikrochipet, ennek a népnek van esélye az unióban, mert már bizonyította, hogy a jég hátán is megél. A kreativitás, a tudás, az alkalmazkodó képesség mind nemzeti sajátosságunk, ezekre építve kell a magyar fejlődést fölgyorsítani - mondta. Szükségesnek véli az ellenzékkel is a párbeszédet, mert ha esetleg kormányváltás lenne 2006-ban, akkor is meg kell tartani a fő irányt. A jó nemzeti politika a gyors és sikeres felzárkózásban rejlik. Remélhető, hogy az Európai Unió választ ad Trianonra, és rövidesen befejezhető lesz a békés nemzeti újraegyesítés. A kancellária miniszter kijelentette: ez a baloldali válasz a békediktátum okozta traumára. A gazdasági számokról is szólt Kiss Péter, szerinte az elmúlt időszak mutatói bizakodásra adnak okot, hiszen tavaly nyár óta 2,4%- kal nőtt a gazdaság mutatója, ismét egységes a pálya, nőtt az import (14%-kal), az export (20%-kal), és a működő tőke beáramlása is. Év végére 4%- os emelkedés prognosztizálható, ami a szükséges, de fájdalmas gazdaságpolitikai kiigazításnak köszönhető, ami feltétele volt az uniós pénzek lehívásának. Örömmel jelentette be, hogy épp aznap kezdték meg az MO-ás körgyűrű M5-ÖS útig terjedő szakaszának a megépítését és a 4-ps, 31-es szakasz is elindulhat még az idén. A kerület régi vágya is teljesülhet, mivel a kormány nyár elején dönt a Fuchs-kastély sorsáról, s előreláthatóan az épületet a kerület tulajdonába fogják adni. A bő félórás előadás után több kérdést tettek fel a jelenlévők, például hogyan juthat európai uniós forrásokhoz a nehéz anyagi körülmények között működő Bartók Béla Művészeti és Zeneiskola, mit várhatnak az uniótól a 60 év fölöttiek, mi lesz az Esélyegyenlőségi Minisztérium sorsa a választások után? Utóbbi kérdésre válaszolva a kancellária miniszter elmondta, Lévai Katalin európai uniós képviselővé választása esetén felelős személy vezetésével, megerősödve tovább működik a tárca. A sérült emberek élethelyzetéről szólva úgy vélte, ez nem csupán technikai és pénzügyi kérdés, hanem elsősorban szemléleti probléma hazánkban. Az idősek várakozásaival kapcsolatban kifejtette, nem csak elégséges nyugdíjra, hanem elsősorban egészségre van szükség, ami nem csak az idősek, hanem mindenki problémája. A zeneiskolával kapcsolatban elmondta, az Európa Tervben 62-féle pályázati lehetőség kínálkozik, 2007-ig 191 milliárd forintot hívhatunk le az Európai Uniótól, rajtunk múlik, milyen arányban tudunk élni a kínálkozó lehetőségekkel. A roma társadalommal kapcsolatban megjegyezte, társadalmi köz- megegyezés szükséges, mert ha a többségi társadalom nem tudja a romákat integrálni, akkor a többség sem lehet sikeres. Dudás László Indul a Hősök terei beruházás! (Folytatás a címoldalról) Dr. Hoffmann Attila, aki egykor maga is a Hősök terei iskola padjait koptatta, kitért arra, hogy az építkezésről az elvi döntés már az előző önkormányzati ciklus alatt megszületett, a legnagyobb problémát azonban a döntés pénzügyi oldalának megtalálása okozta. Ezért az önkormányzat vezetése olyan egyedülálló lízingkonstrukciót dolgoztatott ki az iskolabővítés költségeinek fedezetére, amelyet azóta már több település is alkalmaz. A másfél milliárd forint előteremtését ugyanis az önkormányzat saját erőből nem tudta vállalni. A fórumon megtudtuk, hogy az építkezés alapját képező három telek közül a saroktelek tulajdonosával az önkormányzatnak még nem sikerült megegyezésre jutnia. Az új épületszárny tervezője, Márton Eszter, a Mérték Építészeti Stúdió Bt. munkatársa a tervrajzok segítségével vázolta a jelenlévőknek a legfontosabb tudnivalókat a 2600 négyzetméteres hasznos területtel rendelkező iskoláról. Elmondása szerint 24 tanterem és 3 szertárral rendelkező szaktanterem kap helyet az alsósok oktatását ellátó részben. Az új épületrész tökéletesen megfelel majd a kor elvárásainak, lesz benne korszerűen felszerelt számítástechnika-, kémia-, rajzterem, nyelvi labor, csoportszoba, könyvtár, valamint egy 250 négyzetméteres aula. Ezek mellett kiépítenek egy, a mozgássérültek által is használható liftet és nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az épület körül kellemes, parkos környezetet és fajátékos játszóteret alakítsanak ki. A költségvetésben természetesen benne van a termek berendezése és felszerelése, illetve a parkosítás költségei is. Az építkezést remélhetőleg hamarosan el tudják kezdeni, és jövő ősszel már az új iskolaszárny fogadhatja az elsősöket. Csillaghy Nóra Devánszkiné dr. Molnár Katalin, Kiss Péter, dr. Hoffmann Attila