Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)
2004. január / 1. szám
VAROSHAZA IO Bf Tervezik az idei évi büdzsét Jóváhagyta decemberben a képviselő-testület a 2004-re szóló költségvetési koncepciót. A parlament ugyan elfogadta a költségvetési törvény sarokszámait, illetve a forrásmegosztásról szóló törvényt, azonban a fővárosban a kerületek közötti elosztásról még nem született döntés. Az az egyeztetések fázisában szinte csak célokat, prioritásokat lehetett meghatározni. 2004. az építkezés éve lesz - hirdette meg a miniszterelnök. Jövőre a tervezet szerint előtérbe kerül az országos közforgalmi úthálózat fejlesztése, az uniós tagságunkkal járó kötelezettségeink teljesítése, az ön- kormányzati közszolgáltatások színvonalának javítása, a jóléti előirányzatok növelése. A költségvetési törvénytervezet által a tavalyi évhez képest a helyi önkormányzatok bevételei várhatóan 5,2%-kal nőnek. Új 9,4 milliárd forintos előirányzat szolgál a helyi önkormányzatok EU-s pályázataihoz szükséges önerő biztosítására. Ezen felül 0,6 milliárd forint a projekt előkészítés céljait szolgálja. Összességében a 2003. évi országgyűlési előirányzathoz képest 7,9%-kal (8,9 milliárd Ft-tal) emelkednek a helyi ön- kormányzatok központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételei. Az állami büdzséből az átengedett személyi jövedelemadó jövőre 14,5%- kal, a normatív állami hozzájárulások mértéke pedig legalább 2,9%-kal nő. A polgár- mesterek szerint az ellátandó feladatok bővülésére való tekintettel ez azonban nagyon kevés. Talán javíthat az önkormányzatok helyzetén az eredeti tervhez képest Medgyessy Péter azon bejelentése, amelyben a fejlesztésekre 30 milliár- dot, és Gy. Németh Erzsébet országgyűlési képviselő, fővárosi frakcióvezető (MSZP) azon kezdeményezése, melyben 15 milliárdot javasolt még az önkormányzatok számára. Elfogadta a parlament továbbá Devánszkiné dr. Molnár Katalin XVII. kerületi országgyűlési képviselő (MSZP) által is kezdeményezett, aláírt módosító indítványt is, amely két milliárd forintról szól, és az útépítések gyorsítását teheti lehetővé a fővárosban. Mindez mégsem ad okot az örömre. Úgy tűnik, nem múltak el a „viharok” az önkormányzatok felett. 2004-ben az uniós jogharmonizáció következtében néhány termék az áfa-kulcsok között átsorolásra került, többek között a gyógyszereké, a tankönyveké. Az energiahordozó termékek közül a gáz, a szilárd tüzelőanyagok és a távfűtés, valamint a diák és szociális étkeztetés áfáját 12%-ról 15%-os kulcsban határozták meg, a villamos energiát a 12%-ról a normál adókulcsba sorolták. Dr. Hoffmann Attila polgármester (MSZP) mindenesetre bizakodó, legalább is, ami a prioritások megfogalmazását illeti - ez derült ki a testületi ülésen a napirend kapcsán. A polgármester elmondta, hogy 2003- ban több százmillió forintos áthúzódó hitellel kezdődött az év a kerületben, majd november végén sikerült teljesen lefaragni a hiteltartozásokat. A koncepció elfogadásakor, december 11-én kiegyensúlyozott pénzügyi helyzetben volt az önkormányzat - jelentette ki. Ezt azonban visszafogott, takarékos gazdálkodással sikerült elérni. A 2004-es év ezért egy kicsit jobb feltételekkel indulhat, mint a tavalyi. Mivel nem ismerjük a bevételi források pontos számait, csak célokról hozhattak döntést a képviselők a koncepció tárgyalásakor. A polgármester előterjesztőként kiemelte az ülésen, hogy kerületünk pozíciója az előző évek gazdasági feltételeihez képest nem javul, az állami költségvetésből származó bevételek és gépjármű adó növekménye várhatóan nem fedezi majd a kötelező és a bérek reálértékét megőrző 6%-os béremelés és a dologi kiadások növekedését. Dr. Hoffmann Attila a következő célokat fogalmazta meg 2004-re: az infrastruktúra fejlesztése (a csatornázás - befejezése 2006-ig várható; az út- és járdaépítések folytatása, a halmozottan hátrányos helyzetű területek fejlesztése), a közbiztonság javítása, a közterületfelügyelet megszervezése, a közlekedés és a meglévő közművek állapotán való javítás, a zöldterületek fejlesztése. Fontos, kiemelt cél idén a környezetvédelem, a parlagfűirtás, az illegális szemétlerakók megszüntetése, a köztisztaság javítása. Az idei költségvetés elkészítésénél figyelembe kell venni az európai uniós pályázatokhoz szükséges megfelelő önrész biztosítását. Mindezt - a polgármester szerint - ésszerű, takarékos gazdálkodás mellett tartható. Az önkormányzat első embere úgy gondolja, hogy érdemes már a 2005-ös évre is tervezni, akkor az ütés csatornafejlesztésen túl az egészségügy, a szociális és oktatási ágazat kerül a figyelem középpontjába. Dr. Dombóvári Csaba frakcióvezető (Fidesz) szerint is fontos célokat fogalmazott meg az önkormányzat vezetése az idei költségvetési koncepcióban. Olyanokat, amelyeket a két évvel ezelőtti közvélemény-kutatásban az állampolgárok is ki- emelt célként tüntettek fel. Örvendetesnek tartja, hogy olyan célok kerültek előtérbe az ön- kormányzat vezetése által, mint a közbiztonság, az infrastruktúra, a köztisztaság, közlekedés javítása. A kérdés azonban az - a frakcióvezető szerint -, hogy vállalhatók-e ezek a prioritások egyszerre, egy időDr. Hoffmann Attila Dr. Dombóvári Csaba Kovács István ben. Talán érdemesebb lenne ezek közül kettőt kiválasztani, és arra koncentrálni, arra helyezni a hangsúlyt. Kovács István képviselő (Fidesz) a második szűk esztendővel jellemezte a várható gazdasági helyzetet az önkormányzatok esetében és a lehetséges létszámleépítésekről érdeklődött a polgármesternél. Dr. Hoffmann Attila elismerte, hogy nem lesz könnyebb év az idei, mint a tavalyi volt, de határozottan kijelentette, hogy nem terveznek létszámleépítéseket a közszférában. Kiss Lajos alpolgármester (MSZP) az infrastrukturális lemaradásokról beszélt. Úgy fogalmazott: „az önkormányzatnak vannak kötelezettségei!”. Az alpolgármester úgy véli, tartható a korábban eltervezett ütem, miszerint 2006-ig sikerül befejezni a kerületben a csatornázást. Ezzel együtt az útépítést is folytatni szeretné a kerület vezetése, erre 500 millió forintot terveznek. Az alpolgármester továbbá elárulta a Hírhozónak, hogy az idén a zöldfelület és környezetvédelem-fenntartási, parlagfű visz- szaszorítás kiadására 130 M Ft-ot, az intézmények tervszerű karbantartásaira 350 M Ft- ot, az azonnali karbantartásra, tartalékkeretre 25 M Ft-ot, az út, közterület, felszíni vízelvezető rendszerek fenntartására közel 223-M Ft-ot terveznek. A 2003-ban benyújtott csatorna- építési céltámogatási pályázatokhoz önrészre 456 M Ft-ot, az idei pályázatokra 309 M Ft-ot, a közintézmények és közcélokat szolgáló más intézmények közúti megközelítéséhez út-, járda, parkoló építéséhez 27 M Ft-ot, útépítésekhez pályázati önrészre 300 M Ft-ot, az európai uniós pályázatokhoz további 100 M Ft-ot biztosítanak. Ezek egyébként a költségvetési tervezet kiadás oldalának legmagasabb számadatai. A költségvetési koncepciót ellenszavazat nélkül fogadták el a képviselők. A testület 20 igen, 7 tartózkodó szavazattal döntött a tervezetről. A költségvetési rendeletről várhatóan februárban tárgyal a képviselő-testület. Addig az átmeneti gazdálkodás szabályai vannak érvényben. pte