Hírhozó, 2004 (14. évfolyam, 1-11. szám)

2004. április / 4. szám

KOZELET I 7 CIVIL SZERVEZETEINK A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége XVII. kerületi Szervezete A szervezet 1990-ben alakult, elnöke Rajos Sándor. A szövetség célkitűzéseit a legrövidebben három jelszóval határozták meg: so­ha többé háborút, soha többé fasizmust, független, demokratikus Magyarországot! A szövetség tagjai - országosan kb. 7000 fő - a fasizmus elleni fegyveres és politikai harcok hazai és külföldi ma­gyar részvevői, a fasizmus üldözöttéi (munkaszolgálatosok, inter­náltak, deportáltak), az 1944-45-ben megalakult demokratikus magyar honvédség volt tagjai és mindazok a magyar állampolgár­ok, akik egyetértenek a MEASZ céljaival és hajlandók is ezért te­vékenykedni. A MEASZ politikai pártoktól független szervezet, a Magyrországi Civil Fórum alapító tagja. A kerületi szervezet alap­jait már az 1920-as években meginduló haladó és antifasiszta jel­legű mozgalmakra vezeti vissza. A XVII. kerületi szervezetnek közel negyven tagja van. Radnóti-d(j Az antirasszista nap (március 21.) alkalmából a Magyar El­lenállók és Antifasiszták Szö­vetsége (MEASZ) által alapított Radnóti Miklós-díjat 2004. március 18-án adták át a Nem­zeti Színházban. A nemzetközi antirasszista nap megtartását az ENSZ-közgyűlés 21. üléssza­ka határozta el 1966-ban, annak a véres rendőrsortűznek emlé­kére, amely 1960. március 21- én a dél-afrikai Sharpeville-ben békés tüntetők életét oltotta ki. A sortűznek 72 halálos áldozata volt. Magyarországon a rassziz­mus elleni fellépés társadalmi elismeréseként 2001-ben adták át először az elismerést. Az idén díjat kapott többek között Bálint András színművész, Bródy János zeneszerző, Ferge Zsuzsa szoci­ológus, Gergényi Péter, Budapest rendőr-főkapitánya, Iványi Gá­bor a Menhely Alapítvány vezetője, Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman, Mécs Imre SZDSZ-es honatya, Rajos Sándor, a MEASZ XVII. kerületi vezetője. Teremlőtér-avató Kerületünkben az 1990-től önállóan működő Sólyom Lövész és Tö­megsportklub lelkes tagjai az elmúlt évben önkéntes felajánlással (társadalmi munka) létrehoztak egy korszerű automata légfegyveres terelőteret. Az anyagi hátteret a pályázatokon elnyert pénzek és egyéb támogatások biztosították. A lőtérkapacitás napi 40 fő edzését teszi le­hetővé. A lőtér alkalmas versenyek megrendezésére és lőedzésekre egyaránt. A télen-nyáron működő lőtérrel célunk az, hogy a kerüle­tünkben korábban közkedvelt és sikersportnak számító lövészsporton segítsünk. Ezúton szeretnék köszönetét mondani a lőtér létrehozásá­ban anyagi és erkölcsi segítséget nyújtó XVII. kerületi önkormányzat képviselőinek, dr. Hoffman Attila polgármesternek, Alexa Györgynek, dr. Benkő Péternek, Miló Bélának, Hrutka Zsoltnak és Szilágyi Antal­nak, a Kovács István által vezetett Ifjúsági- és Sportbizottságnak, a Budapesti Sport Tanácsnak és annak elnökének Baranyai Péternek, továbbá a Budapesti Szabadidő Sport Szövetségnek, valamint annak a sok aktív klubtagnak, akik önzetlen szakszerű munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a sportlétesítmény megvalósításához. A lö­vészszakosztályba jelentkezőket hétfői és csütörtöki napokon délután 14-17 óra között várjuk a lőtéren: Vanília u. 7. Kovács György (klubelnök) OLVASÓINK ÍRJÁK Tisztelt Szerkesztőség! A Hírhozó ez év februári számában örömmel, de egyben fájdalommal olvastam, hogy a Vigyázó Mauzóleummal kapcsolatban munkacsoport alakult. Fájdalommal azért, mert a nevezett épület már nincs. Édes­apám, Krusnyák Károly (1889-1960) festőművész az 1950-es években küzdött az akkor még elég jó állapotban lévő épület és a benne lévő freskók megmentéséért. Már csak azért is, mert a benne lévő három falkép közül kettő, mesterének, Kőrösfői-Krisch Aladárnak alkotásai voltak. Krusnyák Károlyt 1954-ben a lakosság érdekében végzett fá­radhatatlan közéleti tevékenységéért és művészi értékét, eredménye­it is figyelembe véve, a XVII. kerület és Rákosliget közönsége bevá­lasztotta a Bp. Főváros Közgyűlésébe (Bp. Főv. Tanácsába). A Képzőművészeti Állami Bizottság elnökeként megalapította a XVII. kér. Képzőművéveszi ÁB-ot, létrehozta a Fővárosi Vásárlóbi­zottságot, megszervezte műtermek építését, kiállítások rendezését, művészeti előadásokat tartott, s nem utolsó sorban harcolt a kerület műemlékeiért. Ö sajnos, 1960-ban meghalt, a főváros és a XVII. kér., mint fővárosi aranyérmes művészt saját halottjaként díszsírhelyre te­mették. Majd új szelek fújtak, a mauzóleumot a szakemberek megkér­dezése nélkül, nagy meglepetésünkre lebontották! Hol van már a régi bizottság? Dr. Domonkos Imréné, sz. Krusnyák Magdolna Köszönet A rákosligeti VIII. utcai Általános Iskola 1968-ban végzett „A” osztá­lyos diákjai voltunk, olyan csapat, akik nem akartunk elszakadni egy­mástól. 2004. március 13-án (szombaton) egy rákoskeresztúri étterem galériáján gyűltünk össze - kis csúszással ugyan - a 35. évforduló je­gyében. Rendszeresen - elő­ször kétévenként, majd ötévenként - rendeztük meg találkozónkat, ami­re minden alkalommal nagy örömmel készül­tünk. Osztályfőnökünk Hegyi Imréné, ma már gyémánt-, és aranydip­lomás pedagógusunk, mindenki Franciska né­nije is nagy izgalommal készült kis közösségünkkel a visszaemlékezésre, az elmúlt jó néhány év alatt történt események felelevenítésére. A jó hangulatú találkozón a tőle megszokott szerénységgel fogadta elismerő gratulációnkat, csil­logó szemmel hallgatta szeretett és szerető diákjai körében a kisdiák­ból cseperedett, komoly, de életvidám felnőttek beszámolóit, az elmúlt évtizedek örömteli és nehézségekkel tarkított élettörténeteit. Vissza­emlékezéseinkben felelevenítettük szigorú és felelősségteljes osztály- főnökünk féltő ellenőrzéseit, tanításait, az iskolán kívül is felénk irá­nyuló figyelmét, a személyéhez és az iskolánkhoz kapcsolódó élmé­nyeinket. Ezúton köszönjük meg Franciska néninek lelkiismeretes, gondoskodó, fáradhatatlan munkáját, kedvességét, szeretetét, jó egészséget kívánunk az elkövetkező évtizedekben is! Dégi Erzsébet Petőfire emlékeztek A Rákoscsabai Közösségi Ház Petőfi Sándor vers- és próza­mondó versenyt hirdetett janu­árban. Közel harminc általános iskolás indult el a megmérette­tésen. Eredmények: I. Nagy Fruzsina 4., II. Fazekas Ádám, 4., III. Farkas Vivien 6. osztá­lyos tanuló. Mindhárom diák a Diadal úti iskola tanulója. A felnőtteknél két I. helyezés született: Gilicéné Komjáti Andrea és Tóth Péter. II. he­lyezett Herczku Annamária lett. A III. helyen ismét két in­duló végzett, Jakab Anikó és Pálinkás Béla.

Next

/
Thumbnails
Contents