Hírhozó, 2003 (13. évfolyam, 1-11. szám)
2003. február / 2. szám
18 ______________________________KÖZMŰVELŐDÉS H arminchárom éve színpad és katedra közelében A Dózsa Művelődési Ház nagyszínpadán a múlt év decemberében volt szerencsém látni az Ascher Oszkár Színház Riegel Színpadának előadását, Molnár Ferenc Liliom című színdarabját. Az előadás után a darab rendezőjével, Szeif- nerné Csetényi Anikóval, a kerületi amatőr színjátszás egyik meghatározó egyéniségével ültem le beszélgetni hétköznapjairól, terveiről.- Eleinte sokan, amikor a Riegel Színház társulata megalakult, és az első előadásokat láthatták itt a Dózsában, azt hitték, hogy az Ascher Színházban szakadás történt.- Nem. 1995-ben nem a rákoskerti színház vált ketté, hanem a Dózsában már előzőleg is működő együttessel olvadt össze az Ascher Oszkár Színház. Az előző társulat vezetésével elégedetlen művelődési ház lányomat, Szeifner Juditot bízta meg az új felállású gárda vezetésével, s érthetően az új darabok színpadra állításakor a régi és új tagok mellé meghívta szerepelni a rákoskertieket is. így lassan a két színház színészei annyira egy közösséggé olvadtak össze, hogy fuzionált a két társulat.- Úgy tapasztaltam, a ma esti előadás nézői felerészt középiskolás diákok voltak.- Valóban, törzsközönségünk fiatalokból áll. így hát igyekszünk a kellemest a hasznossal összekötve az iskola falain kívül értő közönséget nevelni.- Milyen kihívásokat jelentett az, hogy egy nagy színházteremben kell helyet adni, egy kamara jellegű, intimebb világnak?- Eleinte mi nem éreztük, hogy ez a mi színházunk, s éppen a méretei miatt. A lányom zseniális ötlete volt, hogy mi itt is a magunk Rákoskerten kialakított stílusában játsszunk továbbra is.' Vigyük fel a közönséget a nézőtérről a színpadra. S ez annyira bevált! Kamaraszínpadon, néző közelben játszani, úgy hogy az első sorokban ülők szinte megérinthetik a színész vállát. Varázsa van ennek. Itt nem lehet „hazudni”, a legapróbb mimika, mozdulat árulkodik. Az ifjúsági előadásokon például eszébe sem jut a fiatalembernek, hogy papírt csörgessen, figyelme elkalandozzon, mint alkalmasint a nagyterű nézőtéren. Én úgy gondolom, mi ebben az intim stílusban voltunk és vagyunk erősek. A nagy színház ebben nehezen konkurál velünk.- Házigazdájuk, a Dózsa Művelődési Ház most ünnepelte a 40. születésnapját. Milyen a viszonyuk a házzal?- Gondolom elég, ha annyit mondok, hogy Orosz Márta, az igazgatónő is ascheros volt. Persze komolyra fordítva a szót, természetesen a rákoskerti szabadságunkból lejjebb kellett adnunk, hisz itt néptánccsoport, kórus és még számtalan közösség otthonra talál, így hát alkalmazkodnunk kell. De a kialkudott próbaidőket mindenki tiszteletben tartja, nyugodt körülmények között próbálhatunk, szeretnek és megbecsülnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy fórumot rendeztek az amatőr színházi mozgalomról, s mi is felléptünk, s Jutka csinált egy fergeteges sikerű némafilmparódiát.- Milyen tervek, feladatok foglalkoztatják mostanában?- Nagyszabású zenés mesedarabot fogunk csinálni, A legjobb szívű boszorkány-t, amit régen hangjátékként a rádió is játszott, s annak idején még a Diadal úti iskolában is játszottunk színjátszós diákokkal. Most megszereztem a kottákat a rádió kottatárából. Gyönyörű, fantasztikusan ötletgazdag díszleteket készített az asztalos öccsével együtt az egyik tagunk, Orosz András. A nagy szereplőgárda összefogása nehézzé teszi a próbákat. Célunk, hogy a középiskolások után az alsósokat is meghódítsuk a darabbal. A másik izgalmas feladatom, hogy egy Horváth Imre rendezésében bemutatásra kerülő érdekes lélektani kriminkben, A nyolc nő-ben játszani is fogok, egy kicsit iszákos párizsi nagymamát. S bár eleinte ódzkodtam tőle, de egy gyönyörű sanzonbetét, amelynek szövegét én fordítottam le, levett a lábamról, beadtam a derekam.- A fordításról és gyerekdarabról jut az eszembe, a hajdani hangjátékokat, mesedarabokat író Csetényi Anikó folytatja-e a régebben megkezdett alkotói munkát?- Nem. Most nagyon megváltozott a gyerekirodalom. Megnőtt benne az agresszió, s a be- szüremkedő technokrata szemlélet idegen tőlem. Annyira nincs igény arra, amit én tudok, akarok nyújtani, hogy elhalt ez a munka. Régebben sűrűn megkerestek, nógattak írásra, most úgy tűnik nincs rám szükség.- Értem, de arra gondolt-e, hogy azt a gazdag múltat, amely Ön mögött van, keretbe foglalja?- A magam és családom történetét már megírtam a gyerekeimnek, unokáimnak, de nem kiadásra szántam. Ám most szerkesztem a színpad fennállásának történetéről folyamatosan íródó, kötetenként kb. 200 oldalas albumoknak a 34. kötetét. Kritikák, elemzések, tudósítások és ezresével fényképek kötetekbe fűzve egy hosszú-hosszú polcot töltenek meg.- Mi lesz ennek a hihetetlenül értékes dokumentumnak a sorsa?- Tímár Tibor és Samodai György is rendszeresen kap példányokat belőle. Talán egyszer majd kiadásra kerül egy szerkesztett, tömörített változat, ha lesz, aki anyagilag is támogatja a már sokszor megszületett szándékot.- Ha megengedi, evezzünk egy kicsit magánéleti vizekre! Hogyan telnek a napjai?- Köszönöm a kérdését, jól vagyok, dolgozom. Most egy kicsit a teljesítőképességem felső határához érkeztem. Sok munkám van az iskolámban, s most ismét tanulok, akár hiszi akár nem. Egy angol módszertani tanfolyamra járok, már a fél nyaram elment rá, külön nyelvi csoportot is vezetek. Néha úgy elfáradok, hogy azt hiszem, most elájulok, de amikor ide jövök este próbálni, érdekes módon egy pillanat alatt, mintha elfújták volna a fáradtságot! S bár nem magánéleti problémám, de fontosnak tartom itt elmondani, hogy régen az amatőr színházi létünk, ha nem is volt szamizdat, a támogatott, tiltott és tűrt kategóriák utóbbijába tartozott. Nagyon sok olyat el lehetett mondani, amit nagyközönség előtt nem volt tanácsos. Kikerült a hivatalosság gyámkodásából, s élte a maga demokratikus életét, levezette a gőzt, ezért reneszánszát élte akkor ez a műfaj. Talán ez volt a gyökere annak is, hogy a gimnáziumból annak idején kiszorultunk. Óriási egyéniségek születtek ekkor! De most már valami másról szól a Játék”. Most abban a világban, amelyben minden a pénz körül folyik, minden elüzletiesedik, s a nagyszínházak is kommerszé válnak, mi nevelni akarunk. Most a humán kultúra mentsvárává válunk. Ha az egész világ elüzletiesedik, én nem, én nem, én nem... Raffay Gábor
