Hírhozó, 2003 (13. évfolyam, 1-11. szám)
2003. július-augusztus / 7. szám
KÖZELET IO Európaivá alakítják a játszótereket Az európai uniós csatlakozás küszöbén egyre több EU- szabványnak kell megfelelnünk. Ilyen a játszóterek kérdése, amelyek esetében a szabványosításra 2008-ig kaptunk haladékot. A felújítások több száz millió forintos költséget emésztenek fel, amelyek fedezetéhez a fővárosi önkormányzat, illetve az iijúsági minisztérium is sorra ír ki pályázatot. Ha az önkormányzat megfelelő önrésszel rendelkezik, gyorsítható a fejlesztés üteme. A XVII. kerületben felmérték a játszótereket, az összes játékot, a veszélyeseket leszerelték és 2001-ben programot dolgoztak ki a pótlásukra. A tervek szerint 2006-ig kellene befejezni a játszóterek rekonstrukcióját, az ütem tartása azonban kétséges a XVII. kerület gazdasági helyzete miatt. Az összes, mintegy 66 játszótér közül 44 köztéri. Valamennyi felújítása, biztonságossá tétele egymilliárd forintos költséget jelent. 2001-ben az EU- szabványnak megfelelően, 1,5 millió forintért alakították át az 525. téri játszóteret, úgy hallottuk, idén a rákoskeresztúri Csárdásra is sor kerülhet. Ebben az évben az önkormányzat 30 millió forintot költ a játszóterekre, ebből 15 milliót az intézményi, a másik 15 milliót pedig a köztereken lévő játszóparkok biztonságosabbá tételére fordítanak. Sokszor a képviselők saját keretükből is adnak pénzt a választó- körzetükben lévő játszóterek szépítésére. A szabványok előírják a homok minőségét, a hinták alá helyezendő gumilapok vastagságát, a biztonságos csúszdák elhelyezését (pl. homokozóba nem lehet építeni), a fa minőségét, annak kezelési módját. A Lakás 17 Vagyonkezelő Kft. által felmért játszóterek szabványossági felülvizsgálata során megállapították, hogy egyrészt kisebb ráfordítással szabványossá tehetők, másrészt nagyobb ráfordításai kerülhet csak sor a szabványosításra, illetve lesz, ahol teljes lebontás, tereprendezés várható. Dr. Zámbó Ákos, a cég ügyvezető igazgatója lapunkat úgy tájékoztatta, hogy május 19-én megtörtént a munkavégzés ütemezése, a munkák elvégzésére az Ép-17 Kft. kapott megbízást. A költségvetésben biztosított összeg határáig tehát folytatják a játszóterek, játszó- eszközök felújítását, valameny- nyi homokozóban elvégzik a homokcserét, a padok ülőkéinek javítását, valamint szemét- gyűjtőket helyeznek ki. Mintegy 15 helyen végzik el a munkát, amelyet az Újlak utcai lakóteleptől kezdenek és folyamatosan haladnak a városközpont felé. A fennmaradó játszóterek - mintegy 31 db - csak jövőre kerülhetnek vagy teljes elbontásra, vagy felújításra. Sz. A következő közterületi játszótereken felújítás, illetve részleges, vagy teljes bontás várható: 525 tér Borsó u. 34. mögött Borsó u. 4-10. mögött Demjén u. Egészségház u. 6-14. Egészségház u. vége Földműves u. 15. Földműves u. 21. Gyökér u. 7. Gyökér u. bekerített Kaszáló u. 101-119. Kaszáló úti nagyjátszótér Kis u. 8. mögött Naplás-Aranykút u. sarok Pesti út 153. Pesti út 51-57. Pesti út 73-81. Piac mellett Rózsaszál u. Szabad május tér Tabán u. 14. mögött Tanár u. (nagy terület) Temető u. Újlak u. 116. mögött Újlak u. 22. mögött Újlak u. 41-47. mögött Újlak u. 5. mögött Újlak u. 7. mögött Újlak u. 9. mögött Újlak u. 56. mögött Újlak u. 80-84 Éttermi rajzpályázat Rendkívül sikeres volt az a gyermekrajzpályázat, amelyet Környezetvédelem mindennapjaimban címmel az ország mintegy 3500 általános iskolája számára írt ki a magyarországi McDonald’s gyorsétterem-hálózat. Az alsó tagozatosok számára meghirdetett versenyre környezetvédelemmel foglalkozó rajzokat küldtek be a gyermekek. Több mint 1000 pályamű érkezett be szerte Magyarországról. A beküldött rajzok közül a Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrije választotta ki a legjobban sikerült pályaműveket. A zsűri három fődíjat adott ki, és további 75 rajzot tartott arra érdemesnek, hogy azokat kiállítsák az ország egy-egy éttermében. A XVII. kerület legjobb rajzait Radnai Eszter, Litauszky Tamás kisdiákok küldték be a pályázatra. Rajzaik a XVII. kerület Pesti úti McDonald’s étteremben július 19-ig tekinthetők meg. A tagok a javaslatnál figyelembe vették a tavalyi támogatás összegét, az egyesületek létszámát, terveit és beszámolóit. Mivel több . egyesület még nem igazolta a tavalyi kiadásait, ezért a bizottság úgy határozott, hogy az idén megszavazott támogatást csak abban az esetben vehetik fel a sportkörök, amennyiben megtörtént a 2002-es elszámolás. Ennek legvégső határideje egyébként 2003. szeptember 15. Döntöttek arról is, hogy a jövőben már a pályázati kiírás része lesz az anyagi elszámolás megléte. A mostani támogatásokról 2004. február 28-ig kell számot adni. Kovács István tájékoztatta lapunkat a 2003. évi pályázati támogatásokról: Akadémia Lovas SE 50 ezer Ft, Elit Hunter íjász Egylet 300 E Ft, Fortuna SE 265 E Ft, Grund 1986. FC 50 E Ft, Judo Sz.K. XVII. SE 190 E Ft, Keresztúri Éretlenek SE 180 E Ft, Keresztúri Kosárlabda Klub 100 E Ft, XVII. kér. Lakóhelyi SE 460 E Ft, Magyar Harcos SE 150 E Ft, Rákoscsabai Fecske Lovas SE 50 E Ft, Rákoshegyi Modellező Klub 70 E Ft, Rákoshegyi Vasutas SE 200 E Ft, Rákoskerti Tekézők B.K. 200 E Ft, Rákoskerti Marathon Club 40 E Ft, REMTE 60 E Ft, Rákosligeti Atlétikai Club 300 E Ft, Rákosligeti Tenisz Club 50 E Ft, Rákos Atl. és Asztalitenisz Klub 80 E Ft, Rákosmenti Rojik SE 150 E Ft, Rákosmenti SE 80 E Ft, Rákosmenti TK 920 E Ft, RKSK 300 E Ft, Rákosvidéke Hajtós DSE 300 E Ft, Rockenbauer Pál BSK 70 E Ft, Shin SE 50 E Ft, Sólyom Lövész- és Tömegsportklub 80 E, Viktória DLE 180 E Ft. (A Balassi Diák SE nem kapott sportegyesületi támogatást. Az indoklás szerint nekik lehetőségük van más pályázatokon támogatást kérni.) A bizottság összesen 4 millió 925 ezer forintot osztott szét a sportegyesületek támogatására. Kohári A. Sportegyesületek támogatása Nemrég döntött az önkormányzat Iijúsági és Sport Bizottsága a 2003. évi sportegyesületi pályázatokról. Kovács István, a bizottság elnöke (Fidesz) a Hírhozónak elmondta, hogy egy 4 fős munkacsoportot alakítottak ki, melynek tagja volt rgjta kívül Quitt András, Szilágyi Antal, Molnár György. Ők tettek javaslatot a bizottság elé. \ l