Hírhozó, 2003 (13. évfolyam, 1-11. szám)

2003. július-augusztus / 7. szám

KÖZÉLET 33 VI. Csabai Juniális Június 14-én ismét megrende­zésre került a Rákoscsabai Kö­zösségi Ház szervezésében a Csabai Juniális. Ebben az évben is sűrű prog­rammal várták a rendezők a szórakozásra, kikapcsolódásra vágyókat. Idén új helyszínen volt a juniális. Az Edző téri sportpályáról leköltözött az RTK Sportpályára, a Péceli út­ra. A program fergeteges volt. Délelőtt a Péceli Zeneiskola Fúvószenekara invitálta az ér­deklődőket a bejáratnál, 10 órától pedig Teó és Soma, a két bohóc szórakoztatta a gyereke­ket. Tizenegy órától táncbemu­tatók voltak. Déltől a Moká- nyos Együttes zenélt, táncol­tatta meg azokat, akik a rekke- nő hőség ellenére szívesen sa­játították el a táncházi lépése­ket. A kora délutáni órákban mutatkozott be a Fortuna Ka­rate Sportegyesület, a Magyar Harcos Sportegyesület és az Elit Hunter íjász- és Vadász­egyesület. A színpadon bűvész, színházi előadások zajlottak. Ha valakit esetleg nem érde­kelt a zenés, táncos bemutató, az a lovagi tornában gyönyör­ködhetett. Aki tehette, az a közösségi háztól végigkísérte a Kiskőrösi Fúvószenekar és Majorettek felvonulását, akik még a hely­színen is bő egy órás műsor ad­tak. Amíg a lányok öltöztek egy-egy szám között, az Ostinato Brass rézfúvós kvin­tett szolgáltatta a fülbemászó dallamokat. Tizenhét órakor került sor a Csabai Kalendári­um vásárlói közötti sorsolásra. A nyeremény egy családi hét­vége volt Balatonföldváron, amit egy háromgyermekes csa­lád nyert el. A sorsolás után a kerületünkben megalakult ki­sebbségi önkormányzatok által delegált művészeti csoportok léptek fel. Először a román nemzetiségű Cerbul Deaur Együttes fergeteges bemutató­jában, majd a XVIII. kerületi Polonéz Együttes lengyel tán­caiban, s végül, de nem utolsó sorban a német kisebbségi ön- kormányzat részéről az Allegro Táncművészeti Iskola előadá­sában gyönyörködhettek a ven­dégek. 18 órától az EX-MÉZ Együttes ír Táncházán próbál­kozhattak azok, akik szívesen járnák úgy mint a híres ír tán­cos, Flatley. A nap utcabállal zárult, melyen a talpalávalót a FÉR Együttes „húzta”. A szü­netben boldog nyertesek ve­hették át a tomboladíjakat, me­lyeket főként a XVII. kerületi vállalkozók ajánlottak fel. N. V. A. Tavaly június 19-én a Rádiól7 Rákosmente megszületésének ünneplésére gyűltek össze az érdeklődők az Újlak utcai isko­la tornatermében. Azóta egy év telt el. A helyi önkormányzati elekt­ronikus médium, a Rákosmente Rádió 1997. december 5- én indította el adá­sát az OIRT 69.86 MHZ-es frekvenci­áján, ahol azonban nagyon kevesen tudták hallgatni őket. így kezdettől fogva a bővítés és a nyugati frekvencia megszerzésén dol­gozott a főszerkesztő, Polgár Gyula. Aztán eljött a nagy pil­lanat, amikor az ORTT által meghirdetett pályázat elnyeré­sének eredményeként a rádió 2002. június 15-étől közműsor­szolgáltatói minőségben, az FM 96,8 MHz-en, 24 órában sugároz, Rádió 17 Rákosmente néven. Kezdetben négy tulaj­donosa volt a Rádió 17 Kft.- nek, egynegyed-egynegyed arányban: a XVII. kerületi ön- kormányzat által alapított és 100%-ban tulajdonos Rákos­mente Rádió Kht., az Adonyi Kft., a Kovszolg Kft. és a Süllős Gyula családja által jegyzett bt. Jelenleg azonban tudomá­sunk szerint már csak kettőre csökkent a tulajdonosi csoport száma, a többségi tulajdont 75%-ban Süllős Gyula cége bir­tokolja, a fennmaradó 25% a helyi önkormányzat tulajdoná­ban van. Az ügyvezető-főszer­kesztő: Polgár Gyula, aki mellé a többségi tulajdonos néhány hete családjából új ügyvezetőt is kinevezett. A 24 órás rádió- állomás - mely a Kis u. 5-7. sz. alatt üzemel - a XVII. kerüle­ten kívül több kerületben és az agglomerációban sugároz. Az elmúlt egy év működését bizony beárnyékolták az anya­gi gondok, amelyek miatt a rá­diónak több munkatársától meg kellett válnia. A gazdálkodási hiányosságok kiküszöbölésére a helyi képvi­selő-testület májusban 15 mil­lió forint visszatérítendő támo­gatást biztosított, amelyet a rá­dió 2004. január 31-ig köteles visszafizetni. Egyéves szüle­tésnapjukat júniusban a Csalá­di és Társadalmi Rendezvé­nyek Házában ünnepelték. Sz. Nyelvtagozatosok találkozója Az Újlak utcai iskola németnyelvi tagozatának meghívására a Dózsa Művelődési Ház adott otthont három iskola találkozójának június 16-án. Az egybegyűlt közel kétszáz résztvevőt az esemény védnökségét ellátó Koszorúsné Tóth Katalin, az önkormányzat oktatásfejlesztési tanácsnoka köszöntötte. Egyéves a 24 órás helyi rádió

Next

/
Thumbnails
Contents