Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)

2002. március / 3. szám

FORUM 11 Méltóbb helyet kap s az Újlak utcai könyvtár? Köszönettel tartozom ennek az újságnak a gyönyörű színes képért és megszövegezésért, amit volt szerencsém méltatá­sul kapni. Mindezzel számos helyen bemutatom zománcfa­lam, de többen megcsodálták már más kerületből is ennek az újságnak a minőségét. Méltó a történelmien patinás kerület­hez, amelynek olyan egyéni a hangulata, amilyet ritkán látni. Kedves Olvasóink! 1944. március 19-én a Magyaror­szágot megszálló német csapatok Rákoskeresztúrra is beteleped­tek. Nagyobb épületekbe, na­gyobb házakhoz beszállásolták magukat. Később barakkokat építettek: az Akadémia-Újte­lepen, valamint a Ferihegyi út bal oldalán is a mai Erdő utcától a Kerülő útig. Ezek betonmarad­ványait még a 60-as évek elején is lehetett látni. Az itt élő lakos­ságnak nem voltak különösebb nyelvi nehézségei a megszállók­kal, sőt szívesen beszélgettek ve­lük, még a lányok is, főleg vasár­nap délután, a tisztán öltözött ka­tonákkal. Nem kellett elbújtatni, vagy rongyokba öltöztetni, netán korommal bekenni arcukat, mint később ezt tették a felszabadítók zaklatásai miatt. Természetesen azok a törté­nelmi események, amelyek Ma­gyarországon történtek, Rákos­Pedig van összehasonlítási ala­pom, mivel éltem teljesen mű­emléki városban is, XII-XIII. századi házak társaságában évekig. Végigjártam Grúzia és Örményországot: láthattam sok modern és régi térszobrot és térplasztikát. Itt, a kerületben is jó lenne egy-két színes, moza­ik szökőkút, amelyben a kisgye­rekek térdig járhatnak a városi forgalom sűrűje melletti park­részen. Esztétikus környezetet látva taljín kevesebbeknek jut­na eszébe szemetelni az utcán, bezúzni a telefonfülkéket vagy nem odaillő falfirkákat rajzolni. Tudom, hogy a kültéri városfej­lesztés rengeteg pénz és mun­ka, építészeti esztétika kérdése, de szakemberek segítségével a kerületünk lehetne színesebb, dekoratívabb és kifejezőbb. Lakatos Edit (tűzzománckészítő művész) keresztúri sem kerülték el Édes­anyám sokszor mesélte, hogy családi házunk nagy helyiségé­ben gyűjtötték össze a németek a zsidókat. Nagyon sajnálta az ár­tatlan éhezőket. Többször sike­rült elcsalnia az őrt egy reggelire vagy ebédre, és eközben enniva­lót vitt nekik. Ezért a tettéért agyon is lőhették volna. Az éhe­zők nem győztek hálálkodni. Megígérték, hogy visszajönnek és meg fogják köszönni. Sajnos, senki nem jött vissza. A front kö­zeledtével a helyi német pa­rancsnokság úgy döntött, hogy a németajkú lakosságot vissza kell telepíteni Németországba, vagy legalább messze a front mögé. Az volt a véleményük, hogy az ide jövő oroszok bosszút állnak majd rajtuk. Megkezdődött stráfkocsikra és lőcsöskocsikra az alapvető hol­mik és élelmiszerek pakolása. Reménykedhetünk? - kérdez­getjük egymástól mi, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XVII./4. sz. könyvtárának rendszeres lá­togatói, akik hírül vettük, hogy esetleg könyvtárunk kapja meg az egykori Fuchs kastély épüle­tét, amely a kerület központjá­ban, forgalmas helyen található, a Pesti úton. Kerületünknek ez az egyik kulturális centruma ugyanis, a neves író- és tudóslátogatóink csodálkozására az Újlak utcai általános iskola épületének kö­zépső traktusában található. Ide járnak azok az olvasásától még el nem szokott helybeliek, - akik egyáltalán idetalálnak. A régi törzstagok viszont még emlé­keznek arra, hogy 18 évvel ez­előtt ideiglenesen helyezték ide a könyvtárat... Ez alatt az idő alatt színvona­las előadásokkal, író-olvasótalál­kozókkal, jól felszerelt gazdag és értékes könyvállománnyal, vala­mint zenei - videokazetták, CD- k választékával gyarapíthatták általános műveltségüket az ide­látogatók. A lelkes könyvtárosok fáradhatatlan buzgalmának és jó szervezőkészségének köszönhe­tően szép eredményeket tud fel­mutatni, még a mostani, mintegy iskolai könyvtárrá degradált helyzetben is a kerület legna­Egy kocsira több család is pa­kolt, hiszen már nem csak mező- gazdasággal foglalkoztak, hanem az iparban is sokan dolgoztak, akik nem rendelkeztek lovas fo­gattal. Nagy volt az elkeseredés, hiszen az alapvető eszközöket sem tudták felpakolni. Hátra kel­lett hagyni a megélhetéshez szükséges megtermelt javaikat és házaikat. Végül úgy döntöttek, hogy mégsem mennek. Lepakol­tak kocsikról és felkérték a köz­ség vezetését és Hernádi Pál bí­rót, hogy tudassa a német veze­téssel a lakosság döntését. A bíró úr a következőket mondta a né­met parancsokságon: lőjetek agyon, akkor sem megyünk seho­va! Mindegy, hogy ti csináljátok vagy az oroszok. Közel 200 éve, evangélikus hi­tük miatt idetelepített őseink itt szabadon gyakorolhatták hitüket. Itt új hazára leltünk. Most új templomot építettünk, minden ideköt minket, nem megyünk se­hova! A német parancsnokság ezután elállt a kitelepítéstől! gyobb és legforgalmasabb köz- művelődési könyvtára. Csak egyet szeretnék kiemelni a sok­sok év sikerei közül. Az elmúlt évben például, - az Olvasás Éve alkalmából - megalakították rendszeres látogatóik köréből az Olvasó Klubot, amelyet Kos- suth-díjas írónőnk, Jókai Anna engedélyével, róla neveztek el. Erre akkor került sor, amikor az írónő elfogadta meghívásukat, s egy igen színvonalas, ugyanak­kor közvetlen, szinte baráti han­gulatú előadást tartott életéről, emberi s művészi fejlődéséről, s további terveiről. Névadónk azt is megígérte búcsúzóul, hogy figyelemmel kí­séri az olvasó klub működését... Mindezt azért említem, e klub alapító tagjaként, mert ez is könyvtárunk vezetőjének és ' munkatársainak igyekezetét, színvonalas munkáját dicséri, kiérdemelve ezáltal egy mél­tóbb környezetben lévő szebb és tágasabb helyet. Olyan teret, amely Rákosmente egyik leg­forgalmasabb pontján van és ahová a1 kerület könyvtárkedve­lő lakói közel hasonló eséllyel juthatnak el. Tehát remény­kedünk... a Jókai Anna Olvasó Klub és az egész olvasótábor ne­vében: Vágó Mária Karácsony szent estéjén a né­met katonák is állítottak sok ház­nál karácsonyfát, a mi családi házunkban is. Énekeltek, ünne­pelték a karácsonyt, a családjuk­ra gondoltak. Másnap parancsot kaptak az indulásra. Menniük kellett, így szólt a parancs, mert be vannak kerítve. Meg kell pró­bálni a kitörést, bár tudták, hogy ez lehetetlen. Közvetlen kará­csony után megjelentek előbb a román, majd az orosz katonák, akik szintén beszállásolták ma­gukat a házakba. Elkezdődött a németajkú lakosság összegyűjté­se, amelyhez néhány helyi kom­munista is segítséget nyújtott. Fiatal fiúkat és lányokat is össze­szedtek. 1945. január 6-án elin­dult az első csoport teherautón „málenkij robotra” a Szovjetunió felé. A Cinkotai úton haladva még nézték új templomuk tor­nyát, amikor eltűnt a szemük elől, úgy gondolták, többen sírva, hogy soha többé nem fogják vi­szontlátni azt... Altziebler Károly Az elmúlt években nagyon sok panasz érkezett lapunk terjesztésé­vel kapcsolatban. Tavaly a Magyar Posta Rt. levélkihordó kerüle­ti postásai vitték a háztartásokba a Hírhozót, ám maguk a postá­sok sem értettek egyet a címzetlen kiadvány „cipelésével”, amiért külön díjazásban nem részesültek. Ebből kifolyólag 2002 január­jától terjesztőt váltottunk a Törpilla-Coop Bt. személyében. Re­méljük a közeljövőben kevesebb probléma lesz lapunk terjeszté­sével kapcsolatban. Ha mégsem, kérjük észrevételeiket - pontos címmel - jelezzék szerkesztőségünk felé, a 257-9589-ös tele- fon/faxszámon. Lapunk minden hónap - kivéve az augusztust - második hetében jelenik meg. Kérjük, keressék a Hírhozót! Köszönjük együttműködésüket! (Szerk.) Rákoskeresztúr 1944-1945. évi történelméből - családi szemmel k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents