Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)

2002. március / 3. szám

KOZELET 9 Munka, család és remény a kerület szívében Foglalkoztató és Rehabilitációs Centrum működik a Bulyovszky-házban Hideg téli nap van. A borús, kora délelőttöt még szomorkásabbá te­szi az olvadó tój, és a szemerkélő eső. A volt tüdőgondozó épülete fe­lé tartok, amely a Bulyovszky-ház nevet viseli. A műemléképület a Bajcsy Zsilinszky Kórház használatában van. Egy évre bérbe adta a Forcent Kft.-nek, amely a kerület első és egyetlen Foglalkoztató és Rehabilitációs Centrumát üzemelteti benne. A Pesti út kihalt. Senkinek nincs kedve gyalogosan az utcára menni. Azonban, amint az intéz­mény szűkös udvarába érek, mintha nem is számítana a gyá­szos idő. Sürgés-forgás, hangos egyeztetés zajlik. Az igazgató megérkezett. Fóti András, a Forcent Kft. vezetője folyamato­san ellenőrzi, és kézben tartja a foglalkoztató ügyeit. Minden egyes emberre külön van gondja, és a dolgozók is tudják, hozzá bát­ran fordulhatnak. Bekísér a szé­pen felújított létesítménybe, és büszkén kalauzol végig minden egyes helyiségen. A régen volt egészségügyi épületre rá sem le­het ismerni. A cég 5 millió forint­nyi állami támogatást kapott az ingatlan helyreállítására a Munkaerőpiaci Rehabilitációs Alapból. A többi munkahelytől el­térően itt figyelembe kellett ven­ni azt, hogy a dolgozók megválto­zott munkaképességű emberek, így számos olyan elővigyázatos lépésre volt szükség, amelyek a versenyszférában működő mun­kahelyek esetében fel sem merül­nek. Kialakítottak egy orvosi szo­bát, ahol orvos is rendelkezésre áll. A mosdóhelyiséget is átalakí­tották, hogy a járó­kerettel, illetve toló­székkel közlekedők is használni tudják. Ezen kívül a küszö­böket is megszün­tették, hogy a nehe­zen mozgó emberek lába előtt ne legyen akadály. Bent már javában folyik a munka. Az előtér­ben éppen a linóleu­mot mossa fel egy hölgy. A folyosón jobb kéz felé indu­lunk el. Az első szo­bában, amelyről ki­derül, hogy komoly nyomdai te­vékenység folyik benne, tágas íróasztalon számítógépek sora­koznak, körülötte pedig három ember ül. Ők magasabb képesí­téssel rendelkeznek, és nyomtat­ványokat, különböző kiadványo­kat készítenek a korszerű beren­dezések segítségével. Mint meg­tudom, a bútorok egy része a Ko­rona szállóból került ide.- Amit itt lát, ez már európai színvonalú rendszer - vezeti kör­be tekintetét Fóti András a mo­dern készülékeken. - Egyetlen helyen történik a számítógépes szerkesztés, és a nyomdai mun­kafázis is. Igényes munkát tu­dunk végezni, viszonylag ala­csony költségek mellett. - fűzi hozzá, és máris vezet a következő terem felé, amelyben a kinyom­tatott termékek rendszerezése és csomagolása zajlik. Itt is több gé­pezet segíti a precíz munkát. Visszamegyünk a bejárattal szemben lévő előtérbe, és ezúttal balra indulunk tovább. Az igaz­gató elmondja, hogy erre találha­tó az asztalos műhely, és a varró szoba. A faművesekhez azonban nem tudunk bemenni, az ajtó zárva van. Vele szemben, a var­róműhelyben négy dolgos asz- szony keze alatt kattognak a gé­pek. Közben kedélyes beszélge­tés zajlik. Közülük hárman már több éve együtt dolgoznak. Ők a Batthyány téri telephelyről ér­keztek ide.- Én a XIV. kerületből jöttem. - meséli Kocsics Istvánná. - Az ottani foglalkoztatóba négy évig jártam. Mielőtt trombózissal le­százalékoltak, a X. kerületi ön- kormányzatnál szociális nővér­ként dolgoztam. Nagyon nagy szükségem van erre a munkára. Nem is annyira a pénz, sokkal in­kább a közösség miatt. Lelkileg sokat jelent a megváltozott mun­kaképességűek számára, hogy nem kell otthon lenniük egyedül, és nem a maguk bajával vannak elfoglalva. Szeretek munkába járni, ezért hiányozni sem szok­tam.- Mi egy család vagyunk! - szólal meg a négy hölgy szinte egyszerre.- Én például 50%-osan vagyok leszázalékolva, és a pénz, amit kapok, bizony kevés. - teszi hoz­zá Herczku Jánosné, aki a XVII. kerületben lakik, és eddig a Bat­thyány térre kellett bejárnia, ha dolgozni akart. - Ki kell egészíte­ni valamivel. Varrni pedig na­gyon szeretek - mondja. Fóti úr beavat, hogy a megren­delések 90%-a a korábbi piaci helyzetükből adódik. Magyará­zatként megemlíti, hogy sok évig vendéglátós volt, és sportolt is, azonban egy gerincsérv követ­keztében ő maga is megváltozott munkaképességű lett. Ezért is vi­seli annyira a szívén az ilyen helyzetbe került embe­rek sorsát.- A Forcent Kft.-t öt évvel ezelőtt, Mátra- derecskén, 12 megvál­tozott munkaképességű társammal hoztuk létre teljesen magánvállal­kozásként - mondja Fó­ti András. - Egyéves működés után a Pénz­ügyminisztérium, a Szociális és Családügyi Minisztérium és a Vé­dett Szervezetek Szövetsége kije­lölt célszervezetté minősítette vállalkozásunkat. A cég több helyen is jelen van Budapesten. Működését a XX. kerületben kezdte, és a központja ma is ott található.- Nagyon rossz, ha valaki azért veszíti el a munkáját, mert beteg - mindeddig bizakodó hangja most keserű tónusra vált. - Eb­ben a világban a gazdálkodó szervezeteknek nincs arra mód­juk, hogy pátyolgassanak valakit. Nem lehet azt várni, hogy min­denki egyforma gyorsan nyomja a varrógép pedálját, mert más­ként működik a szeme, a lába, a keze. Épp azért kapjuk az állami támogatást, hogy ezeket az elté­réseket ellensúlyozni tudjuk. Vi­szont a foglalkoztatásnak valós­nak kell lennie, azaz fontos, hogy legyen árbevételünk. Sok megrendelést kapnak szál­lodáktól, kórházaktól. Az előbbi­eknek nyomtatványokat készíte­nek, mini szappanokat csomagol­nak, de ezen kívül mást is elvál­lalnak, amire igény van, és ők teljesíteni tudják. Mivel az épü­let a Bajcsy kórház használatá­ban áll, a textil munkák túlnyo­mó részére onnan érkezik a meg­rendelés. Ágyneműket foltoznak, javítanak, vagy készítenek. Egyelőre 42 ember dolgozik a foglalkoztatóban. Ebből 23 a XVII. kerületben lakik. Ahhoz, hogy valaki itt munkát vállalhas­son, orvosi szakvéleményt kell bemutatnia arról, hogy a beteg­ségcsoportján belül milyen mér­tékben csökkent munkaképessé­gű. Bár az intézmény megnyitá­sát különösen nem reklámozták, mégik, aki igényli, könnyen meg­találhatja őket. Ebben segít a Családsegítő Központ, és a Mun­kaügyi Központ is. Sajnos azon­ban a foglalkoztatottak számát korlátozzák az egészségügyi elő­írások, és a telep által nyújtott le­hetőségek.- Törekszünk arra, hogy minél több te­lephelyen foglalkoz­tassunk embereket - mondja a centrum ve­zetője. - Nem azért küzdünk, hogy a meg­változott munkaké­pességű embereknek segélyt adjanak, ha­nem azért, hogy élet­terük legyen. A mun­kahelyen ezek az em­berek visszanyerik az életcéljukat, lehetőséget kapnak. Vannak, akik betegségük révén kiestek a keresők köréből, csu­pán eltartottak, életüket értel­metlennek érzik, elveszítik ön­becsülésüket. Kőrútunk végére egyre kevés­bé érzem úgy, hogy munkahe­lyen lennék. Ez annál sokkal több. Ha valamelyik alkalmazott, állapotából adódóan nem képes bemenni a foglalkoztatóba, őt ko­csival szállítják oda. S, ha ez sem megoldható? Házhoz viszik szá­mára a munkát. Az ide járó em­berek nagyon lelkesek. Komo­lyan, és elszántan végzik a rájuk kirótt feladatokat. Mindennemű kihívást szívesen vesznek. Ma­napság a gyártásban szinte min­den mozzanatot monstrum gépek végeznek. Mégis, mennyivel töb­bet ér az a nyomtatvány, bútor, vagy akár textil termék, amiről tudjuk, hogy az ő gondos munká­juk fekszik benne, és magába foglalja mindazt az örömöt, elhi­vatottságot, elégedettséget, ame­lyet munkavégzésük során élhet­nek át. Budai Klára

Next

/
Thumbnails
Contents