Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)

2002. február / 2. szám

Folyamatosan épülnek a kerületi utak rang kk<,mk* (Folytatás az 1. oldalról) A testületi döntést követően tavaly a munkálatok azért hú­zódtak - mondta lapunknak az alpolgármester mert már az előkészítés során felvetődött annak kérdése, hogy reálisan, illetve a pályáztatás a törvé­nyes határidők betartásával teljesíthető-e az útépítési prog­ram első évi üteme. A beruhá­zás megvalósításának folyama­ta rövidtávon nehezen tervez» hető a közmű és szakhatósági egyeztetések, az engedélyezte­tés és a két szakaszból álló, elő­minősítéses közbeszerzési eljá­rás időigénye miatt. Bonyolí­totta az eljárást a támogatás felhasználásának végrehajtá­sával kapcsolatban kiadott bel­ügyi és pénzügyminisztériumi állásfoglalás, ami végül megol­dást nyert egy későbbi állás- foglalással, amit a XVI. kerület jegyzője 2001 augusztusában juttatott el a polgármesteri hi­vatalba. Ezt követően a közbe­szerzési eljárás folyamatának lerövidítésével (október 11-én hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljá­rással) a beruházás üteme fel­gyorsult és decem­ber végéig általá­nosságban 60-90%- ban el is készült. Az engedélyezéssel összefüggő követel­mények és a finan­szírozhatóság telje­sítése miatt a 2001. évi program kor­rekciójára, a mű­szaki tartalom mó­dosítására kénysze­rült az önkormány­zat, hiszen az eredeti program­ban nem szerepelt a rákoscsa­bai útépítések feltételét jelentő vízelvezetés, ahol műszaki, technikai, illetve finanszírozási okok miatt nem kezdődhetett el tavaly a csapadékvizek befoga­dója, ott az útépítéseket is át kellett ütemezni. Az előreho­zott tervezés, engedélyeztetés és finanszírozhatóság miatt a Csabai-Péceli út vízelvezetésé­nek csak egy részét, a Pesti út és Zrínyi út közötti szakaszt építhették meg az elmúlt esz­tendőben. A Zrínyi úton túli vízelvezetést szolgáló Ne- mesbükk árok rekonstrukció­ját és a Rákoscsaba utcai csa­padékcsatorna megépítését er­re az évre tervezik, így ezen ut­cák építése is húzódik. Csupán ez a rákoscsabai beruházás 300 M forintba kerül, ami viszont hiányzott az előzetes terveze­tekből, így ennyivel növelni kell az útprogram megvalósítá­7 sának költségvetési kiadását. A hideg időjárás miatt erre az évre áthúzódó munkálatokat - ahogy az időjárás engedi - 2- 3 hét (kivéve Akadémia-Új­telepet, ahol egy hónap) alatt befejezik. 2002-ben folytatódik az út­program. Kiss La­jos úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a februári képviselő- tetületi ülésre ké­szíti el javaslatát az idei munkálatokra. Ebben az előter­jesztésben szere­pelnek majd azon munkálatok, ame­lyek az engedélye­zés folyamatában a hatóságok részéről az engedély kiadásául, illetve a használat­bavétel feltételéül írtak elő. Az előterjesztés elfogadását köve­tően márciusban közbeszerzési pályáztatást követően választ­ják ki a vállalkozókat, majd a megvalósítás augusztus végére esedékes. Az alpolgármester határozot­tan kijelentette, hogy el kell ér­ni azt, hogy 2006-ra ne legyen csatornázatlan utca, hiszen ezt a célt környezetvédelmi szem­pontok is indokolják. Jó lenne - mondta -, ha 2010-re a kerület­ben lévő földutak (még 180 km) már szilárd burkolatúak lennének. Ehhez a XVII. kerü­letben mai áron még közel 15 milliárd forintra lenne szük­ség. Ezeket a fejlesztéseket a helyi önkormányzat saját erő­ből nem tudja kigazdálkodni, ezért a továbbiakban is feltét­lenül számít az állam és a fővá­rosjóindulatára, támogatására. pte 2001-ben elkezdett útfejlesztesek Vízcsőcsere miatt elhúzódó beruházások: 503 u. (506 U.-502 sor), 504 u. (501 U.-502 sor), 507 u. (503 U.-502 sor), 506 u. (525. tér-502 sor), 514 u. (506 U.-508 u.}, 521 u. (518 U.-517 u.), 524. u.(525. tér-513. u.). Az útépítési munkálatok jó részével (70-90%) már elkészültek, néhány helyen az útépítés a közlekedés miatt szakaszosan épülhet, továbbá a vízelvezetési munkálatok miatt késik. Ezek az utcák: 528 u. (525. tér-526 u.), 515 u. (525. tér-511 u.), 534. u. (536 U.-545 u.), 541 u. (545. U.-524. u.), 544. u. (540 U.-543 u.), Kaszakő (Csabai- Kaszáló), Kántor (Csabai-Várvíz), Érpatak (Kántor-Csabai), Szabad­rét (Csabai-Várvíz), Várvíz (Szabadság sgrt.-Eszperantó), Vannay (Péceli-Várvíz), Prém (Péceli-Várvíz), Szöcske (Péceli-Várvíz), Zámenhoff (Péceli-Várvíz), Kaptár (Pesti-Csabai), Kalács (Pesti- Fodormenta) Csengőd (Pesti-Fodormenta), Mezőtárkány (Pesti- Fodormenta), Csordás (Fodormenta-Szárny), Iharos (Fodormenta- Tápióbicske), Fodormenta (Csordás-Oroszvár), Szárny (Csabai-Iha­ros), Mezőtárkány (Fodormenta-Szárny), Kecses (Fodormenta- Szárny), Csengőd (Fodormenta-Szárny), Mezőtárkány (Szárny-Tá- pióbicske), Kecses (Szárny-Tápióbicske), Tápió (Csabai-Kecses), Tápiószele (Csabai-Kecses), Borsfa (Tápióbicske-Szabadság sgt.), Nyitány (Tápióbicske-Kisvárda), Nagyszénás (Tápióbicske-Nagy- szénás tér), Csabagyöngye (Szabadság sgt.-Tápióbicske), Borsfa (Szabadság sgt.-Anna), Nyitány (Szabadság sgt.-Anna), Nagyszénás (Nagyszénás tér-Nápoly), Nápoly (Péceli-Csabagyöngye), Óvónő (Csabagyöngye-Gömbvirág), Nyitány (Óvónő-Zrínyi), Lemberg (Csabagyöngye-Pesti), Lövész (Szabadság sgt.-Lemberg), Ludas (Csabai-Várvíz). Az útépítés a csatornafejlesztés után kezdhető: Kisvárda u. (Péceli-Csabagyöngye). Folyamatosan készül a vízelve­zetés: Pesti út Zrínyi u. között. Angol vendégek... Dr. Péczely Terézia alpolgár­mester (SZDSZ) és a kerület vendége volt február első hét­végéjén az angliai Liberális Demokrata Párt küldöttsége Lord Rennard a párt kam­pányigazgatója vezetésével. Az angliai küldöttség nem titkolt szándéka volt a Liberá­lis Internacionáléban kialakult jó kapcsolat ápolása magyaror­szági testvérpártjával, a Sza­bad Demokraták Szövetségé­vel, ezen belül a kerület liberá­lis politikusaival. A vendéglátó dr. Péczely Terézia alpolgár­mester és ifj. Lé­pés Imre frak­cióvezető a vá­rosházán szá­molt be munká­jukról és terve­ikről. Az oktatá­sért és a költség- vetésért felelős alpolgármester beszélt az elmúlt három és fél év eredményeiről, így az oktatási, - nevelési intéz­mények bővíté­séről, azok eszközállományá­nak javításáról. A költségvetés kapcsán szóba kerültek a kerü­let kötelező és önként vállalt feladatai, melyre a központi költségvetés arányaiban mind kevesebb forrást biztosít, így azt az önkormányzat egyéb be­vételeiből kell pótolnia. Lord Rennard beszámolt a tavalyi angliai választások tapasztala­tairól. A találkozón szó esett a nők politikában való részvéte­lének fontosságáról, ahol az angolok célkitűzése is az, hogy minél több nő vegyen részt a közéleti munkában. Sz.

Next

/
Thumbnails
Contents