Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)

2002. október / 9. szám

SPORT 30 NB II-es focicsapat a kerületben Miután a BTC eltávozott Rákosmentéről, sokáig úgy tűnt, nem lesznek NB Il-es labdarúgó mérkőzések a kerületben. Ekkor azonban a Kistarcsa vezetői - mivel nem rendelkeznek megfe­lelő játéktérrel úgy döntöttek, hogy a Pesti úti Rojik-pályán rendezik meg mérkőzéseiket. Az eddig lejátszott 7 forduló után a 12 csapatos mezőny 9. he­lyén áll a gárda. Két győzelem mellett öt vereséget szenvedtek el a tarcsaiak. A csapat iránt egy­előre meglehetősen szerény az érdeklődés, de ebben közrejátsz­hat az ismertség hiánya is. Az NB III Duna-csoportjában szereplő Rákosmenti Rojik FC a jó kezdés után jelentősen vissza­esett. A 6. fordulóban hazai pályán szenvedett vereséget az Ikarus csapatától 3-1 arányban, és a 14. helyre esett vissza a 16-os me­zőnyben. Egy győzelem és két döntetlen mellett 3 vereség a gárda eddigi mérlege, ami a vá­rakozásokhoz képest bizony igen kevés. Kohári Attila Az első győzelem idegenben... A Rákoshegyi VSE, az utóbbi három bajnokságban kétszeres ezüstérmes férfi tekecsapata a 2002/2003. évi NB III. csapat- bajnokságot idegenben kezdte. Az Olajos TV vendégeként ját­szott a gárda a Halassy Olivér Sport Központban. A papírfor­ma rákoshegyi győzelmet ígért, ami az eredményekben beigazolódott, hiszen 148 fával döntöttek többet a kerületi te- kézők. A versenyen a három legjobb eredményt Diviki György 409, Urbán László 410 és Krémer József 414 fával ér­te el. Olajos TK-Rákoshegyi VSE 2:6. A másik kerületi NB III-as tekecsapat a Rákoskerti TBK hazai környezetben kezdte a bajnoki évet. A Pesti úton fo­gadták az Ecseri KSK együtte­sét, amely csapat ezúttal na­gyon formája alatt teljesített a TBK ellenében. Igaz, a hazai férficsapat tagjai is ennél több­re képesek, mármint, hogy a legjobb Zorics István 409, a másik legjobb Kalocsay Endre pedig kereken 400 fát döntött csupán. Megkezdődtek a tor­nák is, amelyen a férfi egyéni versenyző, ifjabb Sajermann Kálmán 440 fás ragyogó telje­sítménnyel rukkolt ki. A rákoskerti serdülő korú játékos Rákoshegyen, az új műanyag borítású pályán érte el ezt a ki­emelkedő eredményt, amivel második lett a tornagyőztes mögött. A Báthory Emlékver­seny egyébként hat fordulóból áll, amit jövő év március végé­ig osztanak be a szervezők. Mint ahogy már a Tímár Kár­oly Emlékverseny is hatfordu­lós, amelyen az ötven éven fe­lüli tekézők szerepelhetnek. Rákoshegyről Krémer József a Halassy Olivér Sport Központ­ban 418 fával az ötvenhat indu­ló közül lett második. Az első fordulóban részt vevő Kőszegi György (ő is Rákoshegyi VSE- jétékos) 379 fával a középme­zőnyben végzett. Szerk. Teremlabdarúgó torna A XVII. kerületi önkormányzat és a XVII. kerületi Lakóhelyi SE téli teremlabdarúgó tornát szervez körmérkőzéses rend­szerben az Újlak u. 110. sz. alatti iskola tornatermében 2002. december 7. és 2003. feb­ruár 9. között. Nevezési díj: 29.500 Ft. Ne­vezés helye: XVII., Bakancsos u. 3. sz. alatti sportiroda. Neve­zési határidő: november 21. Sorsolás: november 22. 18 óra, polgármesteri hivatal, III. emelet 301. Négy csoport in­dul, tíz csapat alkot egy cso­portot. Az egyik csoport az ún. old boys. Ebben a csoportban csak a 35 év feletti játékosok indulhatnak. Az első 30 csapat nevezését fogadják el, plusz öregfiúk 10 csapat. A csapatoknak egysé­ges mez használata kötelező. Molnár György Elsöprő hazai győzelem judoban Augusztus 31-én negyedik alka­lommal rendezte a Judo Sz.K S.E. a hagyományos Rákos­vidék Kupa Judo versenyét. Az évről évre növekvő érdeklődés övezte viadalon most négy or­szág 24 csapata szerepelt 224 versenyzővel. Az ünnepélyes megnyitót Devánszkiné dr. Molnár Kata­lin, a XVII. kerület polgármes­tere tartotta. Az önkormányzat részéről megjelent még Szil­ágyi Antal önkormányzati kép­viselő, az Ifjúsági és Sportbi­zottság elnöke és Lengyel Zsolt önkormányzati képviselő. Mindketten vállalták a díját­adásban való közreműködést is. A verseny fő támogatója a XVII. kerületi önkormányzat volt. A hazai és külföldi szakem­berek egybehangzó véleménye szerint magas színvonalon ren­dezett, gördülékenyen zajló verseny volt. Ez elsősorban a hazai versenyzők szüleinek ál­dozatos munkáját dicséri, akik időt és fáradságot nem ismer­ve, óriási munkát végeztek a szervezéstől a befejezésig. Összesen 25 arany, 16 ezüst és 10 bronzérmet nyertek a hazaiak, ezzel 295 pontot sze­rezve végeztek összesítésben az első helyen. Ezzel sorozat­ban negyedik alkalommal nyerték el a Rákosvidék Kupát. Második helyezett a jugoszláv Partizán Kikinda 111 ponttal, harmadik pedig az ugyancsak jugoszláv Temerin csapata lett 105 ponttal. A legtechnikásabb fiú versenyző díját Molnár Ro­land a Judo Sz.K. S.E. XVII. kerületi versenyzője, a leg­technikásabb lány versenyző díját pedig Markovics Jelena, a Radnicski versenyzője kapta. A 78 kg-os női gála győztese Csabai Blanka, a második he­lyezett Jelinek Nóra, a harma­dik helyezett Ványi Ronetta Eszter, lett, mindhárman a Ju­do Sz.K. S.E. versenyzői. A legeredményesebb csapat edzőjének járó kupát Juhász Mihály, a Judo Sz.K. S.E. edző­je kapta, a legjobb külföldi csa­pat edzője Gojko Grubor, a Partizán Kikinda mestere lett. A Judo Sz.K. S.E. folyamato­san várja kezdő csoportjába 6- 15 éves hányok és fiúk jelentke­zését, minden nap 18-20 óra között a Szabadság sugárúti is­kola tornatermében. Balázs Ernő Jól indult a pontvadászat fociban! Ha Jakab Ferenc csapatával kezdődik a Budapest-bajnokság első osztályának tabellája, már nem is csodálkozunk. A negye­dik forduló után három győze­lem és egy döntetlen eredmény révén tíz ponttal az élen állt a Rákoscsabai KSK labdarúgó- csapata. A Vízművek SK gárdá­ját idegenben 4:2, a MAC Nép- standion együttesét szintén vendégként 3:1, a Szentlőrinci AC csapatát otthon 2:0 arány­ban verték meg, majd az élvo­nalbeli rangadón a BP. Ikarus SE ellen hazai környezetben 2:2-es döntetlennel küldték ha­za! A szünetben még nyerésre állt a csabai tizenegy... Össze­sítve jól szerepel az RKSK, a legtöbb gólt szerezték. A tizen­egy találatból négyet (!) Csuka lőtt, de kétgólos Zelenák és Su­lyok is. A Budapest-bajnokság II. osztály 2. csoportjában há­rom együttesünk gyűjtögeti a bajnoki pontokat. A négy leját­szott mérkőzés alapján a Rákosliget meglepően jól, a Rákoshegy pedig tulajdonkép­pen ellenkezőleg, gyengén kez­dett. Az újonc RTK egyelőre még nem áll biztosan a lábán... A li­geti együttes három mérkőzés­ből hármat nyert, az RTK ellen 3:1, a Kispesti Rendőr SK ellen 5:3, a Pasarét FC ellen pedig 3:0 arányban, míg van egy el­maradt meccs. A Rákoshegy az RTK ellen 0:0, a Kispesti Rend­őr ellen 5:1, Pasaréttel 0:1, Budatétény SE együttesével pedig 2:2... Ez sovány a múlt évi bronzérmestől. Az újonc Rákosmenti TK két kerületi együttese ellen már említett találkozóján kívül a MAFC ellen 1:2, illetve az Union FC ellen 2:3, azaz egyet­len döntetlen eddig a mérleg három fiaskó ellenében. Re­mélhető, hogy hamarosan ösz- szerázódik az új és egyben újonc csabai gárda. Krémer

Next

/
Thumbnails
Contents