Hírhozó, 2002 (12. évfolyam, 1-11. szám)

2002. szeptember / 8. szám

TÁJÉKOZTATÓ 31 XVII. kerület Önkormányzata 2003. évre kiír­ja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormány­zati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára. Pályázati kiírás (A típus) A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos helyzetű felsőoktatási hallga­tók jelentkezhetnek, akik a felsőoktatásról szóló 1990. III. évi LXXX. Tv.-ben meghatározott képzési időn belül állami felsőoktatási intéz­ményben (kivéve a katonai és rendészeti felsőoktatási intézményeket), illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapo­dás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tago­zatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alap­képzésben, első szakirányú továbbképzésben, vagy első akkreditált is­kolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesznek részt. A középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben résztvevők nem részesülhetnek Bursa ösztöndíjban, mivel ők tanulói jogviszonyban vesznek részt a képzésben, így utánuk a képző intézmény tanulói normatívában és nem a Bursa Hungarica ösztöndíj intézményi forrásul szolgáló hallgatói normatívában részesülnek. Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2002 szeptemberében tanulmányaik utolsó évét megkez­dő hallgatók is. Az ő esetükben, amennyiben 2003 nyarán befejezik ta­nulmányaikat, 10 hónap helyett csak egy félévre, azaz 5 hónapra folyó­sítható a támogatás. Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézmény­« :n a pályázás időpontjában szünetel (pl. tanulmányaik halasztása mi- t). Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2002/2003. tanév II. félévére már beiratkozzon a felsőoktatási intézménybe. Amennyiben a pályázni kívánó hallgatónak több felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonya van, pályázatában csak azt az intézményt(kart) szakot je­lölje meg, ahol államilag finanszírozott nappali tagozatos képzésben vesz részt. Ez ugyanis az ösztöndíj folyósításának alapfeltétele. Az ösz­töndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő félév. Az ösztöndíj újrapályázható. Az ösztöndíj folyósításának kezdete: a 2002/2003. tanév II. féléve. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag finanszírozott hallgatója a felsőoktatási intézménynek. XVII. kerület Önkormányzata 2003. évre ki­írja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkor­mányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási ta­nulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. Pályázati kiírás (B típus) A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel ren­delkező hátrányos helyzetű fiatalok (a 2002/2003. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettsé­gizettek) jelentkezhetnek, akik a 2003/2004. tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az in­tézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intéz­ményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapkép­zésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzés­ben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben kí­vánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztön­díjban, akik felsőoktatási intézménybe felvételt nyernek és tanulmánya­ikat a 2003/2004. tanévben megkezdik. A középiskolai akkreditált isko­larendszerűfelsőfokú szakképzésben résztvevők számára nem folyósít­ható Bursa ösztöndíj, mivel utánuk a képző intézmény tanulói normatí­vában és nem a Bursa Hungarica ösztöndíj intézményi forrásul szolgá­ló hallgatói normatívában részesülnek. A 12/2001. (IV. 28.) OM rendelet értelmében nem részesülhetnek Bursa - támogatásban a rendvédelmi és katonai felsőoktatási intézmények hallgatói. Az ösztöndíj időtartama 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév. Az ösztöndíj fo­lyósításának kezdete: a 2003/2004. tanév I. féléve. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beirat­kozott, államilag finanszírozott hallgatója a felsőoktatási intézménynek. A pályázatokat a XVII. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatal Ügyfélszolgálati és Okmányirodáján (az ott beszerezhető űrlapon, mel­lékletekkel) a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani. A pályázat beérkezési határideje: 2002. október 11. A pályázat önkor­mányzat általi elbírálásának határideje: 2002. november 15. Pályázatok Családi, illetve sorház építésére megfelelő, teljes közművel ellátott ÉPÍTÉSI TELKEK ELADÓK Sződliget Lakóparkban Duna mellett gyönyörű környezetben Telefon: 06-30-922-8128 Fax: 77-429-625 A SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGÉNEK XVII. KERÜLETI CSOPORTJA 2002. JÚNIUS 21-ÉN ÚJJÁSZERVEZŐDÖTT. A kerületi szervezetet háromtagú ügyvivő testület irányítja, melynek tagjai: ár. Péczely Terézia, iß. Lépés Imre és Pap László. Néhány napilapban tévesen jelent meg a hír, mely szerint a XVII. kerületi SZDSZ Szervezet perli a Szabad Demokraták Szövetséget. A XVII. kerületi SZDSZ Szervezete egységes és önkormányzati képviselőjelöltjei felkészültek a választásokra. A Magyar Vöröskereszt 5. Régiója (X., XVI., XVII. kér.) Gyermekeink elsősegély- nyújtása címmel 16 órás tanfolyamot indít kismamák és nagymamák részére. A tanfolyam kiterjed a csecsemő újraélesztés technikájára is. Érdeklődni lehet a X. kerületi szervezetünknél: 1107 Budapest, Bihari u. 15. Tel.: 263-2744 vagy 433-3421. Villanyszerelő szakmun­Gépész-, épületgépész-, kást keresünk komfort és villamosmérnököt berendezések szervizeié­keresünk projektvezető sére, készenléti hibaelhá­(tervező-i rány ítástech ni­rításra. kai) munkakörre. Fizetés megegyezés szerint. Fizetés megegyezés szerint. A jelentkezést önéletrajzzal a A jelentkezést önéletrajzzal a GREX Rt., GREX Rt., 1625 Budapest, 1625 Budapest, Pf.: 100 címre kérjük. Pf.: 100 címre kérjük. FELVILÁGOSÍTÁS: FELVILÁGOSÍTÁS: Venczel Tímea Venczel Tímea Tel.: 405-4401, 405-5894 Tel.: 405-4401, 405-5894

Next

/
Thumbnails
Contents