Hírhozó, 2001 (11. évfolyam, 1-11. szám)

2001. március / 3. szám

33 FORUM un vY Rákoscsaba-Újtelepért-dy Javaslatok a városrészi dijakra IC \ Ki \ha Raffay Gábor pedagógus, aki 1979 óta dolgozik a Diadal úti Ál­talános Iskolában. Őszinte hittel képviseli az értékeket. Munkájára igényes, a legkritikusabb elvárá­sokkal elsősorban önmagával szemben lép fel. Tagja a Rákoscsaba-Ujtelepért Egyesü­letnek. A Rákoscsaba-Újtelepi Krónikában megjelenő, ún. „Dia­dal oldalak” szerkesztője. Pálvölgyi Szilveszter, volt isko­laigazgató (posztumusz): 1959-es tanévben került első és egyetlen munkahelyére, az akkor még Ki­segítő Iskola néven működő, spe­ciális helyzetű gyermekeket okta­tó iskolába, ahol kitűnő szakmai munkája alapján előbb igazgató- helyettes, majd igazgató lett. Az ott eltöltött 35 év alatt példát mu­tatott a tantestület szakmai és em­beri irányításában, áldozatos munkával oktatta és segítette a sé-. / rült gyermekeket és családjaikat. V Bezzegh Mihály, nyugdíjas sza­bómester: 1971 óta lakik ebben a városrészben. Az 1972-ben meg­hirdetett Mintakert mozgalomban mint szervező aktív részt vállalt, több elismerő oklevelet is szer­zett. 1974-beto megalakította a Rákoscsaba-Újtelepi Kertbarátok Klubját, melynek elnöke volt 20 éven keresztül. Mónikájának elis­meréseként 1999-beű a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövet­sége dicsérő oklevéllel tüntette ki. Dr. Révész Szilárd, tudományos' főmunkatárs, jelenleg a MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutató- intézetében dolgozik. Önkormány­zati képviscbóvolt. A Rákoscsaba- Újtelepért Egyesület megalapítója és elnöke. A településrész fejlesz­téséért társasági és kÍHmrális köz­pontjának kialakításáértSJolgozik. Aktív környezetvédő. Mátéfy Anna, igazgatóhelyet­tes: 1975 óta dolgozik a Móra Fe­renc Általános Iskolában. Az itt eltöltött 25 év alatt több szinten bizonyította szakmai felkészültsé­gét, gyógypedagógusi elkötele­zettségét. 12 éve vesz részt kreatí­van az iskola irányításában. Rákoshegyért-dy László Ferencné, a Kép utcai Ál­talános Iskolában töltött 40 éves munkaviszony uteri' Vonult nyug­díjba 1995-ben. A tananyag isme­retének átadásán túl tanítványai értékítéletét, erkölcsi tartását is formálta. A matematika tanítás korszerűsítési kísérletéért, kiváló munkájáért 1972-ben Miniszteri Uicséretet kapott. 1976-tól nyug­díjazásáig igazgatóhelyettesként dolgozott. Lakóterülete többször választotta meg képviselőjének. Palojtay Béla kántor: több min 40 éve szolgálja Rákoshegy katoli-\ kus egyházközségét. Tevékenysé­gének híre kerületünk határain túl is ismert. Irodalmi tevékeny­sége is közismert, igazi „homo ludens”-ként széles körben nép­szerű. Eredeti foglalkozása agrár­mérnök, de életének döntő részét a könyvek társaságában élte szá­mos lexikon, szakkönyv felelős szerkesztőjeként. Dr. Zsilka János, nyelvészpro- I fesszor (posztumusz): Rákoshe- 1 gyen született és élt. 1969-ben letl a nyelvtudomány doktora. Élet­művét a hozzáértők a háborút kö­vető fél évszázad legnagyobb ma­gyar nyelvtudományi alkotásának tekintik. Tóth TilK^r, festőművész: szüle­tése óta Rákbshegyen él és alkot. Évtizedek óta ott van a helyi köz­életben. A hatvanas évektől Mű­vészetbarát Kört es Képzőművé­szeti Szakkört szervezett. Ez a kit kör több mint 10 évigtqűködöt. FOGADOORAK Koltai Ildikó országgyűlési képviselő fogadóóráját a XVII. kerületi polgármesteri hivatal 119-es szobájában tartja. A pontos időpontról a Városházán érdeklődhetnek. Önkormányzati tisztségviselők fogadóórái hétfői napokon 14-17 óráig Devánszkiné dr. Molnár Ka­talin polgármester: április 9., május 21. Dr. Nagy István jegyző: április 23., május 28. Barna Andor alpolgáimes- ter: március 19., áprilii 30., június 11. Kiss Lajos alpolgármíster: március 26., május 7., június 18. Dr. Péczely Terézia alpol­gármester: április 2., május> 14., június 25. A tisztségviselők, Dgadó-' óráikat a XVII. kerüet pol­gármesteri hivatalába (Pesti út 165.) tartják. Bejelentkezni az Ügyfél- szolgálati Irodán Pesti út 163.) lehet. száznál is több kiállítást hozott létre. A Vigyázó Ferenc Művelő­dési Társaság vezetőségi tagja, tiszteletbeli elnöke. 1993 óta a Czimra Gyula Képzőművészeti Szabadiskola művésztanára. Rákoskeresztúrért-díj Snell György római katolikus plé­bános: 1975 óta szolgálja a ke­resztúri híveket. 1988 óta a rákos- keresztúri Szent Kereszt Egyház- község plébánosaként végzi mun­káját. Elismert lelkipásztori tevé­kenysége mellett jelentős szerepe volt a Pál Apostol Általános Iskola és Gimnázium létrejöttében. Az utóbbi években a Madár-dombon templomot építtetett. Jártál- Lajos, gimnáziumi ta­nár: 1969 óta tanít a Balassi Bálint íyolcévfolyamos Gimnáziumban. Í970-ben szervezte az első ének­kart az iskolában. Hamar sikere­sek lettek. Bartal tanár úr nem csak a kórustagokból nevelt jó kö­zösséget, de osztályfőnökként is példamutató az a törődés, ahogy osztályai tanulóit neveli. Rákoskertért-dy Göbölyös Antal, jogász-MÁV tiszt­viselő (posztumusz): fiatalon, az I. yilágháborúban az isonzói frontra ;erült. Erről a vall a Magyar Tele- ízió által készült, „Én is jártam Isonzóban” című dokumentum­film egyik főszereplőjeként. Ami­kor elkezdődött az egykori Schell- birtok parcellázása, otthonra lelt Rákoskerten. A régi művelődési ház színpadának, egyik vezetője­ként segítette a tehetséges fiatal amatőr színészeket. A Vígszínház társulatának neves színésze, Szoboszlai Sándor is az Ő felfede­zettje volt. Béres Károlyné, óvodavezető: 199Í óta neveli az óvodáskorú gyermekeket a kerületben. 1994 óta vezhtóje a rákoskerti „Száz- szorszép’n^vodának. Munkájára a gyermekek mónti szeretet, a mun­katársai irántrvtisztelet, a lelkiis­meretesség jellemző. A Rákosker­ti Polgári Kör tagjakjavaslataival, eredeti ötleteivel segíti a telepü­lésrész közéletének eredményes­ségét a kerület egészé Salamon György festőművész: Rákoskerti Szépítő Egylet elnö- :e, alapító tagja a Vigyázó Ferenc űvelődési Társaságnak és a Rá- kciSkerti Polgári Körnek. Szerzője az első kerületrészi újságnak, a Kerti Levélnek is. Helyi kiad­ványokban rendszeresen publikál. Nem csak szervezőként, hanem kulturális tevékenységével és két­kezi munkájával is hozzájárul Rá­koskert szépítéséhez, ezen kívül művészi munkájával fotókon és festményeken örökíti meg Rákos- kert jellegzetes utcaképeit. Báró Schell Gyuláné (posztu­musz): Rákoskert története Schell báróné teriiíettulajdonának 1930- as felpapdellázásához kötődik. A báróné által építtetett parkosított vasútállomás tette vonzó nyaraló-, illetve lakóterületté a szép termé­szeti adottságokkal bíró térséget. Szoboszlai Pál, nyugdíjas gaz­dasági igazgató:' Rákoskert lakó­közösségi, lakótörténeti és hely- történeti munkájával jelentősen hozzájárult/ahhoz, hogy a Rákos­kerten letelepült emberek egy­mást segítő közösséggé formálód­tak, s énnek példáját hirdetve szervezi minden évben a Rákos­kerti Baráti Kör összejöveteleit. Javaslatára állítottak emléket Rá­koskert II. világháborús áldozata­inak. Bíróné Pelt^Angéla óvodape-^^^ dagógus: 1979:óta a Százszorszép^®" Napköziotthohos Óvodában óvó­nőként dolgozik. Sokat tett az óvo­da szakmar-színvonalának fellen­dítéséért és folyamatos fejleszté­séért. Rákosligetért-díj zombathy Gyula református lel- ipásztor: 25 éve kiemelkedő unkával szolgál a Rákosligeti yházközségben. Minden kor­osztály számára szervezetten biz­tosítja a legkülönfélébb progra­mokat és az egyéb összetartozást eredményező lehetőségeket. Ál­dozatos munkája által 1995-2000. között megépült Rákoskereszt­úron egy templom, ami Budapest első lakótelepi református gyüle­kezete. Szőllősi Nagy András nyugal­mazott pedagógus: az 1950-es években került a Hősök terei Ál- ilános Iskolába. A kerületi föld^® ajz-biológia szakos tanároka^^^ munkaközösségben fogta össze. A VII. kerület településrészeinek űvészeti, helytörténeti, termé­szeti értékeinek intenzív kutatója. Szeifnerné Csetényi Anikó, színpadvázető, tanár: kerületünk amatőr sznűátszásáért áldozta fel élete szinte\iinden szabadidejét. Először a raKosligeti fiatalokat szervezte a műkedvelő szintről in­dulva egyre profibb társulatba. A harminc éve folyamatosan műkö­dő Ascher Oszkár Szímüíz alapító­ja, számos felejthetetlehs^lőadás rendezője. Önök, kinek, kiknek adnák át a díjat? Észrevételeiket 2001. március 30-án 12 óráig, írásban adhatják le a következő címen: XVII. kerület Önkormányzata, Művelődési csoport, 1173 Bp., Pesti út 165.

Next

/
Thumbnails
Contents