Hírhozó, 2001 (11. évfolyam, 1-11. szám)
2001. december / 11. szám
KÖZMŰVELŐDÉ i 35 Lélekarc és Világítóudvar egy napon A Rákoscsabai Közösségi Házban, ismert nevén Csigaházban szerveződött, s most már két antológiát is kiadó Bohém Asztaltársaság két költőjének, Dombrádi Istvánnak és Ács Józsefnek egy estére esett új verseskötetük bemutatója. A Rákoshegyi Közösségi Házban Dombrádi István költő-szobrászművész Lélekarc című verseskötetének, a Rákoscsabái Közösségi Házban Ács József szobrász, költőnek Világítóudvar c. új kötetének bemu- ^fcpja volt november első ^rombatján. A Dombrádi kiállítással egybekötött rendezvényt Lakatos József Péter, a Magyar Nemzeti Galéria főmunkatársa nyitotta meg, míg a verseskötetet Rőthler István esztéta, a XVII. című lap főszerkesztője ismertette. A Dombrádi-kötet verseinek előadói Lovas Judit és Kili Tamás voltak. Dombrádi István szobrászművészről és költőről ezúttal is bebizonyosodott, hogy mind szobrásztehetsége, mind költői vénája érett művész benyomását kelti, nehéz eldönteni, hogy a restaurátor, szobrászművész vagy a költői lélek a markánsabb művészetében. Dombrádi István a Rákosmenti Irodalmi Műhelynek is tagja. Ács Józsefnek a Világítóudvar című új kötete egy már érettebb válogatás gyűjteménye. Ennek könyvbemutatójára a Rákoscsabai Közösségi Házba várták az érdeklődőket november 3-án. KJ. Kerületi Magyar Kultúra Napja A Dózsa Művelődési Házban január 19-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából 11 órakor Gryllus Vilmos és Levente Péter zenés műsora lesz gyermekeknek. 18 órakor Szőke István fafaragó népi iparművész kiállításának megnyitójára kerül sor a Mini Galérián. A kiállítás február 1-jéig tekinthető meg. 19 órakor pedig a Muzsikás együttes és Sebestyén Márta koncertjére várják a felnőtteket. Egész nap iparművészeti vásár! 0-ép utcai tanár a Játékszínben Ádámffy Pál pasztelb'eit és rézkarcait mutatták be a Játékszín Galériában, a VI. kér., Teréz körút 48.-ban. A kiállítást november 20-án nyitotta meg ár. Csőregh Éva kandidátus, nyugalmazott főiskolai docens, festőművész, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) alapító és örökös elnöke. Ádámffy tanár úr erdésznek készült, s festő lett. Erdész barátaival azonban tartja a kapcsolatot. Kertész József, - aki két Szabó Lőrinc verset is mondott (Mozart hallgatása közben, A szerelmes erdő) - erdész, de olyan kitűnő előadó, hogy önálló estje is volt már, például a Rákoshegyi Közösségi Házban. Dr. Csőregh Éva megnyitójában zárkózott rejtőzködő művésznek nevezte Ádámffyt, akinek a honlapjáról hat sorban olvasható le róla a tudnivaló! íme: „Erdészből lettem tanár. 1970 óta tanítok a Kép utcai Általános Iskolában rajzot és biológiát. 1974-től 1997-ig a rajztanárok XVII. kerület munkaközösségének vezetője voltam. Az elmúlt évtizedekben tanítványaim több alkalommal értek el rajzaikkal kiemelkedő eredményt hazai és nemzetközi pályázatokon. 1990 óta foglalkozom intenzíven képzőművészeti alkotó tevékenységgel. Kedvelt témám a táj. Kedvelt technikám a pasztell és a rézkarc. Tagja vagyok a MROE- nek, a XVII. kér. Corvin Művészklubnak, a XVII. kér. Vigyázó Ferenc Művelődési Társaságnak.” A kiállítás december 27-ig tekinthető meg (18.30-21.30-ig). Krémer 10. Művészeti Napokat rendeztek a Dózsában Tizedszer rendeztek művészeti napokat Rákoskeresztúron, a november 9-11-ig tartó hétvégén a Dózsa Művelődési Házban. A nyitóprogramban a Karinthy örök... című vidám irodalmi esten a szerző legsikeresebb írásai elevenedtek meg a Szabad Ötletek Színházának előadásában. Fogarasi András és Bor Viktor egyórás összeállítása a születéstől az elmúlásig vezette végig az emberi sorsot - az író sajátos nézőpontjából. A szombati napon Cse- kovszky Balázs fotókiállítását lehetett megnézni. Ezt követően a Budapest Táncegyüttes tánc- és zenekara lépett színpadra Magyar Rapszódia című előadásukkal. November 11-én délelőtt a gyermekeké volt a terep, az Alma együttes szórakoztatta őket. Aznap délután a Rákosmenti Zenebarátok Egyesületének minősítő hangversenyére került sor. A Rázene Fúvószenekara ezen a napon 89 ponttal Aranykoszorús együttessé lépett elő. Az együttest Dely Csaba és R. Szabó István vezényelte az elismerést hozó rendezvényen. (Szerk.) Tömpe Emőke akvarelljei Rákoshegyen A Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság rendezésében a Rákoshegyi Közösségi Házban nyitotta meg november 24-én dr. Fejér Tibor Tömpe Emőke képzőművész kiállítását. A nagyszámú érdeklődő közönséget a Hősök Terei Általános Iskola ének-zene tagozatának diákjai szórakoztatták, Princz Egonné karvezető dirigálása mellett. (K. J.)