Hírhozó, 2001 (11. évfolyam, 1-11. szám)
2001. szeptember / 8. szám
KÖZÉLET 17 Vígságok a Vida-dombon A Rákoskerti Művelődési Klub szervezésében az idén is voltak Szent István-napi vígságok a rákoskerti Vida-dombon. Bábszínház, operett, magyar nóta, humor, tánc, rockzene, disco alkotta az augusztus 19-i délutáni vi- programot. Gergely Róbert, az ismert énekes-zenész augusztus 27-én hangszer- és jegyirodát nyitott a Pesti úton. Gergely Róbert szándéka az, hogy a kerületben élő és tanuló diákok, a zenét szerető emberek, a kultúra iránt fogékony közönség egyhelyütt megtalálja mindazt, amire kíváncsi. A Szent Kereszt-templom nyári felújítása Az Elágazástól pár száz méterre fekvő Szent Kereszttemplom mellett elhaladva, láthattuk, hogy templomfelújítási munkák folytak a nyáron. A felújításról, anyagi hátteréről, a plébánia további terveiről kérdeztük Snell Györgyöt, a plébánia vezetőjét, aki egyébként - talán nem árulunk el nagy titkot szeptemberben önkormányzati elismerésben részesül.- Mikor merült fel a templomfelújítás gondolata, mikor vált a gondolat tetté és miből?- A gondolat mindig akkor merül fel, amikor egy templom állaga romlani kezd. A Szent Kereszt-templom állapota részben még elviselhető volt, másrészt már kezdett tönkremenni, főleg a tető szorult cserére. Eredendően cseréptetős lehetett ez a templom, hiszen amikor épült, a palatetőt még fel sem találták. Most azonban palateteje volt, számos hajszálrepedéssel. 20 éve csináltattuk meg utoljára, ennyit bírt. A felújítás már régebben felmerült, csak a Szent Pál-templom építése miatt erre az utóbbi években nem jutott pénz. A tetőcsere előzetes költségvetése 13 millió forintra rúgott, körülbelül ennyi volt az új templom építéséből visszaigényelhető áfánk is, így mertem belevágni a munkálatokba. Végül 16 millió forintba került a külső felújítás. A templombelsőt is idén szerettem volna rendbe hozatni, így jobbnak láttam, ha egy füst alatt elvégezhetjük, amit június hónapban be is fejeztünk. 20 millió forintból tehát megszépült a templom kívül-belül.- Ez azt jelenti, hogy az egyházmegye nem járult hozzá a templom felújítási költségeihez?- Nem, az egyházmegye valóban nem támogatta a beruházást.- Mondana néhány szót a plébánia további terveiről?- Elsősorban az iskolában kellene egy-két dolgot megcsináltatni. Ott most sajnos' annyira nincs pénz, hogy csak a minimálisan szükséges A Rákoskeresztúri Szent Kereszt Plébániatemplom 1894-ben épült. (Repro Budapest XVII. kerülete) munkákat tudjuk elvégeztetni, mint a mellékhelyiségeket kifestetni, ilyesmi. Hosszabb távú tervem, szeretnék egy katolikus óvodát, ezt már jeleztem az önkormányzatnál is. Folytatódik persze az új Szent Pál-templom belső, művészi díszítése is. Most készül egy kompozíció a feltámadt Krisztusról az oltár fölé. Az egységes kompozíció garanciája Bukta Norbert művész úr, aki összefogja a dolgok ezen oldalát. Október 27-én bérmálás lesz az egyházközségben és Bér Miklós esztergomi püspök jön a Szent Pál-templomba. Egyébként itt most már nagyon szép a templomkert, kertész- mérnökök tervezték. Úgy gondolom a Szent Kereszttemplom mind külső, mind belső megjelenésében a hagyományokat ötvözi és őrzi magában, nyilván a hagyományos áhítatokat, kereszt- utakat itt fogjuk végezni. A Szent Pál-templom pedig mind külső megjelenésében, mind gondolatvilágában inkább a XXI. század katolicizmusát jellemzi. Epress József Hangszer és jegyiroda