Hírhozó, 2000 (10. évfolyam, 1-11. szám)
2000. október / 9. szám
KÖZÉLET 1 1 HELYTÖRTÉNET A bojári gróf Vigyázó-családról és leszármazottaikról A rákoskeresztúri barokk kastély a Podmaniczky-család régi örökségét képezte. Az épület az 1820-as évektől kezdve báró Podmaniczky János tulajdonában és kezelésében volt, egészen annak 1883-ban bekövetkezett haláláig. Vigyázó Sándor Podmaniczky János kisebbik leányát, az elvált Zsuzsanna bárónőt vette feleségül, s a kastély így vált később a Vigyázó-család kiterjedt vagyonának részévé. II. rész: Podmaniczky Zsuzsanna és családja A grófi család férfitagjai A matuzsálemi kort megélt aszódi báró Podmaniczky János (1786-1883) és felesége, a tragikusan fiatalon, betegség következtében elhunyt hódosi Hódossy Mária (1805-1841) házasságából két leánygyermek származott: báró Podmaniczky Mária (1831-1902) és báró Podmaniczky Zsuzsanna (1838-1923). Apjukat, a jó gazda hírében álló, de legendásan takarékos és zárkózott, mogorva öregurat félve tisztelték az egész községben. Felesége halála után a férj mindentől visszavonulva élt keresztúri kastélyában két kislányával. Zsuzsanna bárónő 1858-ban apja minden ellenvetése ellenére házasságot kötött Koppély Frigyessel (1826-1919), aki egy dúsgazdag, neofita terménykereskedő-család tagjaként került a család környezetébe. A haragos apa tiltakozásul nem jelent meg az esküvőn, de ennek ellenére fényes hozománnyal látta el kisebbik leányát, aki férjével együtt beköltözött Pestre. A Koppély- házasságból két fiú született: 1859-ben János, 1861-ben pedig György. (A Koppély- család tagjai 1867-ben magyar nemességet kaptak, s nevüket Harkányira magyarosí- ' tották. 1895-ben a király bárói címet adományozott nekik, s ettől kezdve a taktaharkányi báró Harkányi nevet viselhették.) Podmaniczky János időközben megkedvelte vejét. Koppély Frigyes pénzügyi képességeire és tőkegazdagságára való tekintettel elnyerte apósa teljes bizalmát. A házastársak között viszont a kezdetben harmonikus viszony a gyermekek születése után nemsokára kihűlt. Podmaniczky Zsuzsanna 1863-ban külön költözött férjétől, s fiai az apjuknál maradtak. Apja, nővére és sógora egyáltalán nem helyeselték ezen lépését, s ellene fordultak. Ekkor kezdődött meg az a 14 évig tartó pereskedés a válásról és a vagyonmegosztásról, mely felemésztette a bárónő egészségét és lelki nyugalmát: fiziológiai elváltozások (vérszegénység, állandó fejfájás, láz) mellett eddig lappangó tulajdonságai, a bizalmatlanság, reménytelenség, kétségbeesés és hisztéria uralkodtak el rajta. Betegségeiből kigyógyítandó, több gyógyhelyet és fürdőt keresett fel, kirándulásokat tett. 1864-ben találkozott először Vigyázó Sándorral (1825-1921), az előkelő megjelenésű, gazdag földbirtokossal. A kezdeti szimpátia a sűrű levelezés mellett elmélyült, 1866-ban jegygyűrűt váltottak. 1872-ben végre sikerült keresztülvinni a válást, s 1873-ban, sokévnyi várakozás után végre megköttethetett a Vigyázó-Podmaniczky házasság. Podmaniczky Zsuzsanna e kapcsolatból majd házasságból három gyermeknek adott életet, egy lánynak és két fiúnak (Id. képünkön). Vigyázó Jozefa Antónia (1868-1912) még a házasság- kötés előtt született, az ő származását 1881-ben törvényesítették. (Leányágon ő vitte tovább a családot, életéről a cikksorozat következő részében olvashatnak.) A házasságkötés után nem sokkal, 1874-ben megszületett Vigyázó Ferenc Antal, majd 1875-ben pedig Vigyázó Sándor. A kisebbik fiú, Sándor lett hármójuk közül anyja kedvence. Gyermekéveik során mindig Sándor volt a kezdeményező, teljes aktivitású, Ferenc inkább passzív, magába mélyedé és visszahúzódó volt, olyasvalaki, aki érzéseit nem tudta eléggé kifejezésre juttatni. Mindketten szelíd és könnyen kezelhető természetűek voltak, szorgalmasan és lelkiismeretesen tanultak diákéveikben. De amíg egyes feladatok Ferencnek fejtörést okoztak, addig azzal Sándor egy hallásra, játszva, feleannyi idő alatt végzett. Érettségi vizsgát mindketten az evangélikus gimnáziumban tettek az 1890-es évek elején. 1894-ben történt az a tragédia, amely az egész család életére, de különösen az anya, Podmaniczky Zsuzsanna életére döntő kihatással volt: a 19 éves ifjú Sándornál vakbélgyulladást diagnosztizáltak, s életét a sürgős műtéti beavatkozás sem tudta megmenteni. Fia halálakor az anya valósággal összeroppant, a megváltoztathatatlanba élete végéig nem tudott belenyugodni, személyiségének árnyoldalai ismét előtörtek: sokat betegeskedett, halálvágy kerítette hatalmába, világgyűlölővé vált. Bizalmatlan volt mindenki iránt, szobáit zárva tartotta. A megmaradt fiú, gróf Vigyázó Ferenc nagyon ragaszkodott édesanyjához, nehezen tudott tőle akár egy-két napra is elválni. Jozefa házasságkötése után, egyedüli megmaradt támaszként, életét szüleinek szentelte. Mint leendő örökös, 22 éves kora óta a számos családi birtok ügyeit intézte nap mint nap, sokszor éjszakába nyúlóan. Az érzékeny idegrendszerű fiatalember lassan belefáradt a rengeteg munkába, s csüggedés vett rajta erőt. Kedélybetegségben szenvedett, a szomorúság alaptermészetévé vált. Aki találkozott vele, szótlannak és elmélázónak találta. Jogi tanulmányait mind kitüntetéssel végezte, s 1896-ban királygyűrűs „sub auspiciis re- gis” doktorrá avatják I. Ferenc József jelenlétében. Talán anyjához való túlzott ragaszkodása volt az oka, hogy soha nem nősült meg. Női társaságban nem érezte jól magát, mindig félrevonult. Egyszer foglalkozott komolyan a házasodással, de mint engedelmes gyermek, előtte édesanyja hozzájárulását kérte. Podmaniczky Zsuzsanna kemény és elutasító válasza a kiválasztott grófnő személyét illetően kiábrándítólag hatott rá, s ezután csak a magányt kereste. Rövid politikai karrierje is csak közjáték volt. A sors minden csapása hozzájárult ahhoz, hogy vagyonát és saját életét teherként tekintette: 1912-ben meghalt nővére, 1921-ben édesapja, 1923-ban pedig édesanyja, s egészen egyedül maradt. 1919-ben a vörösök teljesen indokolatlanul elhurcolták és börtönbe zárták, ingatag testi és lelki egészségét ez is aláásta. 1926-ban féltestvérei (a Harkányi-fiúk), valamint nővére férjének családja is pert kezdett ellene, mivel vagyonát korábban megírt végrendeleteiben az Akadémiára kívánta hagyni. Gyakran nagyfokú idegesség szállta meg, majd komor és tépelődő lett. Az életösztön lassan kialudt benne: 1928. július 31-én Rekawinkelben öngyilkosságot követett el. Vele együtt a grófi család férfiágon kihalt. A gróf kb. 20 millió pengőre becsült vagyonát a Magyar Tudományos Akadémia örökölte. A szerencsétlen sorsú család történetének egyik utolsó stációja is megrendítő: a Vigyázó-családnak a keresztúri kastély közelében álló mauzóleumát valamikor, legkésőbb 1965-ben tudatlan és lelkiismeretlen emberek elbontották. Bibó István írta 1979-ben: „Hogy a Magyar Tudományos Akadémiának Széchenyi István óta legjelentősebb adományozója, akiről Budapesten utca van elnevezve, szüleivel együtt ott nyugszik-e megjelöletle- nül betemetve a kripta helyén, vagy kihantolva máshová vitték őket, nem tudjuk.” (Következik: A gr. Vigyázó-család leányági leszármazottjai napjainkig) Kiss Gergely
