Hírhozó, 2000 (10. évfolyam, 1-11. szám)
2000. október / 9. szám
Átadták a városrészi díjakat Áldozás után a bíboros ünnepélyesen elhelyezte az oltári- szentséget és meggyújtotta az örökmécsest. A templomszentelő ceremónia a záró könyörgés és áldás után a pápai, majd a magyar Himnusz eléneklésével fejeződött be. Kili Tamás XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete Rákosligetért, Rákoscsaba-íytelepért, Rákoshegyért, Rákoskertért, Rákoskeresztúrért és Rákoscsabáért dy alapításáról és adományozásáról döntött, amellyel kifejezi elismerését azon polgárok iránt, akik példamutatásukkal, maradandó alkotásaikkal, munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a városrészek anyagi gyarapodásához. Rákoskert kivételével, mindenhol sor került az ünnepi díjátadásra. a Rákoshegyért díjat szeptember 29-én dr. Reif Márton gyermekorvosnak (fotónkon) adták át a rákoshegyi Baptista Imaházban. Rákoskertért díjat ebben az évben nem adományozott a képviselő-testület. (Folytatás a 3. oldalon.) Új katolikus templom Rákoskeresztúron Első ízben 2000-ben a Rákoscsabáért díjat Szánthó Géza remormátus lelkész (posztumusz) kapta, a díjat unokája, Matus Katalin vette át március 14-én az egykori községházban, a mai Rákoscsabai Közösségi Házban. A Rákoskeresztúrért díjat dr. Kosa Pál evangélikus lelkésznek (posztumusz) ítélték, melyet fia, Kosa László vett át június 17- én a Dózsa Művelődési Házban. Rákosligeten, a Csekovszky Művelődési Házban szeptember 18án Princz Egonná zenetanárnak adták át a díjat, Rákoscsaba-Újtelepen, a Diadal utcai Általános Iskolában szeptember 22-én gróf Bolza Mariette Paulina Jozefine grófnő fordító, festőművész (posztumusz) díját Katskovits Imréné, született Zichy Katalin vette át, majd A millennium évének immáron második templomszentelő- jére került sor a kerületben, szeptember 16-án a madárdombi Szent Pál templom ünnepélyes megnyitásával. Elsőként Snell György plébános köszöntötte a nagy számban megjelent híveket, majd dr. Paskai László bíboros, prímást, Esztergom - Budapest vármegye érsekét.' A főpásztor megáldotta a híveket, majd felszentelte a templomot, amelynek során két szentelő püspök 12 helyen krizmával kente meg a falakat. Tudja-e?, hogy 55 éve, 1945. szeptember 26-án hunyt el Bartók Béla, a magyar zenetörténet egyik legnagyobb egyénisége és akinek a XVII. kerületi Hunyadi utcában áll egykori lakóháza?