Hírhozó, 1999 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1999. november / 10. szám

FORUM 13 Címünk: 1173 Budapest, Egészségház u. 3. Fax: 257-9589 E-mail: ptoth@hotmail.com Későn jött kedvezmény Október 12-én kedden kap­tuk kézhez az Első Pesti Tele­fontársaság őszi lapját, a rEPeTa-t, amely hirdeti: „Csak egyetlen napig! 1999. október 9-én, szombaton egyéni fővonal bruttó 1666 fo­rintért.” Ez az egyetlen nap azonban szombaton lejárt. Nézem a postabélyeget, októ­ber 8., tehát péntek. Azaz sem a levélnek, sem nekünk, előfizetőknek esélye nem volt arra, hogy időben megkap­hassuk a kedvezményről tör­ténő értesítést. Talán nem kell a telefonelőfizetők pénzé­ből ilyen drága újságot készí­teni, az akciókról való tájé­koztatásra megteszi egy szó­rólap is, borítékon kívül. Egy ilyen információ hamarabb célba jutott volna, s a kedvez­ményt még igénybe is tudtuk volna venni, mi telefonhasz­nálók. P. I. Megjelent „Évszázadok a Rákos- mentén" címmel 1996-ban megjelent kerületünkről egy tanulmánykötet a mil- lecentenárium alkalmából. A kiadványhoz azóta elké­szült egy kiegészítés, ame­lyet az érdeklődők átvehet­nek a kiadványt árusító he­lyeken a kerület művelődé­si intézményeiben. Kétezer-komform gépek szükségesek! Az ezredforduló közeledtével a dátumváltás problé­mája a gépi nyugtaadásra kötelezett vállalkozáso­kat is érinti. Néhány pénztárgép, illetve taxaméter típus egyáltalán nem tudja kezelni a 2000-es dátu­mot. Ezeket a gépeket a selejtezésre vonatkozó elő­írások szerint még ebben az évben ki kell vonni a használatból és helyettük új „kétezer-komform” gé­peket szükséges beszerezni. Bizonyos pénztárgép és taxaméter típusok a forgalmazók nyilatkozata alapján jelenleg még nem, de változtatással - a szakszervizek közreműködésével - alkalmassá te­hetők a dátumváltásra. Az átalakíttatás költségeit az üzemeltető állja. A dátumváltás kezelésére alkalmatlan, illetve át­alakítással alkalmassá tehető géptípusok és az át­alakítás várható költségeinek listája az APEH Ke­let-Budapesti Igazgatóság ügyfélszolgálatán és a kirendeltségeken megtekinthető, vagy a 467-7174- es telefonszámon lekérdezhető. A selejtezést, illet­ve az átalakíttatást még ez év folyamán el kell vé­gezni, mivel az ilyen pénztárgéppel és taxaméterrel kibocsátott nyugta 2000. január 1-jétől nem felel meg az áfa-törvény 13.§ (1) bekezdés 20. pontjában foglalt tartalmi követelményeknek, vagyis a kibo­csátó nem teljesíti nyugtaadási kötelezettségét. Segítő ambulancia nyílt a kerületben Szenvedélybetegeket és családjukat gyógyító ambulancia nyílt Félút Cent­rum néven a XVII. kerületben. Kovács Csaba, a Félút Centrum ügy­vezetője úgy tájékoztatta a Hírhozót, hogy a Centrum az önsegítő rendsze­rekre támaszkodó kezelési programot dolgozott ki az alkohol-, drog-, szeren­csejáték-, étkezési-, érzelmi függősé­gek hatékony kezelése céljából. Ebben egészségügyi és nappali ellátás, pszi­chológiai, pszichoterápiás segítség, addiktológiai, mentálhigiénés tanács­adás egyaránt megtalálható. A kezelő csoportban szakorvos, pszichológus, asszisztens és a kliensekkel való köz­vetlen kapcsolatot tartó segítők dol­goznak. A szenvedélybetegség családi betegség, ezért fontosnak tartják a be­tegek és családtagjaik közeledésének elősegítését, a betegség megértésén és elfogadásán keresztül. A Centrumba történő bejelentkezés, felvilágosítás telefonon történik hét­köznap 8-16 óráig, a 258-6878-as tele­fonszámon. Millenniumi vetélkedő A Rákoscsabai Közösségi Ház (Csigaház) és a XVII. kerületi Történelemtanárok Munkaközös­sége játékos csapatvetélkedőt szervez a 10-14 éves korosztályú gyermekek számára a magyar ál­lamiság megszületésének 1000. évfordulója tiszteletére. A millenniumi vetélkedőt hat fordulóban tervezik megrendez­ni: 1. Magyar történelem totók­ban (a feladatok kiadási határide­je nov. 10., a totók leadási határ­ideje dec. 8.), 2. 1000 éves álla­munk a Magyar Nemzeti Múzeum tükrében, 3. Budapest 1000 éve a Budapesti Történeti Múzeumban, 4. Történelmi festészetünk a Ma­gyar Nemzeti Galériában, 5. A döntő első játékos fordulója a Csigaházban, 6. Látogatás Ópusz­taszerre. Háromfős - fantázianévvel el­látott - csapatok nevezését várják a 6-8. osztályokból. Nevezési díj nincs. Nevezni lehet az első for­duló feladatainak leadásával. A versenyző csapatok részt ve­hetnek a Magyar Nemzeti Múze­um munkatársai által a Csigaház­ban szervezett történelmi játszó­házakban. Eredményhirdetés ün­nepélyes keretek között a Csiga­házban 2000. május 3-án. Tiszthelyettes képzés Jelentkezési feltételek: magyar állampolgárság vagy érvényes be­vándorlási engedély, 17-23 év közötti életkor, büntetlen előélet, egész­ségügyi alkalmasság, középiskolai érettségi bizonyítvány. A jelentkezés a hadkiegészítő parancsnokságokon beszerezhető jelentkezési lapon történik (Bp. II., Pasaréti u. 84.). Az iskolában indításra tervezett sza­kok: alegység szolgálatvezető, katonai gépjárműszerelő, légvédelmi ra­kéta és tüzér, rakétaműszerész. Ellátás, juttatások, kedvezmények, tan­díjmentesség, pénzbeni juttatások: hallgatói alapilletmény, tanulmányi pótlék (3,51 átlagtól kezdődően), teljes és ingyenes ellátás: korszerű kollégiumi elhelyezés, választékos étkezés, korszerű ruházati ellátás, tankönyv- illetve tanszerellátás, széles körű kulturális és sportolási le­hetőségek, térítésmentes egészségügyi gondoskodás, gépjárművezetői engedély megszerzésének lehetősége, diákigazolvány és a velejáró álta­lános kedvezmények. A jelentkezési okmányok beérkezése a lakóhelyi- leg illetékes megyei hadkiegészítési parancsnokságokra: november 19. „Ne gyújts rá!” -világnap - 1999. november 18. Jó húsz éve az Egyesült Államokból indult el az a kezdeményezés, hogy minden év novemberének harmadik csütörtökén a cigarettázás visszaszorításának fontosságára hívjuk fel a társadalom figyelmét. Magyarországon a felnőttek (15 éves vagy idősebb) 38%-a dohányzik Hazánk az egy felnőttre eső évenkénti 3260 db cigarettával a világ har­madik legnagyobb cigarettafogyasztó nemzete. Magyarországon évente 140 ezer ember hal meg, ebből 40 ezer a dohányzás következtében. Szakítson a dohányzással! Az utolsó cigaretta elszívását követően 20 percen belül a vérnyomás a normális értékre csökken, a szapora szív­működés mérséklődik, a kéz és a láb hőmérséklete normális értékre emelkedik, 8 órán belül a vérben lévő szénmonoxid kiürül, a vér oxigén- tartalma normális értékre emelkedik, 24 órán belül csökken a szívro­ham és szívinfarktus veszélye, visszatér az ízérző és szaglóképesség, a légutak kitágulnak, 1 és 9 hónap között mérséklődik a fáradékonyság, javul az általános teljesítőképesség. Ne feledje! Magyarországon a par­lament nemrég törvényt alkotott a nemdohányzók védelmében. A kerü­let lakói számára legkönnyebben elérhető dohányzásról leszokást segí­tő rendelés: XVII. kerületi Tüdőgondozó, tel.: 258-3700 (1173 Egészség­ház u. 40., dr. Németh Mária). »

Next

/
Thumbnails
Contents