Hírhozó, 1999 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1999. október / 9. szám
6 VÁROSHÁZA A testület napirendjén % A képviselő-testület szeptember 16-án tartotta rendes, szeptember 23-án és 30-án rendkívüli ülését. Szeptember 16-án napirend előtt kért szót Bodnár László önkormányzati képviselő, közbiztonsági tanácsnok, aki a közelmúltbeli közbiztonsági területbejárás kedvező tapasztalatait osztotta meg a képviselőkkel. (A részleteket a következő oldalon foglaltuk össze.) c® Kiss Lajos alpolgármester előterjesztését elfogadva, a testület megalkotta a kerületi társasházak, szövetkezeti lakóházak, valamint osztatlan közös tulajdonban lévő legalább 3 lakásos épületek felújításához nyújtható visszatérítendő támogatásról szóló rendeletet. A koalíciós képviselők nem értettek egyet Riskó Nagy László frakcióvezetővel, aki a Fidesz képviselőcsoportja nevében módosító indítványt nyújtott be. A javaslat lényege az volt, hogy a rendeletet bővítsék ki a családi házak felújításának támogatásával is, vagyis a családi házak tulajdonosai is részesülhessenek ebben a támogatási formában. Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgár- mester azért nem pártolta a javaslatot, mert szerinte a helyi támogatás rendelete erre lehetőséget ad a családi házas tulajdonosok számára, a társasházak részére viszont nem. A pályázatot a Terület- és . Városfejlesztési Bizottság a költségvetésről szóló rendelet kihirdetését követő 30 napon belül írja ki. cs> A képviselők módosították az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról, valamint a vagyonról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló jogszabályokat. A módosítások egy része a vagyonnal kapcsolatos feladat- és hatáskör átruházásáról szól. Módosult a költség- vetés rendelete is, mely szerint a kiadási oldal bővült a szociális-tanulmányi ösztöndíj közel 1,5 millió forintos összegével. Nem kapott egyebek mellett elég szavazatot a Fidesz frakció két javaslata: a Zrínyi utca és környékének átrendezése, illetve a Cse- kovszky Árpád Közalapítvány támogatása. A rendeletek pontos szövegét a Rendelettár következő száma közli, mely várhatóan október elején jelenik meg, és a polgármesteri hivatal aulájában, illetve az Ügyfélszolgálati Irodán szerezhető be. c® A határozatok között a testület elfogadta dr. Szalay Zsolt felnőtt háziorvos kérelmét, aki a jövőben vállalkozó háziorvosként (a Karneol Bt keretein belül) látja el feladatát a Baross u. 18. sz. alatt. c® Gyöngyössy Mártonnak, a Művelődési és Tájékoztatási Bizottság elnökének javaslatára a képviselők jóváhagyták a művészeti tevékenység pályázati úton történő támogatásával kapcsolatos előterjesztést. Az előterjesztés szerint 2000-től a mindenkori éves költségvetésben a művészeti tevékenység támogatására előirányzatot kell elkülöníteni, amelynek felhasználására a Művelődési és Tájékoztatási Bizottság jogosult pályázat útján. A pályázat célja a művészeti intézmények, továbbá a lakosság művészeti kezdeményezéseinek, művészeti önszerveződéseinek támogatása, a művészeti alkotó munka feltételeinek javítása és a művészeti értékek létrehozásának, megőrzésének segítése. Marschalkó Tamásné, a Költségvetési Bizottság elnöke ajánlatára a pályázati keret összege 1 millió forint lesz. c® Kiss Lajos alpolgármester előterjesztésére a képviselő-testület egyetértett a Csaba Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., az Aranykút Asztaltársaság, valamint az önkormányzat között létrehozandó együttműködési megállapodás megkötésével. A megállapodás a Napiás út - Aranykút u. által határolt közparknak fenntartott területen mini szabadidőközpont megvalósítására vonatkozó elvi döntésről szól. c® Az előbb leírtakon túl a képviselők zárt ülésen tárgyalták Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgármesternek az 1956-os emlékplakett adományozására tett javaslatát, határoztak dr. Nagy István jegyző indítványáról, a 2000. évi dátumváltással kapcsolatos egyes államigazgatási feladatok végrehajtásáról, továbbá dr. Péczely Terézia alpolgármester előterjesztéséről, a Bartók Béla Művészeti és Zeneiskola zenepedagógus létszámának egy fővel történő emeléséről. c® A szeptember 23-i rendkívüli zárt ülésen döntött a képviselő-testület a közétkeztetésre kiírt pályázat elbírálásáról. A XVII. kerületi önkormányzat közbeszerzési pályázaton hirdette meg a szociális és oktatási intézmények közétkeztetését. 5 pályázat érkezett, több variációs ajánlattal. A képviselő-testület által elfogadott eredményt az egyik pályázó a Közbeszerzési Tanácsnál megóvta, mely a nyertessel a szerződéskötést jogerős döntéséig megtiltotta. Az önkormányzat megküldte a Közbeszerzési Tanácshoz az összes rendelkezésére álló, s az eljárás során keletkezett iratanyagot, így többek között az elbírálás során felvett jegyzőkönyveket és a zárt testületi ülés jegyzőkönyvét is. Az önkormányzat tárgyalás kitűzését kérte. c® Szeptember 30-án - szintén rendkívüli zárt ülésen - tárgyaltak a képviselők a Lakás-17 Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatói állásának betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról. A testület eredménytelennek nyilvánította a pályázatot, egyben meghívásos pályázatot írt ki négy jelentkező bevonásával. Döntés az októberi rendes ülésen várható. A következő testületi ülés a tervek szerint október 21-én, csütörtökön, 9 órakor kezdődik. ISO a közigazgatás terén XVII. kerület Önkormányzatának képviselő-testülete júniusban döntött arról, hogy a polgármesteri hivatalban kiépítteti az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszert és ezzel a munkával a Controll Minőségfejlesztési Tanácsadó Rt.-t bízta meg. Ez a cég Magyarországon elsőként adaptálta az ISO 9001-es szabványt közigazgatási területre, ők építették ki a veszprémi és a nyíregyházi polgármesteri hivatalban is ezt a rendszert, ahol már az auditálás (független nemzetközi szervezet által történő tanúsítás) is megtörtént. A Controll Rt. jelenleg több vidéki városban, Budapesten pedig a II. és a XIII. kerületben végez hasonló jellegű munkát. A képviselő-testület által meghozott döntés jelentősége abban áll, hogy Magyarországon az elsők között vállalkozott arra, hogy a polgármesteri hivatal működésére vonatkozóan az ISO 9001 minőségügyi rendszer kiépítésével eleget tesz egy, az Európai Unióban is elismert és elfogadott nemzetközi szabvány előírásainak, feltételeinek. A rendszer kiépítésének célja az, hogy a hivatal hatékonyabban működjön, érzékelhető legyen az ügyfelek, a kerületi lakosok számára ügyeik intézésekor a kiszámíthatóság, a gyorsaság, az áttekinthetőség, a gazdaságosság és az igényeiknek, elvárásaiknak való megfelelés. Fontos cél az is, hogy aki egy nemzetközileg elfogadott minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezik, nagyobb eséllyel vehet részt az Európai Unió szervezetei által meghirdetett pályázatokon. A Controll Rt. a szabványnak való megfelelésre készíti fel a polgármesteri hivatalt, a munka nyár elején már megkezdődött, az auditálásra várhatóan egy év múlva kerülhet sor. Szerk.