Hírhozó, 1999 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1999. július-augusztus / 7. szám
SZABADIDŐ s Artó-védő napsugár! Napfény az élet! Az ember a Napból meríti a fényt, a meleget, a létezéshez szükséges molekulákat. Szellemi és fizikai erő, D-vitamin szállító, kedélyállapotot befolyásoló (télen sokkal gyakoribb a depresszióra való hajlam), immun- rendszert erősítő. A nap fantasztikus képessége az is, hogy a fehér bőrszint aranybarnává varázsolja. Ma már azonban azt is tudjuk, hogy a túlzásba vitt napozás komoly veszélyekkel fenyeget. Napjainkban tehát új napozási kultúrát kell kialakítanunk. A nap sokféle sugarat bocsát ki. Az egyes sugártípusokat hullámhosszuk és az általuk hordozott energia alapján különítjük el, mely egyben hatásukat is meghatározza. A napfény hullámhossza alapján infravörös és ultraibolya (UV) sugarakra osztható. Az UV sugaraknak három csoportja van, az UVA, az UVB, az UVC, amelyek különböző hatást gyakorolnak a bőrre. Hosszú ideig az élt a köztudatban, hogy az UVA „jó sugár”. Nemrégiben-azonban kimutatták, hogy jelentős szerepet játszanak a napozási allergiák kialakulásában. Felfedezték, hogy hatásuk összeadódik és hosszútávon jelentkezik. Minden egyes napozás visszafordíthatatlan károsodást okoz a bőr mélyebb rétegeiben, mely gyorsítja az öregedés folyamatát. Ma már azt is tudjuk, hogy az UVA sugarak felerősítik az UVB sugarak hatását és ezáltal növelik a bőrrák kialakulásának veszélyét. Az UVB sugarak a legveszélyesebbek. Az egyre vékonyodó ózonrétegen keresztül egyre több UVB sugár is átjut és ezek okozzák a leégést, illetve felelősek a rosszindulatú bőrdaganatok kialakulásáért, mivel nagy energiájukkal közvetlenül károsítják a sejtek állományát. Az UVC sugár energiatartalma a legmagasabb. Ezeket, a Földünket körülvevő ózonpajzs felfogja, ámde annak elvékonyodása miatt, a veszély itt is megnő. Bőrünk védelme nélkülözhetetlen. A védelem szintje különböző lehet a bőr színének, fényérzékenységének megfelelően. A napfénnyel szemben a bőr kétféle alapvető védőmechanizmussal rendelkezik, az egyik a szaruréteg megvastagodása, másik pedig a bámulás, mely a melanin (barna színű pigment) képződésének és a bőrben történő eloszlásának az eredménye. Ésszerű napozási körülmények között, ha a bőrnek elegendő időt hagyunk a bámulásra, a barnaság aránylag hatékony védelmet is jelenthet. Figyelembe kell venni ugyanis, hogy a bőr természetes védőmechanizmusai nem indulnak be azonnal, kisgyermekkorban még nem is működik. A nappal szemben nem vagyunk egyenlők. Genetikai adottságaink határozzák meg védekezőképességünk mértékét. A bőr saját pigmentjének mennyiségétől függően, különböző mértékben képes saját maga védekezni a káros sugarak ellen. Bőrünk nappal szembeni reakciója alapján határozták meg az egyes fototípusokat, amelyek a nagyon fehér bőrtől a világos, a közepes és a kreol bőrön át egészen a sötétbarna bőrig terjednek. Némelyek sokkal érzékenyebbek az átlagnál. Ezek általában a nagyon világos, fehér bőrű, világosszőke vagy vörös hajúak, kék szeműek. Ok azok, akik ha napra mennek mindig megégnek, soha 33 nem bámulnák le. Legkevésbé érzékenyek a barna bőrű, sötétbarna vagy fekete hajú, barna szeműek. Mire kell odafigyelnünk a napozáskor? 1. Ne menjünk a napra a legmelegebb órákban. Ez a nap állása szerint a 11 és 15 óra közötti időtartam. 2. Bármilyen típusú a bőrünk - de az érzékeny bőrűeknél különösen fontos - az első napokban ne maradjunk 15 percnél tovább a napon. Később a napozási idő fokozatosan növelhető. 3. Bőrtípusunknak megfelelő faktorszámú fényvédőt használjunk és ezt még a napozás megkezdése előtt kenjük a bőrünkre. 4. Viseljünk napszemüveget és kalapot. 5. Fürdés után ismételten kenjük be magunkat - ha kell többször is - fényvédő krémmel. 6. Fogyasszunk friss zöldségeket, salátát, gyümölcsöt. Kerüljük a zsíros, nehéz ételeket. 7. Igyunk sok vizet, kis mennyiségekben, sokszor. 8. Különösen fontos a gyermekek védelme. Három évesnél fiatalabb gyermeket ne napoztassunk. Dr. Gritz Arnoldné Kedves Rejtvény fejtőnk! A HÍRHOZÓ július-augusztus rejtvényének, Radnóti Miklós: Július című versrészletének megfejtését nyílt levelezőlapon, vagy borítékban kérjük elküldeni címünkre: Hírhozó szerk., 1173 Bp. XVII., Egészségház u. 3. A címzés mellé kérjük írja rá: „Rejtvény". A rejtvény beküldési határideje: 1999. augusztus 24. A helyes megfejtők között 10 db 500 Ft-os könyvutalványt sorsolunk ki. Szívesen látjuk cégek felajánlásait rejtvényünk helyes megfejtői számára! Szerk. Előző számunkban közölt rejtvényünk József Attila: Nyári délután című versrészletének megfejtése: „...Lágy szellők táncot járnak a puha fiiveken... ”. 500 Ft-os könyvutalványt nyertek: Bartha Lászlómé (Kis u.), Benefi Mártonná (Sima u.), Békiné O. Gabriella (501. u.), Hűvösvölgyi Istvánná (Bögöte u.), Láncz Ferencné (Tóalmás u.), Németh Mónika (Pesti út), Németh Zoltán (545. u.), Szöllősy Jánosné (József A. u.). Valloné Borsos Zsuzsanna (Árpádfejedelem u.), Várady Ferenc (Ferihegyi út). Gratulálunk, a nyereményeket postán küldjük el. HÚVESZ ALKOT m MEGOLDÁS 2. RÉSZE ZALAM.-I VÁROS V sn DE 1 1 4 GÖRÖG BETŰ “V TÜZET ÉLESZT “V ESEMÉNY LEFOLYÁSÁNAK DEJE 4 BELGA ZENESZERZŐ DE üres láb: > NEM BJGEDÉ KÉN ÉS FLUOR SZÁMNÉV FÉRFINÉV fc> V V MEGOLDÁS 1. RÉSZE W] V V ■ A REJTVÉNY Farkas Dóm rovata ROMAI 6 ÚRMERTEK > ___| GYARAPODIK í> AUTÓMÁRKA > ♦ r SÁRGÁS KENÓCS HOSSZÚ BOT l> V ÜRES LÉK! > V Ilii > __, KÉST ÉLEZ PESTM.-I KÖZSÉG Ibizmut ? ' KAVICS > KIS PATAK ~V VONAT “T FÜLKE ’ 7 ODA- / NYÚJT > TELESPORT > KERDÓS2Ó HEG-VEG! TÁBORNAGY MEGROHAMOZ HAJAT GÖNDÖRÍT lv V ALKOHOLOS ITAL > ~v V V ÖZÖN > V ELŐBBRE JUTÁ LÉTREHOZ > FORRADÁS >v — EGYHÁZI MÉLTÓSÁG > V DÖHÉRÓ RÉSZE > PARATLAN LESZ! FÖLDBŐL KIBÚJIK HAZAFELE! SZÍNÉSZ (LÁSZLÓ) HÁZKÓ >V BEKEN >v ~v~ NITROGÉN, URÁN > HOROGÉN > BELÜL NYIT! HIÁBAVALÓ > CSAH0S SVÁJCI VÁROS NÉMET Allah SÁL-DARABKA > V ~v SÁRI VFÁ SZÓI 3A > G ___* : AJ V V SÉRÜLÉS HÍM ÁLLAT > AUSZTRÁL VÁROS OXIGÉN, FLUOR > \ T ÜTI > l> I || > v LOGARITMUS > ÖLTÖZET > NULLA! > félév: > URÁN KÉRDŐSZÓCSKA TONNA RÓMA11 KEREK HANG! ü R ¥ V V KÍVÜLRE CSÜNG > V