Hírhozó, 1998 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1998. február / 2. szám
V RENDELETALKOTÁSOK ÉS -MÓDOSÍTÁSOK képviselő-testület elfogadta. Előzőleg úgy döntött, hogy az egykori mozgó képszolgáltató felújítását csak az épület statikai vizsgálata után tűzi napirendre, egyben kérte a polgármestert, hogy az emeleti helyiségek hasznosítására koncepcióját készítse el. A javaslat szerint a Csekovszky Árpád Művelődési Ház szervezeti keretei között, annak telephelyeként az emeleti helyiségek egyik részében állandó kiállítás nyílik Csekovszky Árpád életművéből, másik részében időszaki kiállításokat rendeznek. A felújítás ütemezéséről az épület egészére vonatkozó felújítási cél keretében dönt a testület. ♦ A Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Kft.-hez csatlakozott önkormányzatunk. A végrehajtás érdekében úgy döntött, hogy egymillió forint tőkeemeléssel csatlakozik a kft.-hez. A fővárosi vonzáskörzet fejlesztését célul kitűző társaságot a Magyar Fejlesztési Bank hívta életre 1997. október végén 500 millió forintos törzstőkével amit egymil- liárdra kívánnak emelni, illetve a kft.-t részvénytársasággá alakítani. ♦ Az Önkormányzati Autópálya Érdekegyeztető Fórumhoz való csatlakozásra is igent mondott a képviselő-testület. A fórum célja megakadályozni azt, hogy az M3-as autópálya meglévő szakaszán fizetőkapuk építésével az érintett településeket homályos és teljesíthetetlen ígéretekkel megosszák, információk hiányában előnytelen megoldások elfogadására késztessék. A díjszedés ilyen, fizetőkapus formája elviselhetetlen terhek11 ró a közlekedőkre, a 30-as útra visz- szaér a forgalom ami katasztrofális helyzetbe taszítja az út melletti településeket. A fórum szerint a díjasítást csak azután vezethetik be, miután feltárták és az átterelődés problémáit, illetve a - pénzügyileg biztosított - megoldásokat kidolgozták. ♦ Pedagógus igazolvánnyal rendelkező' pedagógusoknak nyújtható kedvezmények köréről és mértékéről szóló rendelettervezet elfogadott javaslata alapján a jogosultak köre: a képviselő-testület az önkormányzat oktatási-nevelési intézményeiben foglalkoztatott aktív pedagógusok és azon nyugdíjas pedagógusok, akik állandó lakhelye az önkormányzat közigazgatási területén van. Kedvezményeik: fél áron látogathatják az önkormányzat által fenntartott művelődési intézmények kulturális programjait, de ha legalább öt gyermek kísérő- jeként jelennek meg, akkor teljesen díjmentesen vehetik igénybe a szolgáltatásokat. ♦ A kerületi közoktatásügyben szükséges egyes intézkedések (16/1997. sz. rendelet) módosítása. Az inflációra és a gazdasági környezetre való tekintettel felülvizsgálatra szorult a KER-ben szereplő térítési díjak, tandíjak, kedvezmények köre. A rendeletben most szereplő javasolt összegek ez év szeptember 1-től lépnek hatályba. ♦ A köztisztviselők illetményalapját a törvény szerint évente rendeletben állapítja meg a képviselő-testület. E szerint az államigazgatásban érvényes, központilag megállapított illetményalap mértéke 1998- ban 26.000.- Ft. ♦ Szolgáltatás végzésének átruházásáról szóló rendeletet módosítottak a képviselők. A Lakás 17 Kft. részére közszolgáltatási feladatok elvégzésére kizárólagos jogosultságot biztosítottak, amelynek határidejét 1998. december 31-ig meghosszabbították. ♦ A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésére vonatkozó helyi szabályokról szóló, többszörösen módosított rendelet módosítására most azért kerített sort a képviselő-testület, mert a Pesti út 157. sz. alatt megüresedett két lakást 15 évre használatba adja a kerületi rendőrkapitányságnak a helyi közbiztonságot erősítendő. ♦ A magántulajdonban lévő egyes lakások lakbérének megállapításáról szóló rendeletet is módosította a testület, mivel maga a lakástörvény, több előírás és a lakbér is változott, s ennek nyomán a Fővárosi Önkormányzat idevonatkozó rendelete is változik 1998. január 1-től. Eszerint az összkomfortos lakás esetében 190Ftlnm, a komfortos lakásnál 160 Ftlnm, a félkomfortos lakás esetében 125 Ftlnm és a komfort nélküli, illetve szükséglakás esetében 95 Ftlnm ár lép életbe az új rendelkezés értelmében. ♦ ’’Flamingó” részletes rendezési terv. A Flamingó utca Flamingó-köz - Újlak utca - Füstifecske és Táncsics Mihály utcák által határolt 121320/7. hrsz. területre az önkormányzat által rendelt részletes rendezési terv elkészült. Az önkormányzati tulajdonban lévő tervezési területen a jelenleg is működő ún. lengyel piac számára biztosítani kell a helyet. A szomszédos lakótelep, a Madárdomb és a családiházas Rákoshegy együtt jelentős lakásszámot és lakost tesz ki, vagyis a kereskedelmi és sportterületi igények megoldandók, emellett egy gépkocsitároló sor is kialakítható. Minderre a terület adottságai megfelelnek. Az RRT-vizsgálatot és tervezési programot a képviselő-testület elfogadta. ♦ Irányelvek az 1998. évi intézményi fenntartási-felújítási munkák előkészítéséhez. A közbeszerzési törvény és a szolgáltatás végzésének átruházásáról szóló rendelet és a tavaly végrehajtott fenntartási-felújítási munkák tapasztalatai alapján indokolttá vált az eddigi irányelvek időszerűsítése. Ily módon a leghatékonyabban használható fel pénz az idei költségvetési keretből az intézmények állagának megközelítő szintentartására, az elvégzendő feladatok sorrendjére a működőképesség és a prioritás Jobbnál /^T7~7 jobb árak! (ijßßi 7^) február 28-áie a c <sr—* Jééé diszkontban 1S Z K 0 N T a XVII. Táncsics M. u. 43-47 sz. alatt Pápai sonka kg 799.Ringa löncs 400 g 129.Vénusz étolaj 1 1 215.Vénusz étolaj 5 1 1039.Finomliszt 1 kg 49.Győri háztartási keksz 200 g 55.Törley pezsgő, sec és demi sec 0,75 1 639.-+Ü. Debrői hárslevelű 0,75 1 165.-+Ü. Szalon sör 0,5 1 59.-+Ü. J.M. papírzsebkendő 100 db 65.J.M. egészségügyi papír 4 tek. 89.Tomi Color Erő mosópor 3,6 kg 899.Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 719 szombaton: 74