Hírhozó, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1997. július-augusztus / 7-8. szám

■■ ( MÚLTIDÉZŐ^) = Választási kampány Rákosmentén 1931-ben Budapest Főváros XVII. kerületének négy előd­községe a két világháború között az úgynevezett "pestkörnyéki" választókerülethez tartozott, a környék többi községével együtt. A választó- kerület egésze inkább a szociáldemokratákra szavazott, de a rákosmenti községek szavazói hozzáállása ettől községenként eltért. Az 1931-es országgyűlési választás nem hozott lényeges eltolódást a pártok korábbi sorrendjében, pestkörnyéki mandátumaik számában. Ez az első olyan választás, ahol valamennyi rákosmenti község szavazatait könnyen megismerhetjük szavazókörzetre lebontva, mert több újság is közölte azokat. Május végén a Rákoshegyen megjelenő Rákosvidéki Szemle (korábban Rá­koshegyi Szemle) már tudni vélte, hogy kik lesznek a következő választáson a két legnagyobb párt pestkörnyéki listavezetői. A lap értesülései szerint az egységes párti listát dr. Szűcs István, a keresztény gazdasági és szociális párti listát Tobler János fogja vezetni. A választási küzdelemhez szükséges ajánlásokat végül hét pártnak sikerült megszereznie, a jelen­tősebbek listáján a következő politikusok szere­peltek: dr. Szűcs István (Egységes Párt - a kormánypárt), Ernszt Sándor népjóléti miniszter, Tobler János országgyűlési képviselő, Csík József (Keresztény Gazdasági és Szociális Párt), az Egyesült Ellenzék listáját dr. Fábián Béla, a szociáldemokrata listát Propper Sándor, Szeder Ferenc és Várnai Dániel vezette. A kampányt Rákosmentén már május végén megkezdték. Először Fábián Béla tartott beszámolót mind a négy községben, amelyekre röplapmeghívón hívta meg választóit. A helybeli sajtó gunyorosan jegyzi meg. hogy a közönség "kedélyes" és "intim" volt, azaz meglehetősen kevesen jöttek el. A képviselő sok jó viccet és ha­sonlatot mondott, kritizálta a kormányt "egyéni speciális beállítással", a cikkíró szerint a saját tevékenységéről pusztán annyit jegyzett meg: "dolgoztam". "S aki látta ettől a munkától megkérgesedett két zsíros kezét - az...az talán még egy kis jó akarattal el is hitte neki." A második legnagyobb párt jelöltje Tobler János (KGSZP) is tartott kampánygyűlést. A helyi sajtó szerint a környék keresztény társadalma összejött a képviselő-jelöltet meghallgatni. Tobler beszéde szerint a keresztény intelligenciának szüksége van az összetartásra, ezért támogatják a kormányt, hogy Nagy-Magyarországot visszaszerezhessék, mert pártjában magyarok és keresztények vannak. Ugyanakkor ellenzékiek például a mamut­fizetések esetében. Tobler felszólított mindenkit: álljon a párt zászlója alá. hogy "a keresztény gon­dolata választásokon dicsőségre jusson..." A legnagyobb érdeklődés dr. Szűcs István kor­mánypárti jelölt választási gyűléseit kísérte. Június 24-én tartotta meg kampánybeszédeit Rá­koshegyen és Rákosligeten. A rákoshegyi kaszi­nó zsúfoltságig megtelt termében Szűcs elmondta, hogy a hibákért nem a kormány a felelős, hanem Trianon, ugyanis "a kormány mindent elkövet, hogy a bajokon segítsen". Beszédében fontosnak tartotta, hogy először a becsületbeli adósságokat rendezzék; a hadirokkantak és a hadiárvák ügyére gondolt. Szerinte a képviselők ne vállaljanak állást, ne tegyenek szert előnyökre. O sohasem hiányzott a képviselőházból, nem akar egyéni kar­riert. A hatalmas éljenzéssel fogadott beszédében a képviselőjelölt egyvalamiről nem szólt: a rá­koshegyi gimnázium ügyéről. Június elején ugyanis rákoshegyi szülők mozgal­mat indítottak, hogy Rákoshegyen az Országos Gyermekvédő Liga elköltöző intézetének épületében gimnázium alakuljon. A kiváltó ok az volt, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter utasította a fővárosi iskolaigazgatókat, hogy csök­kentsék a vidékről bejáró tanulók létszámát. Rá­koshegyről abban az évben mintegy negyvenen készültek gimnáziumba. Rákosligetről évente 25-30 tanuló ment gimnáziumba, Rákoskeresztúr­ról 6-8. A kőbányai Szent László Gimnázium igazgatója hajlandónak mutatkozott egy esetleges osztálykihelyezésre, amellyel egy későbbi gim­názium létesítésének alapjait vették volna meg. Dr. Szűcs István, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium helyettes államtitkára, ország- gyűlési képviselőjelölt is támogatólag nyilatko­zott: ha különösebb anyagi kiadásokba nem kerül "... mindent el fogok követni, hogy Rákoshegy gimnáziumhoz jusson". A több mint negyven rá­koshegyi jelentkező közül összesen négy fiút vet­tek föl budapesti gimnáziumba. A helyi gimnázium tervét ugyanakkor el kellett ejteni, mert a minisztérium elzárkózott a tervtől: csak ak­kor támogatta volna, ha a költségeket nem neki kellett volna viselnie; a község szintén nem vál­lalta, mert a rákoskeresztúri polgári iskola át­költöztetése fontosabb lenne, és arra sincs pénz... Szűcs államtitkár tehát rákoshegyi választási beszédében már elkerülte ezt a témát. Rákosligeten a Polgári Kör érdeklődőkkel teli. kertjében tartotta a kormánypárt választási gyűlését. A képviselő-jelölteket hatalmas taps fogadta. Máderspach Ferenc megnyitójában arra kérte Szűcs államtitkárt, hogy a községi pol­gári iskolát államosítsák, mert az iskola a község összes kiadásainak 26 %-át emészti fel. Szűcs programbeszédében kijelentette: nem tesz ígéreteket, és magát mindenki képviselőjének tekinti, annak ellenére, hogy a tisztviselők képviselőjének tartják. Küzd a mamutfizetések, dugsegélyek. álláshalmozások ellen, mert a bajból mindenkinek egyenlően kell kivennie a részét. Szerinte a rossz gazdasági helyzet oka az ameri­kai kalmárszellem. Ezt a világot nem irányítani, hanem gyógyítani kell, és ezt a gyógyítást végzi Bethlen István - mondta választóinak a kor­mánypárt pestkörnyéki listavezetője. Rákoshegyen az ellenzéki pártok plakátjait a helyi sajtó szerint mindentől védve ragasztották föl. Leginkább a kíváncsiskodók tekintete elől rejtet­ték el, mert a plakátragasztó azt az utasítást kapta, hogy nehogy rossz helyre ragassza, "mert rögtön kázust csinálnak belőle". így azt sem az eső, sem a szél, sem a kíváncsi választópolgár nem veszélyezteti... A választáson Pestkömyék választóinak 82 %-a szavazott, igen magas volt a részvételi arány például Rákoskeresztúron is (88 %). A rákosmenti községekből nem maradt olyan adat, amely bármilyen választási visszaélésre utalna, kivéve Rákoshegyet, ahol nyolcvan szociáldemokrata szavazatot sem­misítettek meg. A választókerület mandátumai ugyanolyan arányban jutottak a négy legerősebb pártnak, mint 1926-ban. Szociáldemokrata képviselők leltek: Propper Sándor és Szeder Fe­renc, egységespárti: dr. Szűcs István, keresztény gazdasági és szociális párti Tobler János (ugyanis a listavezető Ernszt Sándor lemondott) és képviselő lett még a demokrata dr. Fábián Béla. Gyöngyössy Márton (Ezúton mondok köszönetét dr. Dombóvári Antal­nak a cikkben is felhasznált levéltári adatokért. A többi adat a Gödöllői Hírlap, a Népszava, a Rá­koshegyi Szemle és a Rákosvidéki Szemle korabeli számaiból való.) A BAMBI magánóvoda szeretettel várja azokat a kisgyerekéket, akik családias,* játék^özpontú f\ í *. • nevelésben szeretnének részt venni.\ Érdeklődni lehet: 256-8319-es telefonszámon. 10

Next

/
Thumbnails
Contents