Hírhozó, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1996. július-augusztus / 7-8. szám

1996. JÚLIUS-AUGUSZTUS q imÉmsKB^ú Diadal úti Általános Iskola 1172 Budapest, Diadal út 43-49. Iskolánk 1979-ben épült Rákoscsaba- Újtelep kertes övezetében. Jelenlegi tanulólétszámunk 662 fő, 12 alsós és 14 felsős osztályban. 1996. szeptemberétől az első évfolyamon négy osztályt szeretnénk indítani. Az egyik osztályban az olvasás-írástanítás a vonalelemekből építkező, ún. "pálcikás” módszer szerint indul. Novembertől követi ezt a tényleges betűtanítás, ekkor már tudnak olvasni a gyerekek. A másik osztályban a Tolnai-féle heu­risztikus olvasás- és írástanítási mód­szer lesz, melynek a rávezetés, a kitalálás a lényege. A harmadik első osztály az ún. test­neveléstagozatos osztály, ahol emelt óraszámban vesznek részt a gyerekek a testnevelési órákon. A negyedik első osztályban Meixner-féle olvasástanítás lesz. Ide azok járhatnak, akiket a kerületi Nevelési Tanácsadó javasol. Célunk a kislétszámú osztály­ban az iskolakezdéskor várható kudar­cok leküzdése. Valamennyi iskolánkba jelentkező gyer­mek szülője számára június elején osztály szülői értekezletet tartunk, ahol tájékoztatást kapnak a szülők az isko­lakezdés zökkenőmentessége érdekében. A napközi ügyeletet többfélekép­pen lehet igénybe venni:- háromszori étkezéssel, vagy ebéd­del és délutáni foglalkozással, vagy a gyermek otthon ebédel és vissza­jön tanulni, vagy csak ebédel (menza) Egyéb szolgáltatásaink:- korcsolyatanítás a műjégpályán, utazás különbusszal- ősszel és tavasszal lehetőség van erdei iskolában tanulni- úszásoktatás térítés ellenében Zenei képzést a Bartók Béla Zeneiskola kihelyezett zongora és hegedű tagozata biztosít tanulóink számára. Gyógytest- nevelésre is van lehetőség iskolánknak, amennyiben azt a szakorvos úgy látja. Volt tanítványaink rendszeresen kiállítanak iskolagalériánkban. Az ének­kar eredményesen vesz részt a kerületi kórustalálkozókon. Nemrég avattuk fel színpadunkat, ahol a drámapedagógia eredményeit, kulturális munkánk ered­ményeit mutatjuk be. Május 29-én kerül sor a már hagyományos évadzáró estünkre, melyre Önt is szeretettel vár­juk. A számítástechnikai képzés szakkörön belül folyik 6 db IBM kompatibilis AT gépen. Matematikában minden évben szerepelnek tanulóink az országos él­mezőnyben. Ez vonatkozik a kémiára, az utóbbi években pedig biológiára is. "Tanulmányi átlaguk iskolai szinten kie­melkedőnek mondható. Az új isko­larendszer magával hozta a hat- és nyolcévfolyamos gimnáziumok kialakulását. így kétszer is lehetősége lett volna gyermekemnek ilyen irányú továbbtanulásra, melyet eredményei le­hetővé tettek volna. Úgy érzem, helyes volt, amikor úgy döntött a család, hogy nem szakítjuk meg az általános iskolás éveket.” Ungváriné Nagy Ágnes szülő Megjelent ”A Képzőművészeti Élet a Rákosmentén” című katalógus Beszélgetés B. Laborcz Flóra képzőművésszel- Nemrég jelent meg és jelenleg az Erdős Renée házban vásárolható "A Képzőművészeti Élet a Rákosmentén" című katalógus. Hogyan született meg létrehozásának ötlete?- Nagyon sokan élünk itt képző­művészek, élénk képzőművészeti élet folyik, úgy látszik ez a jellegében kertvárosi, nyugodt légkör kedvez az elmélyült alkotó munkának. Ezért úgy gondoltam, létjogosultsága lenne egy, a képzőművészeteket bemutató kataló­gusnak.- Mit tartalmaz a katalógus?- A XVII. kerületben élő és alkotó vagy tevékenységük révén ide kapcsolódó képzőművészeket egy-egy portréfotóval, életrajzi adattal, munkásságuk rövid is­mertetésével és az azt illusztráló egy- egy műalkotásuk fotójával. A kiadványt Dr. Losonci Miklós, a képzőművészeti életet jól ismerő művészettörténész bevezető gondolatai teszik teljessé. A borítóján Nagy Ottó fotóművész Erdős Renée házról készült felvétele látható.- Miben áll e katalógus jelentősége és milyen elvek alapján állította össze?- Helyzetkép, kultúrtörténeti dokumen­tum a jelennek és a jövőnek egyaránt, rengeteg információval elősegítve az érdeklődők és az alkotóművészek kapcsolatának kialakulását, felmérő a szakember és az érdeklődő számára, kínálatot nyújt a képző- és iparművészeti alkotások igénylői számára. Szerepel benne arculat-tervező, illusztrátor­grafikus, szobrász, festő, bőrtárgy tervező, keramikus, tűzzománc készítő, ötvös és e műfajok képviseletében Munkácsi-díjas alkotóművész, autodi­dakta, képzőművész pedagógus. Mind olyanok, akik rendszeresen részt vettek a kerületben megrendezett közös tárla­tokon, illetve itt élnek, alkotnak.- Hogyan valósult meg a katalógus?- A Nemzeti Kulturális Alaptól nyert támogatás jelentette az indulópontot. Kérdőíveket küldtem a művészeknek az adatok, az anyag összegyűjtéséhez. Nehézséget okozott kezdetben egyfajta kishitűség sokak részéről, hogy érdemes e ezt megcsinálni, hogy vannak-e egyál­talán értékek a kerületben, de a kiad­vány megcáfolta a kétkedőket. Nehézséget okozott az is, hogy a kezdeti pénz kevésnek bizonyult, újabb for­rásokat kellett felkutatni, támogatókat kerestem. Lokálpatrióták révén elsősor­ban kerületi adományozók akadtak, akik a kiadványban fel is lettek sorolva, s kik­nek ez úton is köszönetét mondok. A Laborcz Ferenc Szobrászműhely Alapítvány is beszállt a támogatók közé. Nagy munkával járt az anyag összegyűjtése, időben való rendezése, találkozók szervezése, hogy mindenki kinyomtatás előtt újra ellenőrizhesse anyagát. Mindezek odaadó figyelmet és sok időt igényeltek.- A kortárs képzőművészeti élet egyik legaktívabb résztvevője, az elmúlt évben 12 országos tárlaton, csoportos kiállításon vett részt s két egyéni kiállítása volt. Hogy jut ideje ennyi min­dennel foglalkozni?- Talán személyiségemből adódóan a környezettel való kapcsolat fontos számomra. Erősen lokálpatrióta vagyok, tősgyökeres rákoshegyi művészcsalád tagja. Nemcsak művészeti alkotásokkal lehet hatni a környezetre, az egyéb tár­sadalmi tevékenységet is fontosnak tar­tom, mert sok a tennivaló, és olykor a hibákra is fel kell hívni a figyelmet. Saját világunk megteremtését fontosnak tar­tom, ennek szeretete, a kollégák tevékenysége iránti megbecsülés, tisztelet számomra nagyjelentőségű.- További sikereket, kitartást és főleg minél kedvezőbb körülményeket és megértést kívánunk elsősorban alkotó tevékenysége folytatása érdekében. Benedek József

Next

/
Thumbnails
Contents