Hírhozó, 1996 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1996. június / 6. szám

1996. JÚNIUS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÜLÉSEIRŐL JELENTJÜK 1996. május 16-1 ülés A Képviselő-testület ezen az ülésén véleményezte a tóvárosi és a kerületi önkor­mányzatok közötti megállapodás tervezetet. Elviekben egyetértett azzal, hogy a közok­tatással összefüggő, több kerületet érintő közoktatási szolgáltatások szervezéséről il­letve a feladatok ellátásáról a Fővárosi Önkor­mányzat és a kerületi önkormányzatok megállapodást kössenek. A Testület felkérte a Polgármestert, hogy az "Egyes közoktatási feladatok támogatása" címen tervezett előirányzat igénybevételére a Művelődési és Közoktatási Miniszter által kiírt pályázatra az Önkormányzat nevében jelentkezzen. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Hírhozó című önkormányzati lapot részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervként kívánja a jövőben működtetni. A Testület egyetértett a Gyermek és Ifjúsági Koordinációs Tanács a helyi önkormányzatok gyermek és ifjúsági feladatai hatékonyabb ellátásának támogatására kiírt pályázat benyújtásáról. A Képviselők megtárgyalták a fővárosi hatáskörbe tartozó utcák és terek el­nevezésére vonatkozó javaslatokat. A Fővárosi Közgyűlésnek elfogadásra javasolják a Rákoscsaba utcától a Kelecsényi utcáig tartó névtelen kiteresedés r.eve Csaba vezér tér, a hatvani vasútvonal északi oldalán lévő közterület neve Rákoscsaba-újtelep teljes területén Szent Imre herceg út, Seprő utca neve Vannay József utca, a jelenleg 575. utca és Vasút utca néven szereplő közterületnek Kodolányi János tér legyen. Május 23-i rendkívüli ülés Ezen az ülésen a Testület elfogadta az Önért XVII. Kft. és a Lakás 17. Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft. 1995. évi mérlegét. A Testület megtárgyalta a fogászati ellátórend­szer átalakításáról szóló korábbi határozata alapján megkötött megbízási szerződések módosítását és a jogszabályváltozás követ­keztében szükségessé váló intézkedések megtételét. RENDELETALKOTÁSOK A Képviselő-testület megalkotja a Budapest Főváros XVII. kerületi Önkormányzat 25/1996.(V.17.) sz. rendeletét Budapest Főváros XVII. kerületi Önkormányzat Polgár- mesteri Hivatalának szervezetéről, munkarendjéről és ügyfélfogadási rendjéről; 26/1996.(V.17.) sz. rendeletét a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek munka- és pi­henőidejéről, illetményrendszeréről és jut­tatásairól szóló többször módosított 13/1992.(XI.13.) számú rendelet módosításáról; 27/1996.(V.17.) SZ. rendelete a 11/1993.(VI.19.) sz. rendeletével, a 21/1993.(XII.15.) sz. rendeletével, a 4/1994.(1.8.) sz. rendeletével, a 11/1994.(111.26.) sz. rendeletével, a 32/1994.(IX.3.) sz. rendeletével, a 4/1995.(1.27.) sz. rendeletével, a 11/1995.(111.30.) sz. rendeletével, a 12/1995.(111.30.) sz. rendeletével. a 33/1995.(IX.1.) sz. rendeletével, a 6/1996.(11.16.) sz. rendeletével. a 10/1996.(111.22.) sz. rendeletével és a 20/1996.(IV.19.) sz. rendeletével módosított, a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 7/1993.(V.1.) számú rendelet módosításáról; 28/1996.(V.17.) sz. rendeletét az 1996. évi költségvetésről szóló 12/1996.(111.22.) számú rendelet módosításáról; 29/1996.(V.17.) sz. rendeletét a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről szóló 9/1996.(11.16.) sz. rendelet módosításáról. 30/1996.(V.24.) sz. rendeletét az Önkor­mányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól. A 25-30/1996. számú rendeletek teljes szövege a Hírhozó Rendelettár következő számaiban olvashatók. A Rendelettár az Ügyfélszolgálati Irodán átvehető. Tájékoztatjuk fogyasztóinkat, hogy terveink sze­rint a nyári karbantartás miatt a Rákoskeresztúri lakótelepen július 1-7-ig a melegvízszolgáltatás szünetelni fog. FŐTÁV Rt. TENISZ Tenisztanfolyam indult május 1-től folyam’atosan az RTK Péceli úti teniszpályáin. Jelentkezni Almási Zoltán és Varga Zoltán teniszedzőknél lehet délután 15 órától személyesen, vagy a 258-2471-es telefonszámon. Ugyanitt egyéni oktatásra, valamint teniszpályák bér­lésére is lehetőség van. Ahol valóban a részvétel a fontos Az immár nagy örömünkre magyarított nevű Kihívás Napja május 29-i megmozdulásain nagy számban és lelkesedéssel vettek részt a Polgármesteri Hivatal munkatársai. Számtalan testedzési, versenyezési al­kalom közül a legkiemelkedőbb siker a Hivatali dolgozók - Képviselők közötti labdarugó mérkőzés volt, nemcsak azért, mert előbbiek 7:2 arányban fölényes győzelmet arattak. Hiszen hasonlóan sikeresnek tekinthetjük a XVII. kerületi Lakóhelyi SE ellen vívott kézilabda mérkőzést, melyen ugyan lányaink-asszonyaink 23:10 arányú vereséget szenvedtek a "profi” ellenféltől, de ez az eredmény sem vette el kedvüket a játéktól, amit bi­zonyít az is, hogy egy ráadás félidőt kértek, így aztán nyugodtan elmondhatjuk: szép volt fiúk, szép volt lányok, s jövőre veletek, ugyanitt! Pizza Party - EPT módra Az EPT történetének második vevőtalálkozója, azaz az Első Pesti Pizza Party május 25-én, az EPT Haladás utcai központi épületének parkolójában került megrendezésre a célból, hogy megismertessék az ügyfeleket az EPT telefonvonal értékesítésen túlmenő egyéb szol­gáltatásaival. Mert, mint Zsellér Zsuzsanna marketing-osztályvezető elmondta, a tavalyi közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek mindössze 10, az ideieknek azonban már a 26 %-a tudott a hangposta, a telefonos riasztó rendszer, valamint a különböző digifon (kényelmi) szolgál­tatásokról, melyek egyéni és közületi előfizetők számára egyaránt hasznosak és igénybevehetők. A rendezvény ajánlatai közé tartozott a 25 %-os kedvezmény aznapi vonaligénylőknek (egyhetes bekötési határidővel, ha semmiféle műszaki akadály nincs), 10 % kedvezmény mindennemű tele­fonkészülékre, továbbá 2 hónap ingyenesség telefonos riasztó rend­szer igénylése esetén. A tavalyi nagysikerű rendezvény idén sem okozott csalódást: a kb. háromezer látogatót a lehető legkülönfélébb, legszínesebb progra­mok szórakoztatták: kicsiket rajzverseny (telefonkártya-tervezés), a fiatalokat Eszményi Viktória, Heilig Gábor, Fanny, az FLM, Soho Party, és a Hip Hop Boyz zenéje, az érdeklődő idősebbeket óránkénti idegenvezetés a telefonközpontba, a szórakozni vágyó felnőtteket pedig a Radio Bridge telefonos játéka (4 soros versfaragás). A nyeremények is epótések voltak: Szárny Lóránt vezérigazgató a rajzverseny díjazottai között hátizsákot, pólót, EPT-s csokit, tele­fonkártyákat osztott szét, a telefonos játék fődíja pedig egy üzenet­rögzítős készülék volt. A helyezetlenek, a csak nézelődők felhőtlen jókedvéről a Donna Pizza - sátor gondoskodott, ahol gyros, salátakülönlegességek, tatárszendvics és más Ínyencségek, valamint az elmaradhatatlan pizzák pótolták a vasárnapi ebédek zamatait és hangulatát. Kővári Katalin

Next

/
Thumbnails
Contents