Hírhozó, 1992 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszöntöm Önöket, kik eljöttek, hogy jelenlétükkel tegyék e napot ünneppé! Két évvel ezelőtt az első alkalommal szabadon választott országgyűlés törvényben állított emléket 1956-nak. A forradalomnak, a hősöknek, az évekig tartó bosszúhadjárat áldozatainak, a meghurcoltaknak, a meggyilkoltaknak s a megmaradtaknak, akiket egész életükön át elkísért és kísér még ma is a megaláztatás gyötrő emléke. De a törvény nem teszi, nem is teheti meg nem történtté a megtörténteket, nem adhat vigaszt a fájdalomra, nem törölheti ki az agyakba minduntalan beléhasító emléket. A törvény betűje szentségével emléket állít. A Hősök terén három éve nagy lélegzetet vett ez az ország. De a levegő bennakadt, s már majd’ szétszakítja tüdejét. A nemzet fellélegzett ugyan, de meg nem nyugodott. A társadalmi megbékélés 1956 kapcsán még nem született meg. 1956 mára - igen sajnálatos! - az aktuálpolitika része lett. A jogos követeléseket megfogalmazó 56-osok mellett a legkülönfélébb csoportok lépnek fel '56 nevében, ’56 eszmeiségére hivatkozva, saját érdekeik érvényesítésére használva ki a forradalom emékét, mint egy mutatós emblémát vagy márkajelzést. Megkopnak a szavak. Elvész jelentésük és erejük. Ma, ki szónokol, beszédet mond, méltatni kívánja 1956-ot, és emlékezni hőseire, áldozataira. Ám a szavak gyengék. Az igazán mély érzelmeket, ha egyáltalán ki tudjuk fejezni, nem szavakkal tesszük. A lélek őszinte, ám a szó pontatlan lehet, s kevesebb, mint a gondolat. Nem úgy a költő, a szavak művésze, ki pontosan megtalálja a formát a gondolathoz. Tamási Lajos így írt 1956. november 2-án: „A háromszín-lobogó mellé tegyetek három esküvést: sírásból egynek tiszta könnyet, s a zsarnokság gyűlöletét, s fogadalmat: te kicsi ország, el ne felejtse, aki él, hogy úgy született a szabadság, hogy pesti utcán hullt a vér.” És ősszel mint száraz levél csörögve hullt a földre a bilincs ... És '56 forradalmát, miként ’48 szabadságharcát is, idegen hatalom verte le, mert idehaza egyik sem talált legyőzőre. Van azonban egy momentum, amely e sok párhuzam ellenére lényegét tekintve különbözteti meg számunkra 1956-ot 1848-tól. Ez pedig az, hogy 1848 történelem, míg 1956 emlék. Történelem is, természetesen, hisz minden, ami megtörtént, történelem, s mára megértük, hogy a történelemórákon is tanítják. De egyben emlék, élő, kitörölhetetlen emlék. Itt él velünk, bennünk. Azonkban, akik megélték és megszenvedték, és azokban is, akik azóta születtek, akikre szüleik, nagyszüleik hagyományozták e különös és becses családi örökséget: az emlékeket. Aligha akad család e hazában, hol a szűkebb vagy tágabb rokoni körben ne lett volna, ne lenne áldozat, aki a harcokban esett el, akit a megtorlás során gyilkoltak meg, aki évekig volt börtönök foglya, vagy akit egzisztenciálisan tettek tönkre azért, mert kiállt a forradalom mellett. Az emlék személyes, nemigen beszélnek róla. Őrzik, mint keserű kincset, s nemzedékről nemzedékre továbbadják, mint örökséget. így maradhat meg. így kell, hogy megmaradjon! (Dombóvári Csaba önkormányzati képviselő október 23-án a Népkertben elhangzott beszéde) MARIKA „HAJPATIKA' GYERMEKFELÜGYELET! Női-gyermek fodrászat nyílt. Időszakosan és állandóra, óvodaszintű oktatással, Rákosliget, XV. u. 34. megfelelő létszám esetén (5 fő) angol nyelvvel. Nyitvatartás: hétfőtől - szombatig 8-20 óráig Érdeklődni: Nyugdíjasoknak 30% kedvezmény minden hét 1 -789-832 telefonszámon keddjén. egész nap.
