Hírhozó, 1991 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1991-09-01 / 5. szám
HÍRHOZÓ 1991. SZEPTEMBER 2 FELHŐSZAKADÁS TANULSÁGOKKAL- Már az első bejelentések után láttuk, hogy szinte katasztrófahelyzet alakult ki a kerület több pontján - mondta Tóth Sándor alpolgármester. A műszaki - és városgazdálkodási osztály szakembereiből azonnal életre hívtunk egy válságstábot, felvettük a kapcsolatot a helyi tűzoltósággal ás polgári védelemmel, mely a különböző vállalatoknál telepített szakszolgálatokat is mozgósította az élet - és vagyonvédelem érdekében. Ezt követően gumicsizmát húztunk és a polgár- mester úrral ás néhány kollégával bejártuk a kerületet, hogy személyesen mérjük föl a helyzetet és irányítsuk a szükséges munkálatokat. Az első napon 283 bejelentés érkezett, majd még másnap is 50-60. Folyamatosan dolgoztak a szivattyúk, az ULKÜ dolgozói árkot ástak, vízelvezető rendszereket tisztítottak, stb. Az utóbbi munkák azóta is folynak most már nemcsak az ULKÜ dolgozói végzik, hanem mintegy félszáz közmunkás is dolgozni fog a kerületben. A feladatokat rangsoroltuk, s ennek alapján szeretnénk elérni, hogy a jövőben elkerülhessük a hasonló „meglepetéseket’.- Hol folynak most a terűletrendező, vízelvezetési munkák?- A közvetlen élet - és vagyonvédelem érdekében végzett feladatok után most a vízgyűjtő területek rendezésével összekapcsolt vízelvezetési munkák folynak például a Szigetcsép utcában, Nápolyi utca, Péceli út, Lemberg utca környékén, a Madár-telepen.-A kóviseló-testület augusztus 2-i ülésén Válság Bizottságot választott az Ön és Bukta Mihály képviselő úr személyében.- Igen. A mi feladatunk a munkák további irányítása. Ehhez azonban pénz is kell. Ott, az ülésen felajánlották az egyéni képviselők képviselői keretűk egy részét a munkálatok megkezdéséhez, mely azóta újabb felajánlásokkal egészült ki. A további munkához a költségvetésből kell forrásokat találnunk. Jóné- hány megoldandó feladat az eredeti tervekben is szerepel, ezeket kell kiegészíteni a komplett vízelvezetési elképzelésekkel.- Évtizedes mulasztásokat kell pótolni...- Alapvető gond, hogy a kerületben sem a felszíni vízelvezetési rendszer, sem a csatornarendszer nincs kiépítve, s ami van, az sem felel meg a funkciójának. Rendelkezésünkre áll a kerület komplett felszíni vízelvezetési terve, amely egy koncepció szintű terv. Ennek figyelembevételével folyik a jelenlegi munka is. A teljes kivitelezéshez viszont egyelőre kevés a pénzünk. A korábbi években az Az idei augusztus 1-jére sokáig fognak emlékezni a XVII. kerületiek. A délelőtti órákban rénkzúdult felhőszakadás nemcsak egyes utcákat, alacsonyabban fekvő területeket tett átmenetileg járhatatlanná, hanem pincéket, lakásokat öntött el. Kétségbeesett emberek jelentkeztek segítségért a polgár- mesteri hivatalban és a kerületi tűzoltóságon is építkezéseknél ezt nem vették figyelembe, sőt az esővíz elvezető rendszert is sokszor bekötötték a csatornába, ami nem bírja a túlterhelést. Ezt is meg kell oldani.- Hogyan lehet elkerülni a hasonló helyzeteket?- Előszöris hadd köszönjem meg azon szervezetek és lakosok munkáját, akik részt vettek az élet - és vagyonmentésben. Sokan felajánlották a további részvételüket is, amit szintén köszönettel fogadunk. Ez az eset azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a lehetőségekhez mérten nagyobb figyelmet kell fordítani e gondok megoldására. Magam és több képviselőtársam is elhatároztuk, hogy a jövő évi költségvetés összeállításánál nyomatékosan felhívjuk erre a testület figyelmét.- Milyen tanulságokat vont le a felhő- szakadásból Hernádi Rafael, a XVII. kerületi Tűzoltóparancsnokság vezetője?- Tűzoltóink egy új Akadémia-telepi háztűz eloltása után vonultak vizet szi vaty- tyúzni, majd amikor ezt az éjszakai órákban - nem sokkal éjfél előtt - befejezték, Pécelre kellett kivonulniuk egy újabb ház- tűzhöz. A Hungarocamion és az Egyesült Vegyiművek segítsége nélkül nem is tudtunk volna eleget tenni a rengeteg segélyhívásnak. Nem vagyok műszaki szakember, de annyit én is érzékelek, hogy alapvető gond van a kerületi vízelvezetéssel. A mi szivattyúink nem kifejezetten hordalékos víz szivattyúzására készültek. Megvallom, kissé féltem attól, hogy eltömődnek az iszapos víztől, s ez gondot okozhat egy esetleges tűz oltásánál. Szerencsére nem történt baj, s őrülök, hogy részt vehettünk a még nagyobb károk megelőzésében. Bízom benne, hogy a jövőben nem lesz szükség az ilyen jellegű segítségre.- Lapzártánk időpontjában hat helyen dolgoztak az ULKÜ emberei - tudtuk meg Jámbor Lajostól, az üzem önkormányzati megbízottjától.- Az a célunk - mondta, hogy a korábbiakkal ellentétben ne csak „tűzoltó munkát* végezzünk, mint a felhőszakadáskor és az azt követő napokban, hanem felmérjük és fokozatosan megoldjuk a kerület vízelvezetési problémáit. Csatornát tisztítunk, vízátereszeket építünk, árkokat ásunk, stb. Mindezt úgy, hogyne csak az adott hely gondját oldjuk meg, hanem részét képezze a későbbi végleges területrendezésnek. A lakosság is szívesebben segít, ha látja, hogy hosszú időre szóló megoldásokat alakítunk ki. Van például egy olyan gépünk, amelyik 1 centiméteres pontossággal képes legyalulni a burkolatlan útfelületet. Ez egyben jó alapot teremthet a későbbi szilárd útburkolathoz is. Tehát az a célunk, hogy jó, és végleges megoldásokat találjunk. Ahol például megcsináljuk a vízelvezető árkot, a lakosság is szívesen segít a karbantartásban. Szeretnénk elérni, hogy ne fordulhasson elő többé olyan katasztrófahelyzet, mint amilyen augusztus 1-jén volt. t. ágoston A tiszta utcákért, terekért Tisztelt Polgármester Úri Lakókörnyezetünk állapota sajnos felháborítóan elszomorító. A Pápa tiszteletére és saját magunk gyönyörűségére indítsunk el egy mozgalmat. „Legyen a ml utcánk-terünk óbeszép" elnevezéssel. Remélve, hogy a lakók egy kicsit elgondolkodnak és belátják, hogy a házuk előtti terepet is rendbe kellene tartami ahhoz, hogy az egész utca szép látvány nyújtson minden arra járó örömére. Tisztelettel: Márkus Józsefnó 525. tér 35. Sajnos a levél az augusztusi szám nyomdába adása után érkezett szerkesztőségünkbe, így azt a Pápa látogatása előtt nem állt módunkban közzétenni. Tartalma - a felhívás - azonban továbbra is időszerű, reméljük valóban elgondolkoznak rajta kerületünk lakói és csatlakoznak a felhíváshoz. Egyben közöljük Kedves Olvasóinkkal, hogy a Hírhozót minden hónap 15-én zárjuk. Kérjük, hogy leveleiket, közleményeiket, hirdetéseiket ez időpontig juttassák el szerkesztőségünkbe, a Polgámes- teri Hivatal III. em. 304-es szobájába, hogy a következő havi számban közölhessük. a szerkesztő