XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2016-03-18 / 6. szám

Xn^^ERU^^^^ÍRNÖl^J^p^^DI^^AÁRCILJS^^ Sport *| Magyarok nagy pályán A labdarúgás legendái / Machos Ferenc Alpesi csúcs, pesti Rekord Az 1961—62-es bajnokság legfontosabb gólja: Machos lőtte Lungnak. Vasas—Újpest 8-1, az angyalföldiek ezzel a győzelemmel előzték meg a lila-fehéreket Két olyan játékos van a magyar fut­ball történetében, aki svájci mez­ben debütált a válogatottban: Machos Ferenc és Raduly József. Az 1955-ben, Lausanne-ban ren­dezett találkozóra ugyanis csak egy garnitúra szerelést vittek honfitár­saink, s a dressz hasonlóképpen pi­ros volt, akár a házigazdáké. A vendéglátók — kabalából — nem akartak váltani, felajánlották hát a magyaroknak saját fehér me­züket, így Puskás Ferenc „alpesi­ként” ünnepelte hetvenedik válo­gatottságát, ahogyan Machos és Raduly is tiszteletbeli svájciként hallgatta a Himnuszt. (A harma­dikújoncnak, az 1957-től a Bayern Münchenben védő Fazekas Árpád kapusnak nem kellett megválnia a magyar öltözéktől.) Utóbb már bánták a pályavá­lasztók, hogy Machost (is) „keresz­tes lovaggá” ütötték, mert a bemu­tatkozó középcsatár huszonkét perc alatt két gólt szerzett, és fő ré­szese volt a hatvanperces magyar show-nak. Egy óra múltán 4-2-re vezettek hazánk fiai, és senki sem gondolta volna, hogy a végén örül­ni kell Schmidhauserkezezésének, valamint Puskás mentő tizen­egyesének (5-4). Ám akármilyen szorossá vált a meccs a hajrában, a huszonhárom éves centerről szédí­tő méltatások j elentek meg az euró­pai lapokban (mivel akkoriban a kontinens megannyi országának újságírói összesereglettek a magyar válogatott mérkőzéseire). A leghí­zelgőbb így szólt: „Machos a legna­gyobb játékos, aki a világbajnokság óta feltűnt a nemzetközi labdarú­gásban.” Itthon viszont nem ájultak el még a támadók produkciójától sem: „Bár csatársorunk öt góltszer- zett, játéka egyáltalán nem volt mentes a hibáktól” — írta a Képes Sport. Annál inkább lelkesedett egy héttel később, a szovjet válogatottal szemben a Népstadionban elért 1-1 után: „A magyar védelem ra­gyogó teljesítményt nyújtott a nagy mérkőzésen.” Igaz, megjegyezte: „Csatársorunk adós maradt közis­mert szellemes húzásaival.” ' Ekkor spéciéi Machos sem volt túlságosan boldog. Évtizedekkel később így emlékezett a találkozó­ra: „Az azon a mérkőzésen jobb­szélsőt játszó Hidegkúti Nándor az első félidőben ötször adta be prí­mán a labdát, és ötször lőttem mel­lé. A meccs után levelek tucatjait kaptam, hogy szovjet bérenc va­gyok. .Korábban Hidegkúti nem sokszor hozta őt helyzetbe, hiszen a fiatal Machos épp az „Öreg” miatt ült annyit a válogatott kispadján, Sebes Gusztáv ugyanis nem min­dig szélsőként szerepeltette a hát­ravont középcsatárként iskolát te­remtő Hidegkútit... A vb-n (a ma­gyar-uruguayi elődöntő kivételé­vel) ugyancsak centert játszatott vele, így Machos hiába utazott el már 1954-ben is Svájcba, csupán nézője lehetett a nagy tornának. Volt alkalma hozzászokni az ilyesmihez. A Honvédban hol ő, hol Tichy Lajos kapta a kilences számú mezt, sőt azt mesélte: „Nyolc forduló alatt hétszer kerül­tem be a hét válogatottjába. A ki­lencedik meccs előtt Kalmár Jenő edző odajött hozzám: — Jól vagy? Mondtam: Jenő bácsi, jól. — De tényleg nincs semmi bajod? Azt fe­leltem: nincs. Rendben - zárta le a beszélgetést —, akkor vasárnap Tichy kezd.” A „párharcot” azért eleinte Machos nyerte, hiszen a bajnoki cím 1954-es és 1955-ös el- hódítása során hússzor, illetve ti­zenkilencszer szerepelt a tizenegy­ben, míg Tichy tizenháromszor, majd tizenötször. De akkor is volt gondja bőven, ha betették. ,A kez­dőrúgás előtt Kocsis odasúgta: — Gurítsd hozzám, indítom a Pú­post! Még abban a pillanatban Pus­kás is megszólalt: - Add nekem, szöktetem a Bolondot! Egy idő után, hogy elkerüljem a balhét, egyszerűen előrespicceltem a lab­dát...” Az ifjabbak kedvéért meg kell jegyezni, hogy Púposnak Bu­dait, Bolondnak Czibort nevezték, miként Kocsist Kockának, Puskást Svábnak hívták a többiek. Az utób­bi kettőt azért is érdemes feleleve­níteni, mert Machos a következő­képpen emlékezett a két összekö­tőre: „Ha a Kocka és a Sváb pasz- szolgatni kezdett, olyan gyorsan csinálta, hogy nem győztem elug­rálni a labda elől... ” De vigyázat, Machost senki se tekintse afféle kiegészítő ember­nek. Ragyogó rúgótechnikája volt, látott a pályán, a gömb ragadt hoz­zá, mint légy a légyfogóhoz. Azu­tán, hogy 1959-ben a Vasashoz iga­zolt, Angyalföldön - Hidegkúti- módra - irányító centert j átszőtt, de olykor még ott is Kispestre emléke­zett. „A Vasasban ön lövi a szabad­rúgások többségét. A Honvédban is így volt?” — kérdezték tőle. — Nem, Kispesten rendszerint Pus­kás állt a labda mögé. „S ha nem ő?” — Akkor is az Öcsi... A humor iránti fogékonysága futballistaérzékével vetekedett, bár 1958-ban nem tudott mosolyogni: két nappal a világbajnokság előtt megsérült, és Svédországban elő­fordult, hogy a két kiváló jobbfede­zet, Bozsik József, majd Bundzsák Dezső játszott centert... Aztán le­maradt az 1962-es vb-ről is, noha a ’61-ben és ’62-ben egyaránt arany­érmes Vasas legjobbjainak egyike volt. Baróti Lajos szövetségi kapi­tány a válogatott téli túrájára még elvitte Chilébe, ám a világbajnok­ságra már nem. (Sokak meglepeté­sére a dorogi Monostori Tivadart hívta meg helyette.) Machos ezt mindig keserűen idézte fel, pláne, hogy — megítélése szerint — 1962- ben játszotta pályafutása legprí­mább meccsét. AVasas—Fiorentina Közép-európai Kupa-találkozón (3-1) mesterhármast ért el, miköz­ben brazilosan „bevarrt” egy sza­badrúgást harmincöt méterről, az oldalvonal mellől. Onnan pedig nem könnyű gólt rúgni, főként nem olyan híres kapusnak, ami­lyen Giuliano Sarti, a később az Internazionaléval kétszeres BEK- győztes futballista volt. De akkori­ban nem járt jobban Machossal Lung Ferenc, az Újpest 1-ese sem. A lila-fehérek egy pont előnnyel ve­zettek az angyalföldiek előtt, ami­kor a bajnokság utolsó előtti fordu­lójában Vasas—Újpest rangadót rendeztek a Népstadionban. A döntő jelentőségű találkozón 1-1- nél Kékesi Mihály kiugratta Machos Ferencet, aki bevágta a győztes gólt, azaz az NB I legfon­tosabb „dugóját” küldte a hálóba. A piros-kékek átvették a vezetést, és a záró napon az Ózd ellen (4-0) már végképp nem volt mese... Egy évvel később egyenesen le­gendás gólt szerzett, és ezúttal el­kerülte, hogy „bérencezzék”. Moszkvában, a szovjet-magyaron a 72. percben állt be, négy perccel később pedig szédítő lövést küldött — legalább huszonöt méterről — az 1963-ban aranylabdás Lev Jasin hálójába (1-1). Erről mindig szíve­sen mesélt a Tabáni Kakasban, amely azért volt a törzshelye, mert évtizedeken át a szemben lévő ház­ban lakott az Attila úton. Otthonát és a vendéglőt jóval kisebb távolság választotta el egymástól, mint a Luzsnyiki Stadiont a Kremltől. Márpedig 1963-ban azt mondogat­ták Pesten: „Machos a Vörös térről rúgott gólt Jasinnak.” Az edzésekre azonban nem Pobedával vagy Moszkviccsal járt, mert kispesti éveiben Forddal, angyalföldi esz­tendeiben Opel Rekorddal közle­kedett. Hiába, ahogyan azt a stadi­onokban hétről hétre tapasztalhat­ták a szurkolók, jól ment neki... Egyébiránt kis híja volt, hogy nem a háló őre lett; még kisebb, hogy nem vált újpesti labdarúgóvá. Lengyel származású nagypapája ugyanis - akit, mielőtt a család Magyarországra települt volna, Machusnak hívtak — Tatabányán védett, és azt tervezte, unokájából kapust nevel. Elképzelése nem va­lósult meg, más kapusok legna­gyobb bánatára... Majd, amikor a Tatabánya felnőtt együttesében ti­zennyolc esztendősen bemutatko­zó, s aztán Szegeden futballozó Fe­ri gyereket felfedezték a főváros­ban, Machos az Újpesthez írt alá, de vezényszóval átirányították a Honvédhoz. Karrierje végén (1965-ben, amikor már csak hat mérkőzésen szerepelt a Vasas baj­nokcsapatában) megkérdezték tő­le, hol érezte magát a legjobban: Tatabányán, Szegeden, Kispesten vagy Angyalföldön? A válasza rö­vid volt: „Apályán.” Azután, hogy a futballt abba­hagyta, trénernek állt, de nem so­káig ült a kispadon: a Vasas első csapatát másfél esztendeig irányí­totta a hetvenes évek elején. „Nem voltam alkalmas az edzői hivatás­ra” — ismerte el, bár csapatát 1971- ben a harmadik helyre vitte, és diri­gálásával a piros-kékek megnyer­tek egy nyári tornát Spanyolország­ban (szép kis kudarc...) a Real Madrid előtt. Esztergályosműhelyt nyitott, majd az idő kikezdte ami­lyen finom, olyan rettegett lábait, és térdoperációi nyomán bicegve ment az az ember, aki hajdanán Rekord nélkül is alpesi csúcsformát futott... ■ Hegyi Iván, a Népszabadság ROVATVEZETŐJE A Sprint Kiadó gondozásában megjelent Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán című könyvének második, bővített kiadása. A Hírnökben rövidítve közlünk a kerületet érintő írásokból. Megvásárolható: 4990 Ft-os áron a kiadóban (XIII., Újpesti rkp. 7. fszt. 2.)

Next

/
Thumbnails
Contents