XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2016-02-04 / 3. szám

Mozaik Pedagógia Tatán Petemé óvónő a kerületi pályafutásáról 201 B. FEBRUÁR 4. XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Fontos a következetesség Nem árt, ha az óvónő időnként jó pszichológus is Több mint harminc éve van az óvó­női pályán, a kerületi Gyöngyösi Óvodában pedig idestova negyed- százada dolgozik Tatár Pitémé An­csa, akit a múlt évben az Év Peda­gógusa címmel tüntettek ki. A Szolnok megyei Kisújszálláson nőtt fel, és már az ottani, komoly zenei élettel rendelkező általános iskolában kitűnt jó hangjával, a muzikalitás iránti érzékével. Ez in­dította arra, hogy a szigorú zenei felvételi vizsgájáról híres tiszaföld- vári óvónőképző szakközépiskolá­ba jelentkezzen. Emellett a sport - nevezetesen a kézilabda - is nagy szerepet játszott az életében. Idő­közben Pestre költöztek, a közép­iskolát már itt fejezte be. Érettségi után az otthonukhoz közeli Havanna utcai lakásóvodá­ban kezdte pályáját egy negyvenfős kiscsoportban. De nem érezte kü­lönösebben nehéznek sem a nagy létszámú csoportot, sem a nem ép­pen jó hírű lakótelepen élő kicsik nevelését. Pár év múlva a XIII. ke­rületben lévő Béke úti tízemeletes házban kaptak lakást. 1986-ban született meg a kislánya, aki a Me­se Óvodában kezdte meg óvodás éveit. Egyik kolléganőjétől, akivel annak idején együtt végeztek, tud­ta meg, hogy óvónőt keresnek a Gyöngyösi Óvodába. így került az akkor Molnár Mi^lósné által vezetett intézmény­be. Azt mondja, itt vált belőle „iga­zi” óvónő. Ebben segítette a vezető, valamint kolléganője, Perényiné Bogát Zsuzsa, akivel - pár hónap­pal ezelőtti nyugdíjba vonulásáig — huszonkét éven át minden csopor­tot együtt vittek. Pályája során kis­lányával és az 1989-ben született kisfiával kapcsolatos gyereknevelé­si tapasztalataiból is sokat tudott meríteni. A szarvasi Brunszvik Teréz Óvónőképző Főiskola levelező ta­gozatán szerzett óvónői diplomát. Jelenleg kiscsoportos korú gyereke­ket nevel. Szerinte jó átélni azt a fejlődési folyamatot, amíg a picik­ből iskolaérett „nagyok” válnak. A mai gyerekek igencsak különböz­nek a negyedszázad előttiektől. Nem árt, ha az óvónő időnként jó pszichológus is. Tatár Péterné úgy érzi, a kerületi továbbképzések nagy segítséget nyújtottak és nyúj­tanak a pályáján. Azt mondja, a rá­hagyó neveléssel ellentétben a kö­vetkezetesség nagyon fontos. Ez nem jelent minden esetben szigort, csak azt, hogy legyenek ésszerű, be­tartható szabályok és korlátok. A szidás helyett a pozitív értéke­lés — nem a folytonos dicséret, ha­nem a jó kiemelése és erősítése — a célravezető. A „látod, hogy meg tu­dod csinálni” szárnyakat adhat. És nem utolsósorban, a humor is jó hatású, természetesen a gyerekek szintjén. Az óvónői pályában szá­mára fontos a kreativitás, a kitelje­sedés lehetősége. Másfél éve Koltainé Balogh Katalin, a Gyön­gyösi Óvoda vezetője felkérte őt a helyettesi feladatok ellátására. Hat évig zongorázott, valamint gitározott, és a zene ma is nagy sze­repet kap az életében. Többször tartott kerületi bemutatót, és a kü­lönféle ünnepségekre is ő készíti fel a gyerekeket és kollégáit. A népze­ne és a néptánc elemeit próbálja a korcsoportjuknak megfelelően át­adni az óvodásoknak. A nagycsoporttal kétszer vettek részt a Budapesti Óvodai Zenei Fesztiválon. Kezdetektől tagja az Egyesített Óvoda megalakulásakor létrejött, ma már széles repertoár­ral rendelkező és a kerületi rendez­vényeken rendszeresen fellépő Filoména óvónői kórusnak. A ki­tüntetési ünnepségre is „csak” énekkarosként ment, és igazi meg­lepetés volt számára, hogy az elis­merések egyikét ő vehette át. Szabadidejében operába, szín­házba, múzeumba jár. Természe­tesen a sport sem marad el: férjével rendszeresen kerékpároznak, és sok hétvégét töltenek kirándulás­sal. Szeretik a külföldi városlátoga­tásokat is, főleg Németországba és Ausztriába mennek szívesen. Egyénileg utaznak, és térképpel a kezükben fedezik fel a környéket. ■ Csop Veronika Kedves Olvasóink! Új rovatot indítunk ebben az évben Szakember válaszol címmel. Társadalmi, egészségügyi, oktatási, pszicho­lógiai és közéleti témákban várjuk kérdéseiket. A felvetett problémákat az adott területen tevékenykedő szakemberekkel beszéljük át, ezzel is segítve a lakosok mindennapi életét. Forduljanak hozzánk bizalommal! Elérhe­tőségeinket az újság impresszumában találhatják meg, a levélben ne fe­lejtsék feltüntetni a „Szakember válaszol” jeligét. , Ismeri a Premium Étterem és Kávézót? A 1 3. kerület zöldövezeti részén egy kis szigetként, családias környezetben található folyamatosan megújuló kínálattal, barát­ságos árakkal! Remek lehetőségek különböző alkalmakra... PremTúm/ ~ C*ií ______ E TTEREM 50 FŐIG + KÜLÖNTEREM 120 FŐIG keresztelő születésnap/névnap házassági évforduló bankett, bál, szalagavató esküvő... Foglaljon nálunk asztalt weboldalunkon keresztül és mi 15% kedvezményt biztosítunk Önnek a végszámlából! Megjegyzésbe írja a „hírnök” jelszót! www.premiumcafe.hu Tel.: +36-1-877-7600 Cím: 1139 Budapest, Országbíró utca 44-46. Képviselő-testület Terítéken a közfoglalkoztatás Gyarapodó szociális ellátások A kerület szociális ellátá­sainak kiterjesztésével, az idei közfoglalkoztatási tervével és központi for­rások megpályázásával is foglalkozik a képviselő- testület február 11-ei ülésén. Bővíti szociális ellátásait a kerü­let, elsősorban a kismamáknak nyújtandó, de más rétegeket is érin­tő támogatásaival. Az önkormány­zat 2016-os munkaterve alapján legközelebb február l l-én ülésezik a képviselő-testület, s ekkor módo­sulhat a - hivatalos nevén - pénz­beli és természetbeni, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátá­sokról szóló tavaly februárban elfo­gadott átfogó, új alapokon nyugvó rendelete. A jogszabály várható ki- terjesztését egyébként maga dr. Tóth József jelentette be ez év eleji sajtótájékoztatóján. A képviselők egyebek mellett módosíthatják a 2015-ös költség- vetési rendeletet az időközben be­következett változások és a friss számadatok ismeretében. A tes­tület — ahogy minden évben, úgy most is — áttekinti és szentesítheti az önkormányzat idei közfoglal­koztatási tervére vonatkozó ja­vaslatot, valamint azt az előter­jesztést, ami a polgármesteri hi­vatal ünnepekhez kapcsolódó, 2016-os igazgatási szüneteinek (munkaszünet) elrendelésére vo­natkozik. A kerület idén is próbál közpon­ti pályázati forrásokhoz jutni (más, leginkább kormánypárti kerületek­kel és városokkal szemben legtöbb­ször sikertelenül — a szerk.), így a februári ülésen a képviselők az ön- kormányzat érdekeltségnövelő tá­mogatására vonatkozó javaslatot is megvitatják.

Next

/
Thumbnails
Contents