XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-12-15 / 24. szám
Rövidhírek 2016. DECEMBER 1 5. Figyelem: csaló ingatlanközvetítők! Lakossági bejelentés alapján a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. tudomására jutott, hogy ismeretlenek önkormányzati tulajdonú lakások, helyiségek közvetítőjének adják ki magukat. A társaság felhívja a figyelmet, hogy az említett ingatlanok értékesítésével, bérbeadásával kapcsolatos ügyintézésre kizárólag a közszolgáltató jogosult. Mint ilyen, semmilyen magánszeméllyel vagy ingatlanközvetítő céggel nincs kapcsolatban, amely a fővárosban található kerületi önkormányzati ingatlanok ügyintézésére lenne jogosult, ezért kizárt, hogy ilyen tevékenységért bárki bármilyen előleget kérjen. Ha valaki ilyen helyiséggel kapcsolatban érdeklődne, azt a társaság ügyfélszolgálatain vagy hivatalos elérhetőségein tegye meg. A Gárdonyi Géza Általános Iskola falán felavatták az öt éve, 97 évesen eltávozott Bellay László pedagógus, az iskola egykori igazgatója, a kerület díszpolgára emléktábláját. Dr. Tóth József polgármester elmondta: Öveges professzor adjunktusa volt, a matematika és a fizika tudományának elkötelezett oktatójaként tanítványaival megszerettette e tárgyakat, akik közül több neves személyiség került ki. Feleségével 1966-ban költözött a Vígszínház utcába, hátralévő életében Újli- pótvárosban élt. Bodóczi Dezsőné iskolaigazgató felidézte, Bellay László 24 éven át tanított az iskolában. Emléke ma is él a róla elnevezett tanteremben, az iskola múzeumában, amelynek létrehozásában maga is szerepet vállalt. A Gárdonyi tanulói december 9-én adták hagyományos karácsonyi koncertjüket a Fischer Annie Zeneiskolában. Igazgatási szünet a hivatalban A polgármesteri hivatalban december 27-én, 28-án, 29-én és 30-án igazgatási szünet lesz. Ez idő alatt az alapvető feladatellátás érdekében ügyeleti rendszerben biztosítják az ügyfélfogadást. így december 28-án 8—16.30 és december 30- án 8—14 óra között az Igazgatási Osztály (ügyfélszolgálat, anyakönyvi hivatal, ipari és kereskedelmi igazgatási csoport), az Adóügyi Osztály, az Építésügyi Osztály, a Pénzügyi Osztály és a Szociális és Köznevelési Osztály munkatársai várják az ügyfeleket. December 27- én és 29-én 8—13 óra között pedig az Igazgatási Osztály (ügyfélszolgálat, anyakönyvi hivatal), a Pénzügyi Osztály, a Szociális és Köznevelési Osztály munkatársai. Január 2-ától visszaáll a megszokott ügy- félfogadási idő. Jubileumi díszoklevelet igényelhetnek a XIII. kerületi lakcímmel rendelkező, nyugalmazott pedagógusok. A kérelmeket 2017. február 17-éig a Polgármesteri Hivatal Szociális és Köznevelési Osztályán lehet benyújtani (1139 Bp., Béke tér 1., tel.: 452-4100/5156). Aki óvónő- és tanítóképzőben, főiskolán vagy egyetemen 50 éve diplomázott, az arany, aki 60 éve, az gyémánt, aki 65 éve, az vas, aki pedig 70 éve, az rubin díszoklevélben részesülhet, ha legalább 30 évet dolgozott pedagógusként. A kérelemhez csatolni kell az eredeti oklevél, valamint az arany, gyémánt vagy vas díszoklevél másolatát, a 30 éves pedagógusi munkaviszony igazolását, az adó- és a táj számot, rövid szakmai önéletrajzot, lakcímet és telefonszámot. Igényelhetők a jubileumi díszoklevelek Megszűnik a Gács utcai (Tesco-) kormányablak A Budapest Főváros Kormányhivatalától kapott tájékoztatás szerint a XIII. kerületi Gács utca 3. szám alatti - a Tesco áruházban található - kormányablak bezár, feladatait 2017. január 2-ától az Il39 Budapest, Teve utca l/A—C szám (gépünkön) alatti kormányablak veszi át — tudatta lapunkkal a kerületi önkormányzat. A Teve utcai kormány ablak hétfőn 7—17 óra, kedden 8—18, szerdán 8—20, csütörtökön 8-18, pénteken pedig 8-15 óra között fogadja az ügyfeleket. További információ: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest /jarasok/xiii-keruleti-hivatal. ■BB ^^XM^KEF^ Elhunyt Lendvay Kamilló Életének 88. évében, 2016. no- vember 30-án elhunyt Lendvay Kamilló Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, zeneakadémiai tanár, a XIII. kerület díszpolgára, akinek munkásságát további számos kitüntetés fémjelzi. Lendvay Kamillát az önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetése január 23-án 15 órakor lesz a Fiumei úti temető szóróparcellájában. A művész 1928. december 28-án született Budapesten. Szülei ötéves korától kezdték zenére taníttatni. Az elemit a mai Radnóti Miklós utcai általános iskolában végezte. Érettségi után dixieland együttesben és bálokon, valamint az Angol Parkjazz-ze- nekarában játszott. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzésszakán 1951-ben diplomázott. Pályáját a Szegedi Operaház karmestereként kezdte, majd az Állami Bábszínház zenei vezetője, később a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének művészeti igazgatója lett. 1970-től öt évigaz Operettszínház karmestere és zenei vezetője volt, 1962-től négy és fél évtizedig a Magyar Rádió lektora. 1972-ben lett a Zeneakadémia tanára, 1992-es nyugdíjba vonulásáig tanszékvezetője, majd 1 nyugalmazott zeneelmélet-professzora. Elnöke volt az Artisjusnak és a Magyar Zeneszerzők Egyesületének. -^975 óta lakott az Újlipótvárosban. A XIII. kerület büszke és kritikus lokál- patriótája volt. Szinte minden zenei műfajban kipróbálta magát: írt nagysikerű operát, kantátát, szimfonikus zenekari és versenyművet, oratóriumot, hangszeres szólóművet, kamarazenét, kórusművet és filmzenét is. Műveit itthon és az egész világon játszák- Bartók volt a példaképe, de jellegzetes, saját zenei hang, formai igényesség és gazdagság jellemezte. Emlékét megőrizzükj Bolgár közmeghallgatás A XIII. Kerületi Bolgár Önkormányzat 2016. december 16-án reggel 8.30-kor tartja évi közmeghallgatását a Nemzetiségek Házában (Övezetutca5.).Atestületsze- retettel vár minden érdeklődőt! Emléktábla Bellay Lászlónak