XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2016-12-01 / 23. szám

Aktuális Családi napközi Új intézmény a Tátra utcában Otthonos légkör kicsiknek Ismét gyarapodott a gyerekeket el­látó intézményhálózat a kerüle­tünkben. Ezúttal új, háromcsopor­tos családi napközi nyílt a Tátra ut­ca 48-52. szám alatt. A november 15-i átadáson ott volt dr. Tóth Jó­zsef polgármester, Holopné Schramek Kornélia alpolgármes­ter és Karácsonyi Magdolna, a Szo­ciális és Közművelődési Osztály vezetője is. Mint kerületünk polgármestere elmondta: a húsz esztendeje szem előtt tartott integrált településfej­lesztési stratégia az építészet mel­lett a kerület ellátóágazataira is fi­gyelmet fordít. A szociális felada­tok egyike a bölcsődei ellátás. Ami a férőhelyek alakítását illeti, abban mindig az igényekhez alkalmaz­kodik a kerület. Immár nyolc esz­tendeje egy-egy évben ezeregy- száz-ezerkétszáz gyerek születik. Ez márkialakult, stabil szám, lehet rá alapozni. A kerületünkben megépült ti- zenkilencezer lakásba többnyire al­só középosztálybeli családok köl­töztek. Régen volt számos gyári böl­csőde, aztán ezek megszűntek és felváltották őket az önkormányzati intézmények. A szélesedő igénye­ket felismerve, kerületünk önkor­mányzata a fővárosban elsőként nyitott családi napközit 2009-ben az Esküvő közben. Ma ez a hálózat már közel száz gyereket tud befo­gadni. A kerület bölcsődéi és csalá­di napközijei pedig összesen ezer­egyszáz kicsi ellátására képesek. A családi napközik elnevezése 2017. január elsejétől jogszabály- változás következtében megválto­zik: családi bölcsőde néven fognak működni. Ezeknek a kis létszámú csoportokkal dolgozó intézmé­nyeknek nagy előnye a személyre szabottság és a rugalmasság. ATát- ra utcában most megnyílt intéz­mény helyén évtizedekig gyermek- orvosi rendelő működött, aztán a Kassák Lajos utcai óvoda építése idején átmenetileg óvodás csopor­tok vették birtokba. Most a hetvenmillió forintból korszerűen felújított, a többi között új fűtési rendszerrel és tálalókony­hával felszerelt, minden igényt ki­elégítő helyiségben háromcsopor­tos családi bölcsőde nyílik, ahová húszhetestől hároméves korig ke­rülhetnek be a kerületben, főleg az Újlipótvárosban lakó kicsinyek. A szakképzett munkatársak a Mici­mackó, Pagony és Zsebibaba cso­portban naponta összesen huszon- egy gyereket tudnak ellátni. ■ Csop V. Zöldfejlesztés Népszerű a védnökségi mozgalom Házudvarból park Az idei, immár tizennegye­dik Lakossági Zöldterület Védnökségi Pályázaton 119 társasház és lakás- szövetkezet vett részt, melyek 16 millió forinttal gazdálkodva összesen 107,5 ezer négyzetméter­nyi zöldfelület gondozását vállalták. A pályázati ta­pasztalatokat és új infor­mációkat november 25-én az Angyalföldi József Atti­la Művelődési Központban (AJAMK) megrendezett Kertbarát Konferencián ismertették, ahol a díja­kat is átadták. A zöldvédnökségi pályázatokat hasznosnak, eredményesnek és si­keresnek értékelte a bírálóbizott­ság, kiemelkedőnek minősítve egyúttal a védnökségi területek tisztaságát, gyommentességét. A szakmai zsűri a 25 legszebb közül öt pályázónak javasolta a „kiemel­kedő védnök” cím odaítélését: Mo­soly utca 11—26., élőkért; Tahi utca 40/A-B elő- és oldalkert; Viza utca 7/A, élőkért és parkrészlet; Dráva utca 7—13.—Pannónia utca 116. kö­rüli élőkért; Tahi utca 28-32., élő­kért. Három kategóriában osztot­tak ki egyéni díjat: Legszebb fasori sáv (Ronyva utca 2.), Legötletesebb kert (Tahi utca 50—54., élőkért), Legtöbbet szeretgetett kert (Kari­kás Frigyes utca 2-4-6. körüli kert). Az önkormányzat idén első al­kalommal írt ki pályázatot a társas­házi udvarok, belső kertek „zöldí- tésére”. A pályázat célja - a közös­ségek összefogásával, az önkor­mányzat szakmai és anyagi segítsé­gével — a társasházak jelenleg nem használt, rendezetlen, funkciósze­gény, felújításra szoruló belső terü­leteinek megújítása. Ezzel javulhat a kerületi zöldfelületi rendszer mi­nőségé és mennyisége, bővülhet­nek a lakóterületek szabadtéri rek­reációs lehetőségei. A zsűri javasla­ta alapján összesen csaknem négy­millió forintnyi támogatást kapott az l. helyezett Angyalföldi út 36—38.; a 2. Reitter Ferenc utca 58., a 3. Raoul Wallenberg utca 2.; és a 4. helyezett Kassák Lajos utca 48. A pályázatok támogatási szerződé­seit a konferencia keretében írták alá. ÜSS ...mc*:.. A. A Budapest Főváros XXII. Kerületi Önkormányzat Pályázati Felhívása l i 1 A XIII. kerületi Önkormányzat tulajdonában nem lakás céljára szolgáló helyiségek ha­tározott idejű (5 évre további 5 éves előbérleti jog biztosítása) bérbeadására. A pályázatokat a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Ingatlangazdálkodó Divízió He- lyiséggazdálkodási Csoportjához (l I3l Budapest, Béke utca 65. földszint) kell írásban, | személyesen benyújtani legkésőbb 2016. december 13. (kedd) 16.00 óráig. A helyiségek megtekintésének időpontja: 2016. 11. 24. és 2016. 12. 08., a honlapon sze­replő hirdetmény szerint. A licit időpontja: 2016. december 15. (csütörtök) 9.00 órától (hirdetményen szereplő sorrendben). Helye: XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. (I I3l Budapest, Béke u. 65.) A pályázattal kapcsolatosan a 450-3103, 450-3124, 450-3128 telefonszámokon lehet érdeklődni. ... . A részletes pályázati feltételekről szóló Közszolgáltató Zrt Hirdetmény a www.kozszolgaltato.bpl3.hu mr honlapunkon megtekinthető. —............ ................................. A Budapest Főváros XIII. Pályázati Felhívása A XIII. kerületi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest, XIII. kerület Petneházy utca 3-5. (2382 m2), Budapest, XIII. kerület Gömb utca 31.-Kartács utca 22. (2119 nr), szám alatti ingatlanok parkoló céljára történő, határozott idejű bérbeadására. A pályázatokat a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Ingatlangazdálkodó Divízió He­lyiséggazdálkodási Csoportjához (1131 Budapest, Béke utca 65. földszint) kell írásban, személyesen benyújtani legkésőbb 2016. december 13. (kedd) 16.00 óráig. Az ingatlanok jelenleg is parkolóként üzemelnek, így megtekinthetőek. A licit időpontja: 2016. december 15. (csütörtök) 14.00 órától (hirdetményen szerep­lő sorrendben) Helye: XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. (1131 Budapest, Béke u. 65.) A pályázattal kapcsolatosan a 450-3103, 450-3124, 450-3128 telefonszámokon lehet érdeklődni. A részletes pályázati feltételekről szóló Hirdetmény a www.kozszolgaltato.bpl3.hu honlapunkon megtekinthető. XIIL KerÜletÍ Vv Közszolgáltató Zrt.

Next

/
Thumbnails
Contents