XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-09-15 / 18. szám
XH|M<ERÜ^^^HÍRNÖI^^^^^20^6^SZEFreM^E^^^ Arcok a kerületből / Fiala János Fial a, a jó ember Állandó szerzőnk új sorozatában olyan emberek szólalnak meg, akiknek az élete vagy a munkássága — esetleg mindkettő — elválaszthatatlan a kerülettől. Mostani vendégünk Fiala János; a neves rádióriporter 1958 és 1995 között az Újlipótvárosban élt. Azt mondja: „A tizenharmadik kerületben gyakorlatilag minden emberhez van közöm.” — Mit jelent önnek ez a környék? — A múltamat. Több évet töltöttem itt, mint amennyit Petőfi élt. — Konkrétan? — Kérdés, mennyi időnk és helyünk van, mert csaknem negyven esztendőt nehéz röviden felidézni. — Schlag wort ólában ? — Kezdem azzal, hogy a Sallai Imre — a mai Tátra — utca harminc- nyolcban, a negyedik emelet kettőben laktam. Aztán a negyedik osztályig a Sziget - ma Radnóti Miklós — utcai általánosba jártam. — Miért csak addig? Rosszalkodott, kicsapták? — Dehogyis. Gyáva gyerek voltam. Nem jártam a Szent István parkba, a grundra sem, nehogy verekedni kelljen; pontosabban, hogy ne verjenek el. A szüleim döntöttek úgy: jobb, ha az Apáczaiban folytatom. De az is összefügg a tizenharmadik kerülettel, mert új iskolámban osztálytársam volt Bächer Iván. — További újlipótvárosi címszavak? — Hallott már Várnai Magda magánmenzájáról? Ez a Pozsonyi út harminckettő első emeletén volt, és a hetvenes évek első felében éppen harminckét forintba került az ebéd. Ha el akartad tenni a pénzt, Magdi néni falazott, azaz akkor is azt mondta a szüleimnek, hogy jól evett a gyerek, ha nem ettem egy falatot sem. így tett szert némi zsebpénzre Bánó András vagy Vámos Miklós is. Utóbbitól húsz évvel ezelőtt megkaptam egy sakk-készlet figuráinak egyikét. Napjainkra derült ki, hogy a kollekció eredetileg Mándy Iváné volt. Vámos ezt hajdanán elfelejtette megemlíteni, én meg sértve éreztem magam, hogy szórakozik velem egy sakkfigurával. E történet is azt bizonyítja: önmagában attól, hogy valahol sokáig, akár több évtizedig volt az ember, nem feltétlenül kell ellágyulni. Nekem az Újlipótvárosban gyakorlatilag mindenkihez van közöm. De nem minden esetben örülök ennek. — Ez tipikusan fialás! — Csak azt hiszi. Én alapvetően jó ember vagyok. Függetlenül attól, hogy legalább annyit csalódtam az emberekben, mint amennyit ők bennem. — Mitől olyan biztos abban, hogy jó ember? —A többséggel ellentétben ismerem magam. Kilencszázhetvenöt óta járok ugyanis pszichológushoz, pszichiáterhez. —Annak idején a szülei úgy ítélték meg, hogy pszichológusra van szüksége? — Én gondoltam így. Egy lány a gimnáziumban azt mondta nekem, nem szeret, s ez olyan mélyen érintett, hogy viszonylag hosszú ideig nem találtam a helyem. Láttam az akkori tévében Ranschburg Jenő műsorát, a Családi kört... —Ilyeneket nézett? — Miért, az egyetlen tévé világában volt-e más választásom? Szóval, láttam Ranschburgot, és úgy határoztam, felhívom őt. — Ismerte? — Nem. — S mit mondott a doktor úr? — Nyomban adott időpontot. De aztán nem ő foglalkozott velem, beajánlott egy kollégájához. Azóta folyamatosan járok lélekgyógyászhoz, és több mint negyvenéves szakértői segítséggel alaposan megismerheti magát az ember. — A jóság legfőbb jele, hogy interaktív műsor közben a hallgatóra csapja a telefont? — Nem vagyok hibátlan, és a butaságot nem szeretem. — A beszélgetős program lényege, hogy okos és buta, ifjú és öreg, egészséges és beteg egyaránt felhívhatja a rádiót. — Ez tökéletesen igaz. Miként az is, hogy nem alkotmányos kötelességem mindenkivel szóba állni. Amúgy pedig sokakkal diskurál- tam, és talán nem is haszontalanul. Az Ennyi című műsornak alkalmanként nyolcvanezer hallgatója volt negyed tizenkettő és éjfél — később hajnali egy — között. Az egymillió fontos hangjegyes Módos Péter azt mondta, féltékeny rám, mert késő esténként velem fekszik le a felesége... — Miért lett riporter? — Hogy híres emberek közelébe kerüljek. S akadt olyan illúzióm, hogy híd legyek az emberek között; azzá válni — nem feltétlenül miattam — elvétve sem sikerült. Orvos édesapám és közgazdász édesanyám egyébként arra törekedett, hogy rendes polgári foglalkozásom legyen. Ezért végeztem el a jogi és — kiegészítésképpen — a bölcsészkart. Szép egyetemi éveket éltem, de különösebb értelmük nem volt. Hallgatóként a Fürst Sándor — ma Hollán Ernő — utcai Duna, valamint a Szent István körúti Tanács mozit takarítottam esténként tizenegytől. —A szüleitől nem kapott pénzt? — Eleget semmiképp sem. Anyukám és apukám megbecsülte a forintot: nem ebédeltünk a Dunaparkban vagy a Kiskakukk- ban, noha telt volna rá. Mozaik 11 — Ön is gyakran megspórolta az ebédet Magdi néninél! — Olyankor vettem néhány kiflit a Glasnernél a körúton. Egy saroknyira onnan, a Jászai Mari téren két hentes is volt; egyikük ma a Hajtás, pajtás! elnevezésű futárszolgálat tulajdonosa. S ha már Jászai Mari tér: onnan indult a tizenötös villanyos, amely gyakorta frusztrált engem, a menő fickók ugyanis az ütközőjén utaztak. Én azt nem mertem megtenni. — Gátlásokká küzdött? — Sokszor jöttem zavarba. De nem ettől lettem időnként agresz- szív. Hanem a szeretettől. — Éppen attól? Miért? — Talán, mert az anyukám nem volt szerethető ember. Am ahogyan múlik az idő, mind jobban fáj, hogy nincs velem. Két éve ment el. —Mivel vigasztalódik? — Ezért nem létezik kárpótlás. De szabad ember vagyok: létre tudtam hozni, hogy azt csináljam, amit szeretek. — Mióta? — Kezdetben a Calypsónál még karót nyertem, és alighanem unalmas voltam. Am belejöttem, sőt ott született meg a műsorvezető Fiala. Egy korabeli közvélemény-kutatás szerint a negyedik legismertebb rádióssá váltam, megelőztem például Komjáthy Györgyöt. — Pedig nem is volt zenei műsora! — De legalább jártam zongorára és szolfézsre a Fürst Sándor utcai zeneiskolába. — Ma is játszik? — Legföljebb klimpírozni tudnék. Inkább olvasok. A kötetek egyikén nemrégiben elsírtam magam. — Olyan rossz volt? — Nyavalyát. A meghatottságtól. ■ Hegyi Iván, a Népszabadság ROVATVEZETŐJE Paralimpia 12 sportágban 43 sportoló képviseli hazánkat Újra szurkolunk! Szeptember 7-én — tizenhét nappal az olimpia zárása után — ismét fellobbant a láng Rio de Janeiróban. Ezzel kezdetét vette a XV. Paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, mely szeptember 18-áig tart. A megnyitó ünnepségen Carlos Arthur Nuzman, a szervezőbizottság elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: az emberek különbözőképpen nézhetnek ki, de egyforma a szívük. „Az egyenlőség nevében vagyunk ma itt. Ti, sportolók inspiráltok bennünket a szenvedélyességetekkel. Szuper emberek vagytok, akik tudják, hogy nincs lehetetlen.” A seregszemlén 165 ország több mint 4000 sportolója verseng 22 sportágban. A parakajak és a triat- lon idén először szerepel a programban, valamint a paralimpiai játékok történetében első ízben piktogra- mokkal jelzik az egyes sportágakat. Magyarország a kvalifikációs viadalok és szabadkártyák révén 40 kvótát gyűjtött a riói játékokra, majd az oroszok kizárása után, augusztus végén további három indulási jogot kapott. így a hazai színeket 12 sportágban — asztalitenisz, atlétika, erőemelés, evezés, cselgáncs, kajak-kenu, kerekesszékes vívás, kerekesszékes tenisz, kerékpársport, úszás, sportlövészet, tri- adon — 43 sportoló képviseli. Ekkora létszámú egyéni versenyzői csapat soha nem indult még Magyar- országról. A paralimpiák történetében már számtalan alkalommal büszkék lehettünk a magyar versenyzőkre. Szurkolunk, hogy Rióban valamennyi sportoló álma teljesüljön. Paralimpia 2016 — Rio de Janeiro, szeptember 8. A bronzérmes Tunkol Nándor az erőemelők 49 kilogrammos súlycsoportjának eredményhirdetésén a Rio de Janeiró-i paralimpián. A sportoló a magyar küldöttség első érmét szerezte meg. MTI Fotó: KoszticsákSzilárd I Töviről Hegyire
