XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2016-09-15 / 18. szám

Mozaik 2016. SZEPTEMBER 15. «flfft» XIII. KERÜLETI HÍRNÖK Madarász Gyermekkor Alapítvány Kínai adomány A daganatos gyerekek gyógyításáért A gyerekek onkológiai ellátása az elmúlt évtizedekben komoly fejlő­désen ment keresztül. Ennek kö­szönhető, hogy ebből a súlyos be­tegségből egyre több gyereket tud­nak meggyógyítani. Az eredmé- nyes gyógyításhoz a jó szakembe­rek mellett megfelelő körülmé­nyekre és korszerű berendezésekre is szükség van. Ezek beszerzéséhez a kórházi alapítványok eredmé­nyes munkája is hozzájárul. A Heim Pál Kórház Madarász Utcai Gyermekkórházának on­kológiai osztályán is több olyan berendezés szolgálja a gyógyítást, amelyhez a kórház Gyermekkor Alapítványán keresztül, illetve az alapítványhoz beérkező adomá­nyok révén jutottak hozzá. Augusztus 25-én kis ünnepség keretében adták át a hazánkban élő kínaiak és a Kínából érkezett Buddhista Szerzetesrend Ciji Ala­pítványának képviselői azt az egy­millió forintos adományt, amellyel a Gyermekkor Alapítványon ke­resztül a kórház onkológiai osztá­lyának működését kívánják támo­gatni. Az adomány összegét az itt működő jótékony szervezetük tag­jai gyűjtötték a kórház számára. Angyalföldi mozgássérültek szervezete 25 éves jubileum Egymást segítve és támogatva Huszonöt esztendeje alakult meg a Mozgássérültek Budapesti Egye­sületének Angyalföldi Szervezete. A jeles évforduló alkalmából ün­nepséget rendeztek a Civilek Há­zában. Az augusztus utolsó hétfő­jén megtartott eseményen jelen volt Hiszékeny Dezső országgyű­lési képviselő és dr. Tóth József polgármester is. Ott volt három ala­pító tag, valamint tizennégyen azok közül, akik a kezdetektől fog­va részt vesznek a szervezet mun­kájában. AmegjelenteketFöldesi Erzsébet, a budapesti egyesület vezetője kö­szöntötte. Ezután kerületünk pol­gármestere, dr. Tóth József beszélt. Jól működő, összetartó társaságként értékelte a kerületi szervezetet. Hangsúlyozta: az önkormányzat az első perctől fogva figyelemmel kíséri és anyagilag is támogatja az angyalföldi szervezet munkáját. A köszöntő és értékelő beszédek után hangulatos műsor követke­zett. Fellépett a többi között a De­rűs Alkony Idősek Klubja Csen- gettyűs Szenior Együttese. A jeles alkalomra a szervezet tagjai ötszáz, huszonötféle ízzel megtöltött pala­csintát készítettek, amelyekkel az ünnepség zárásaként megkínálták a résztvevőket. A kerek évforduló kapcsán Sza­bó Jánosné Ági, az angyalföldi szervezet vezetője lapunknak el­mondta: 1991-ben, amikor —még mozgássérültek klubjaként - meg­alakultak, tizenketten voltak. Ő maga Bogár Jánosnét követően 2002-ben vette át a vezetést. Az an­gyalföldi szervezetnek jelenleg kö­zel száz tagja van. Céljuk egyebek mellett, hogy egymást segítve és tá­mogatva biztosítsanak tartalmas együttlétet, jó társaságot, rendsze­res kikapcsolódást és programokat a tagok számára. Minden hónapban van klub­napjuk, megünneplik a névnapo­kat és a kerek születésnapokat. Rendszeresen tartanak úgyneve­zett sétanapokat és járnak kirán­dulni. Mint a szervezet vezetője mondja: a huszonöt év alatt bejár­ták a fél országot. Ebben nagy se­gítség, hogy az önkormányzattól sok egyéb mellett az autóbuszra is kapnak támogatást. Immár hu­szonöt éve minden nyáron rendez­nek kiállítást a kerületi mozgássé­rült és mozgáskorlátozott alkotók kézműves alkotásaiból. Az idei, 25. évi jubileumi tárlat június 28-án nyílt meg, és a szebb­nél szebb hímzések és szőttesek szeptember 16-ig tekinthetők meg a polgármesteri hivatal Városház Galériájában. Ősszel az Angyalföl­di József Attila Művelődési Köz­pont által térítésmentesen biztosí­tott teremben szüreti mulatságot tartanak majd, amelyen részt vesz­nek az egyedül közlekedni nem ké­pes tagok is. Őket a budapesti egye­sület szállító szolgálatának segítsé­gével juttatják el a helyszínre. ■ Csop V. Takarítási Világnap Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon! Környezetünk tisztasága nagyban meghatározza életminőségünket. Igaz ez legszűkebb pátriánkra, otthonunkra és lakóházunkra éppúgy, mint az utcánkra és városunkra. Az élhető környeze­tet nem elég kívánni, azért nap mint nap kisebb és nagyobb lép­tékben egyaránt tenni kell. Min­denesetre van az évnek egy olyan napja, amikor a szokásosnál na­gyobb figyelmet kap a rend és a tisztaság. Ez minden esztendő­ben szeptember harmadik szom­batja, vagyis a Takarítási Világ­nap. Az alapötlet egy ausztrál vitor­lásversenyzőtől származik, aki - felháborodva a tengeren úszó ren­geteg szemét látványán — 1989-ben megszervezte Sidney kikötőjének kitakarítását. Az első kísérlet olyan jól sikerült, hogy a hozzávetőleg negyvenezer önkéntes nem keve­sebb, mint ötezer tonna szemetet gyűjtött össze. Az akcióból rend­szeres nemzeti program született: a következő években már több száz településen százezrek takarították Ausztráliát. A sikeres civil kezde­ményezésre felfigyelt az ENSZ, és 1993-tól világméretű megmoz­dulássá szélesítette azt. A Takarítási Világnap jelszava sokatmondó: Gondolkodj világ­méretekben és cselekedj otthon. Ezen a napon az ENSZ arra buz­dítja a Föld lakóit, hogy tisztítsák meg, varázsolják élhetőbbé a kör­nyezetüket, és az eredményt lehe­tőleg hosszú távon őrizzék meg. Hazánkban is immár évek óta megszervezik az akciót, ame­lyen takarításra, szemétsze­désre szólítanak fel az ön- kormányzatok, szerveze­tek, természetvédők. A ta­karítás eredménye szem­mel látható és szívet melen­gető. Mi mást is kíván­hatnánk, mint hogy a tisztaság látványa hasson olyan erővel, hogy a szemét- szedési hétvégét kö­vető hétköznapo­kon is visszatartson minket a környeze­tünket szennyező oktalan szemete­léstől. I (csop) Tisztasági akció

Next

/
Thumbnails
Contents