XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-22 / 2. szám

XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 9­201 6. január 22. Sport 11 Magyarok nagy pályán A labdarúgás legendái / Bundzsák Dezső Piros-kék bútordarab A nyolcvanas évek közepén az MTK futballcsapata Görögország­ban túrázott, és Kateriniben, az edzőmérkőzések egyike előtt Bog­nár György tátott szájjal bámult be­melegítés közben a túloldalra, ahol egy mezbe öltözött, középkorú tré­ner rugdosott kapura a háló őrének. A mester nem növelte a nála vagy harminc évvel fiatalabb játékos ön­bizalmát, mert tizennyolc-húsz méterről sorra küldte a labdát hol a jobb, hol a bal felső sarokba, miköz­ben a félvonalnál szoborrá dermedt Bognárra rá kellett mordulnia Ba­kos Antalnak, a Hungária körúti klub legendás intézőjének: „Te nem mozogsz?!” Az ötvenszeres válogatott középpályás szelíden azt válaszolta, hogy „Blumi bácsi, néz­ze meg azt az embert, így rúgni még senkit nem láttam”. Mire Ba­kos megkérdezte tőle: „Nem tu­dod, ki az?” — Nem — felelte Bog­nár, de a kék-fehér embléma kioko­sította: „Fiacskám, hallottál már Bundzsák Dezsőről ? ” A szakvezető, aki akkor már má­sodszor irányította a Pierikosz csa­patát, ötvenhét esztendős volt ab­ban az időben, ám nem sokat felej­tett, ha felejtett egyáltalán... Igaz, irdatlan tudást halmozott fel, oly­annyira, hogy egyetlen klubjánál, amelyben a legjobbak között fut­ballozott, Angyalföld Bozsikjaként emlegették. Bár ő már Kiskunha­lasról bekerült a nagyok közé, hi­szen onnan hívták meg a B váloga­tottba 1950 nyarán, a lengyelek el­leni mérkőzésre (2-0). A legfino­mabban fogalmazva sem keltett csalódást, hiszen a Gellér — Kovács II, Nagy II, Kónya — Kovács I, Za­kariás - Dombos, Keszthelyi, Bu­dai, Bundzsák, Tóth tizenegy tag­jaként 20 ezer nézőt örvendeztetett meg Miskolcon a „katerini” módra a bal felső sarokba zúdított máso­dikgóllal. Még szép, hogy hamarosan át­igazolták a Vasashoz, ahol valóban második otthonra lelt: noha eleinte a ferencvárosi Bokréta utcában la­kott Budapesten — akárcsak játszó­társai közül Kontha Károly, Teleki Gyula, Vadász Károly —, Zuglóba költözése után már az ülése kék, a karfája piros volt a Dorozsmai ut­cai (Vasas-) családi ház bútorá­nak. .. A klubba belesimult, akár a lehuppanó test a tarka garnitúrába. Az 1951 -es évadban már huszon­hat mérkőzésből huszonnégyen játszott (ugyanúgy balösszekötőt, ahogyan Halason vagy a B váloga­tottban). Ugyanennyi találkozón szerepelt 1952-ben, valamennyi meccsen pályára lépett 1953-ban, és huszonötször került a csapatba 1954-ben, azaz négy esztendő alatt mindössze öt mérkőzést mulasz­tott. Kezdeti NB I-es góljait azon­ban nem sokan látták, mert a Va­sas-Szegedi Petőfi-mérkőzésen (2-1), amelyen az elsőt jegyezte, alig másfél ezer, míg az 1-1-gyel zárult Salgótarján-Vasas­találkozón - ezen Vilezsál Oszkár vezető gólját egyenlítette ki — csu­pán 2500 néző jelent meg. Igazán nagy meccsen a Kinizsinek hívott FTC-nek (2-0) köszönt be először, és a rendszerint a Bakó — Lőrincz, Teleki, Kontha — Szilágyi II, Vadász - Illovszky, Csor­dás, Szilágyi I, Bundzsák, Sárosi összeállításban futballozó ment a válogatott 1961-es chilei próbaútjára, hogy aztán azon vá­ratlanul kijátssza magát a jelöltek közül. A portyára még a Grosics, Szentmihályi, Mátrai, Mészöly, Sipos, Dalnoki, Sóvári, Bozsik, Bundzsák, Solymosi, Farkas, Göröcs, Albert, Machos, Tichy, Kuharszki, Fenyvesi összetételű kerettel vágott neki Baróti Lajos szövetségi ka­berben az FTC, majd októberben a Honvéd elleni rangadón, amely egyaránt 3-2-es angyalföldi győze­lemmel zárult. A ferencvárosiak­nak centerként, a kispestieknek jobbfedezetként vágott be kettőt... Majd novemberben duplázott a Tatabánya ellen is. Senki ne vesse oda flegmán, hogy „na és?”, mert a bányász csapat listavezetőként ér­kezett a Fáy utcába. A 3-0-s Vasas­diadal után vi­szont máso­dikként távo­zott, és végül negyedikként futott be. A táblázat első fele így né­zett ki a baj- nok­Magyarország-Anglia 2-0 (1960) csapatban a balszárnyat azzal a Sárosi Lászlóval alkotta, aki utóbb balhátvédként szerepelt 46-szor a címeres mezes együttesben. Bundzsákot 1953-ban vezényel­ték vissza a fedezetsorba, Vadász mellé, balösszekötőként pedig Berendyt játszatták. Ez azért érde­kes, mert Bundzsáknak utóbb Berendy lett az elszakíthatatlan fe­dezet Pálja... A módosítás sikerrel járt, hiszen bronzérmet nyert a Va­sas, de aztán 1954-ben és 1955-ben ugyanúgy negyedikként zárta a bajnokságot, mint 1951-ben és 1952-ben. A nagy változás az 1957- es, egyidényes NB I-ben az arany­éremmel következett be, jóllehet azt már megelőzte az 1955-ös MNK- és az 1956-os Közép-euró­pai Kupa-győzelem, amelynek örök érvényű csúcspontja a döntő harmadik mérkőzésén a bécsi Ra­pid ellen elért 9-2 volt. Bundzsák nyomban ez után került be az A vá­logatottba: Berendyt váltotta a má­sodik félidő elején azon a szov- jet-magyar-találkozón, amelyen honfitársaink - Czibor Zoltán gól­jával — 1-0-ra győztek a moszkvai Lenin Stadion százezer nézője előtt. A fedezetpár az 52. perctől így festett: Bozsik, Bundzsák... Amúgy Bozsik József társaként utazott az 1958-as világbajnokság­ra, amely a magyar csapat szem­pontjából egyáltalán nem sikerült, és ugyancsak Bozsikkal együtt pitány, ám a Chile válogatottjától elszenvedett 5-1-es vereség nyo­mán három játékos kegyvesztett lett nála. Hogy miért éppen Dalno­ki Jenő, Bundzsák és Machos Fe­renc járta meg, azt nem tudni — Bozsik szintén nem szerepelt az 1962-es világbajnokságon, de ő már áprilisban, a magyar—urugua­yi meccsen elköszönt a nemzeti együttestől -, az viszont tény: a hat­vanegyben és hatvankettőben baj­nok Vasas két vezéregyénisége, nem hogy nem esett vissza formá­jában, hanem egyenesen parádé­zott. A Közép-európai Kupában a Vasas Machos mesterhármasával győzte le itthon a Fiorentinát (3-1), majd a döntőben úgy nyert a Nép­stadionban 5-1-re a Bologna ellen, hogy Bundzsák négy gólt szerzett, míg az ötödiket Machos jegyezte. A jobbfedezetként a harminckette- dik és az ötvenkilencedik perc kö­zött négyszer eredményes Bundzsák alighanem élete játékát nyújtotta — három hónappal a nél­küle lezajlott világbajnokság után... Előtte meg főszerepet játszott a Vasas második és harmadik bajno­ki aranyérmének elhódításában. A nagy játékintelligenciájú, ragyogó­an rúgó és fejelő, a védekezésben és a támadások indításában, befejezé­sében is kitűnő jolly joker 1961 őszén kiváltképp kiemelkedett, hi­szen két-két gólt szerzett szeptem­ság befejezésekor: 1. Vasas, 2. Új­pest, 3. FTC, 4. Tatabánya, 5. MTK, 6. Dorog, 7. Honvéd. Bundzsáknak 1964-ben szóltak, hogy nem feltétlenül kellene már erőltetnie a játékot, legyen inkább szakosztályvezető. Ezt nagyon ne­hezen élte meg, hiszen az első for­dulóban győztes gólt ért el Miskol­con (Diósgyőr—Vasas 0-1), majd a negyedik körben 18 ezer néző előtt rendezett Vasas—Győr (1-1) után kezdtek tapogatózni nála, hogy hátha jobban érezné magát a klub­házban, mint a pályán... Az amilyen elhivatott, olyan hallgatag labdaművésznek konf­liktusa soha senkivel nem volt, ám sokat elárul magában tartott bána­táról, hogy 1966-ban valósággal el­menekült Görögországba, ahol el­ső időszakában hét évet töltött. Há­rom görög együttese közül a Panioniosz nőtt leginkább a szívé­hez, mert annak a színkombináci­ója is piros-kék volt, akár a Vasasé, ráadásul a kis csapat 1969-ben az előkelő negyedik helyet szerezte meg abban a mezőnyben, amely­ből az 1970/71-es évad BEK-dön- tőseinek egyike, Puskás Ferenc Panathinaikosza került ki. (Jó ma­gyar edzői kínálat volt annak ide­jén Athénben!) Bundzsák csak azt sajnálta, hogy egy edzésen a labdá­val fejbe rúgott egy kisfiút, aki a ka­pufa mellett álldogálva nézte a gya­korlatozást. Negyedszázad múltán a nagyszerű játékos-edző elé top­pant Görögországban egy rendőr: „Bocsánat a zavarásért, ám én va­gyok az, akit huszonöt éve el tet­szett találni...” Volt edzője a Vasasnak is, sőt hajszálon múlt, hogy nem vezette ugyanúgy bajnoki elsőségre a csa­patot, ahogyan kiragyogó labdarú­góként. Nyolcvanegy tavaszán a Mészáros - Török, Híres, Komjáti, Rácz — Birinyi (Halász), Zombori, Rixer — Kiss, Izsó, Várady (Farkas) összetételű együttes — a nyolcvan­negyedik percben becserélt, majd a nyolcvankilencedikben győztes gólt szerző Farkas Tibor megmoz­dulásával — 2-1-re legyőzte az FTC-t, és az élre ugrott a tabellán. (A bravúros beugrót Titkárnak be­cézték, és akadt, aki attól kezdve Főtitkárnak hívta.) Am utána a pi­ros-kékek a Fáy utcában kikaptak a Debrecentől (0-1), míg az utolsó két fordulóban Kaposváron meg otthon a Nyíregyházától is (egy­aránt 0-2). Az elsőséget eljátszó gárda végül harmadik lett, és csak kevés angyalföldi szurkolót kárpó­tolt azzal, hogy a Magyar Népköz- társasági Kupa Szegeden rendezett négyes döntőjében — a Honvéd el­leni 2-1-gyel, valamint a Diósgyőr­rel szemben elért 1 -0-val — elnyerte a trófeát. Apályán kívül mindig visszahú­zódó Bundzsák azért nagyon is örült a serlegnek, amelyet negyed­századdal korábban játékosként szintén felemelhetett. Elvégre, ha az sincs, kupán vágva érezte volna magát, akár az athéni gyermek... Pedig, ha valakinek, neki aztán a nélkül is volt mire szerénynek lennie. Magyaroknagy pályán A lahdanigih legendái A Sprint Kiadó gondozásában megjelent Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán című könyvének második, bővített kiadása. A Hírnökben rövidítve közlünk a kerületet érintő írásokból. Megvásárolható: 4990 Ft-os áron a kiadóban (XIII., Újpesti rkp. 7. fszt. 2.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents