XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2016-08-18 / 16. szám

«*j JEi Programok 20^6^augü5ZT^ Pozsonyi Piknik Szombat helyett vasárnap Három helyszínen Három színpaddal, kerületi és kerületen túli sztárfel­lépőkkel és megújult Gyerekutcával vár idén minden­kit a Pozsonyi Piknik. Idén nem szombati napon, ha­nem szeptember 4-én, vasárnap rendezik meg, és el­lentétben az előző évekkel, este 22.00 helyett csak 20.00 óráig fog tartani. Azt, hogy a rendezvény vasárnap lesz, valamint a rövidebb időtartamot a rakpartot érintő forgalomválto­zások indokolják, az időpont kialakítását sok egyezte­tés előzte meg a BKK-val. A rendezvény építése szombaton reggel 8 órakor kez­dődik, a forgalmi rend hétfőn hajnali 4 órára áll helyre. A helyszín nem változik, az Újpesti rakparton rendezik meg a Jászai Mari tér és a Szent István park közötti szakaszon. Idén három színpadon zajlanak majd párhuzamosan a programok. A Jászai Mari térnél állítják fel a Rakpart Színpa­dot, ahol idén is főként a budapesti kőszínházak lép­nek fel. A József Attila Színház, a Vidám Színpad, a Já­tékszín, a Thália Színház művészei érkeznek, de lát­hatunk majd Orlai Produkciót is és a Vígszínház nagy dobásának ígérkezik a Pál Utcai Fiúk, amiből premier előtt kaphatunk ízelítőt. A nap záróprodukciója Her­nádi Judit lesz, aki zenekarral kiegészülve énekli el a legjobb dalait. A Radnóti utca ismét Színházak utcájává alakul, ahol sok társulat jelenik meg sátrakkal, és tart közön­ségtalálkozót. Az itteni színpadon a kisebb színházak produkciói, a kamaradarabok jelennek majd meg. Idén újra lesz gyerekszínpad, ez lesz a harmadik színpad, a Szent István park oldalában a Balzac utcával szemben. Itt új lipótvárosi gyerekcsoportok lépnek fel, a Holdvi­lág Kamaraszínház és a Karinthy Színház-is érkezik a piknik legfiatalabb nézőihez. Idén is jótékonysági sütivásár keretében fognak ösz- sze az újlipótvárosi szülők, ezúttal a Gárdonyi Géza Általános Iskola udvarának felújítására gyűjtenek majd a Gyerekutcában. Megújul a Gyerekek utcája is, idén több játszóház települ ki, mint ed­dig. Többek között kinn lesz a Tücsökta­nya és az Elevenpark, a Dörmögő Dömö­tör és a Garfield kiadója. Természetesen a Rakpart Színpad közelében a zsíros ke- nyerezés idén is folytatódik, az itt össze­gyűjtött összeget mindig a Piknikre for­dítják. Idén nagyjából 260 kitelepülő lesz, je­lentős részük természetesen 13. kerüle­ti. Főként könyvkereskedések, kiadók, színházak, egészséges életmóddal foglalkozó szervezetek és vál­lalkozók lesznek. Most is a Katona József utca lesz a Gasztro utca, a vendéglátósok javarésze itt kap majd helyet. A Piknik színpadi és színpadon kívüli programjait az augusztus 20-a után megjelenő műsorfüzet tartal­mazza, valamint a folyamatosan frissülő weboldal és Facebook oldal is számos hasznos információval szol­gál a látogatók számára. ■ BNP Fogászat A Visegrádi utcai fogással megbecsült, tapasztalt fogorvosai új helyen, a XIII. kerület Hegedűs Gyula u. 91-ben rendelnek. Minden óllal egészség szerző A legmodernebb felszereltség, fogszabályo- zós gyerekeknek és felnőtteknek, szájsebé­szeti műtétek és fogbeültetés, mozgó fogsor rögzítése, lézeres beavatkozások fogínysor- vadás kezelésére is, esztétikus tömések és fogpótlások, száj körüli ráncok feltöltése. Telefon: 801-2848 Vezető főorvos: őr. Balogh István Orvosok: őr. Szöts €őit: 06 (20) 310-8964 őr. Sigmonő Péter: 06 (30) 388-6650 őr. Tóth éve Augusztus 28. Folk- és népzene Angyalfolki Utcabál Idén 24. alkalommal vár minden­kit az Angyalföldi Utcabál a Dagály utcában. Tavaly a rendezvény visz- szatért a gyökereihez, azaz a folk- és népzenéhez, a népi hagyomá­nyokhoz. Mivel ez az irány nagy si­kert aratott, idén megint ennek je­gyében telik az utcabál, augusztus 28-án 10 órától. Ezt mutatja a meg­újult elnevezés is: Angyalfolki Ut­cabál. A nagyszínpadon többek között lesz Vadvirág csoportok bemutató­ja, BaHorKa Társulat, Budafolk Band, hangszerbemutató és kon­cert a Zagyva Banda jóvoltából, Csángálló koncert, férfi- és nőivi- selet-bemutató, láthatunk virtuóz férfitáncokat a Kárpát-medencé­ből, fellép a Budapesti Bartók és a Gödöllő Táncegyüttes is. A napot a Cimbaliband és a Ghymes zenekar koncertje zárja. Amellett azonban, hogy a nagy­színpad programja a folk tematiká­ra épül, a Dagály utcában és kor­ban. Lehet aerobikozni, ritmikus sportgimnasztikázni, judózni, fo­cizni, kézilabdázni, bele lehet kós­tolni egyes harcművészetek — kungfu, thai chi, karate — világába. Ismerkedni lehet a curlinggel, és aki igazán bátor, kipróbálhatja a ví­vást és az amerikai focit is, vagy megmutathatja ügyességét egy gu­miszőnyegen a Rippel Akadémia segítségével. Az állandó játékok — gladiátor, bungee-run, mászófal, óriáscsúsz­da, ugrálóvár, curling, ergométeres evezés, logikai játékok - mellett sportágválasztó jelleggel, három helyszínen próbálhatják ki magu­kat az érdeklődők különféle sport­ágakban, sportegyesületek segítsé­gével. Itt fontos információ, hogy a különböző sportok különböző idő­sávokban lesznek kipróbálhatóak, így a programfüzetet érdemes előre átböngészni. A Dagály utcában idén is lesz „Mester Sor”, ahol kézműves mes­nyékén lesznek gyermekprogra­mok is, interaktív sportfoglalkozá­sok, vásári forgatag, mesterségek bemutatkozása, főzőverseny, civil aktivitások és számos egyéb érde­kesség. .. A Gyermekházban és kertjében például, a Tücsöktanyához kötő­dően, lesz babasarok, gyerekelő­adás, táncház, népi játéktér, miniskanzen, fa körhinta, játszó­ház és kézműves műhely is. A Dagály utcai parkban a moz­gásé lesz a főszerep, bárki kipróbál­hatja magát különböző sportok­terségek mutatkoznak be, illetve ki is próbálhatóak, illetve Kereskedő Sor, ahol izgalmas portékákat is ki lehet fogni. Az idei utcabálon is kitelepülnek a sátrakba a legaktívabb civilszer­vezetek, ahol zenével, tánccal, kü­lönböző játékokkal, oktatási prog­ramokkal, növény- és fegyverbe­mutatóval, ingyenes egészségügyi szolgáltatással, kézműves-foglal­kozással, régi autók kiállításával várják az érdeklődőket. ■ Bárd Noémi Polli S fszekxiii/2 «. Radnóti Miklós % Könyvtára ; Pannónia u. 88-90. S (RaM) Tel.: 398-6280 h.,sze.,p.: 14-19, k.: 10—15, cs.: 12—16 óráig FSZEK Xin/4 sz. Könyvtára Lehel u. 31. Telefon/fax: 320-8829 •h., sze.,cs.: 14—19, k.: 10—15, p.: 11-15 óráig FSZEK X1W6.SZ. Angyalföldi Kertvárosi Könyvtára Mosoly u. 40/A. Telefon/fax: 349-1532 h.,sze.,p.: 14-19, k.: 11—16, cs.: 12-16 óráig FSZEK Xm/8. sz. könyvtára Dagály u. 9. Telefon/fax: 340-3309, www.fszek.hu/ dagaly, fszekl308@fszek.hu Nyári nyitva tartás augusztus 28-ig: hét­fő-szerda: 14-19, péntek: 9-15 óráig. PROGRAMAJÁNLÓ: PorTéka, a FSZEK Dagály utcai könyvtá­rának rendezvénye az Angyalfolki Utcabál keretében, augusztus 28.10—18 óra. Rendkívüli nyitva tartás, népi kézműves fog­lalkozás, népmese-kvíz, könyvárusítás, in­gyenes negyedéves beiratkozás minden új ol­vasónknak­KÖNYVAJÁNLÓ: Iáin Banks: Hidrogén szonáta (Agave, 2016.) Baráth Katalin: Arkangyal éjjel (Agave, 2016.) Neil Gaiman: Köztesvilág (Agave, 2016.) Murakami Haruki: Hallgasd a szél da­lát!; Flipper, 1973 (Geopen, 2016.) Oakley, Collen: Nem hagylak egyedül (Athenaeum, 2016.) 1139 Budapest, Rozsnyai utca 3. Telefon: 349-6308. www.lmk.hu e-mail: lang.muvelodesi@gmail.com www.facebook.com/LangMuvelodesiKozpont Augusztusban csak a Ringató foglalkozásokat (22-én, 29-ón 10.15 órakor), az Univerzális Élet találkozóit (21-ón, 28-án 10.0Q órakor) és a TE+ÉN táncesteket (21-ón, 28-án 17.00 érakor) tartjuk meg. Tájékozódjon honlapunkon is: urww.lmk.hu

Next

/
Thumbnails
Contents