XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-08-04 / 15. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 40ttt 2016. AUGUSZTUS 4. 4 Sport 11 Magyarok nagy pályán A labdarúgás legendái / Baróti Lajos Lajos bácsi, köszönjük! Baráti társaságban: Baróti ás Bozsik Nála többször senki nem irányította a magyar labdarúgó-válogatottat: 121 meccsen dirigálta a nemzeti együttest (az első négy alkalommal dr. Lakat Károllyal és Sós Károllyal közösen, az 1957-ben létrehozott válogatóbizottság tagjaként). Húsz esztendő alatt négy világbajnokságra vezette ki a címeres mezes csapatot, s amikor az 1958 és 1978 közti két évtized során nem ő volt a szakvezető, a gárda nem'jutott ki a vb-re (a futball történetében először és másodszor). Szövetségi kapitányként olyan játékosokat avatott válogatottá, mint Albert, Bene, Farkas, Géczi, Göröcs, Ihász, Mathesz, Mészöly, Novák, Nyilasi, Rákosi, Sárosi László, Sipos, Solymosi, Szentmihályi, Törőcsik, Varga Zoltán, Zombori. Minden idők legjobb magyar Ebszereplését — bronzérem 1964-ben — szintén az „örökös” tréner közreműködésével produkálta a válogatott, ám Baróti Lajos, akiről most szó van, időskorában rendre azt emlegette: „Ha csak kicsivel szerencsésebb lettem volna... De nem Fortunával, hanem a pechhel jártam karonfogva.” Nem mindig volt ez így. Amikor (1935-ben) leigazolta a Szeged, a huszonegy éves jobbhalf — heti ötvenpengős fizetésével plusz a pontpénzzel — többet keresett, mint édesapja, akit a Tanárképző Főiskola direktoraként tiszteltek a Tisza partján. A család nem onnan származott: Kratofil Lajosból épp azért lett Baróti, mert az erdélyi Baróton látta meg a napvilágot. A família 1928-ban települt Szegedre, és tizenegy évvel később az akkor már huszonöt esztendős fedezet bemutatkozott a válogatottban. Nem rossz társakkal és nem rossz eredménnyel: dr. Sárosi Györggyel, Zsengellér Gyulával, valamint a németek elleni 5-1-gyei... A legjobbak között összesen kétszer tűnt fel, ám edzőként többre jutott. S nem csupán a válogatottal, hiszen azután, hogy szakvezetőnek szerződtette a Vasas, három év alatt három nagy diadalt aratott. (Trénerként Győrben kezdte, alig harmincnégy évesen, mert bár Ostreicher Emil, az ETO akkori technikai vezetője játékosnak vitte a Kisalföldre, egy ostravai barátságos mérkőzésen lábtörést szenvedett, és úgy döntött, abbahagyja a futballt. Mire még ugyanabban az esztendőben— 1948-ban—kinevezték a Győr szakvezetőjévé. Őrültség — mondták akkoriban. Utóbb kiderült: dehogyis az...) Barótival a fővárosi piros-kékek 1955-ben elnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát. Mielőtt ezt bárki „na és P ”- sei intézné el, rögzíteni kell, hogy a döntőben a Honvéd volt az ellenfél ezzel a csatársorral: Budai II, Kocsis, Machos, Puskás, Czibor... Aztán 1956-ban úgy hódította el a Közép-európai Kupát a Vasas, hogy a döntő nevezetes harmadik mérkőzésén (Népstadion, 104 000 néző) 9-2-re verte a bécsi Rapidot. Majd 1957-ben bajnok lett az angyalföldi együttes, amely.addig soha nem szerzett aranyérmet. Baróti mégsem volt akkora pechvogel... Egyebek közt azért sem, mert 1973-ban, miután - innen, Peruból - visszatért a Vasashoz, a piroskékek megint MNK-döntőt vívhattak a Honvéddal, és az 1955-ös 3-2-t lebilincselő 4-3-mal idézték fel. Várady Béla három gólt ért el, de még ez a príma tripla sem konkurált „Lajos bácsi” ’55-ös, ’56-os, ’57-es mesterhármasával. Aminek különleges hozadéka volt, hogy az edző bátyját, az irodalomtörténész Baróti Dezsőt — a szegedi egyetem korábbi rektorát — kiengedték a börtönből, ahova „ellenforradalmi” szerepe miatt zárták. Hogy Baróti Lajos nem volt „gyanús”, az alighanem azt bizonyítja: a futball olykor felülír mindent. Hősünk ugyanis „zupás” főhadnagyként szolgált - pontosabban szolgált tovább — Horthy hadseregében, sőt alakulatával 1944 őszétől részt vett a dániai „rend- fenntartásban”, miután a megszálló német egységeket a frontra vezényelték. Ez sem gátolta meg azonban a Vasas-szerződést, majd a szövetségi kapitányi megbízatást. Am 1956 még két évvel később is kísértette, hiszen 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrét, s egy nappal később rendezték Stockholmban a Wales—Magyarország vb- mérkőzést. A közönség tüntetett a magyarok ellen; nem csoda, ha abban a hangulatban honfitársaink kikaptak 2-1-re, és kiestek. A meccset bizonyos Latisev vezette... Ugyanez a szovjet sporttárs működött közre négy év múltán a csehszlovák-magyar negyeddöntőn (1-0) a chilei Rancaguában, és „elfelejtette” megadni Tichy Lajos szabályos gólját. Az más kérdés: Tichy Sándor Károlynak meg Sipos Ferencnek köszönhette, hogy egyáltalán pályára léphetett az 1962-es tornán, mert a vb előtt, egy olaszországi próbamérkőzésen csúnyán visszaszólt a szakvezetőnek, és Baróti haza akarta küldeni. Machost viszont el sem vitte, majd Tichytől örökre megvált az 1964-es Eb után. A Honvéd klasszisa a spanyolokkal szemben (Madridban, a hosszabbítást követően) 2-1-re elvesztett elődöntőben játszott hetvenedszer a válogatottban, míg a hetvenegyedik — néhány perces — fellépése 1971-ben, a címeres mezes búcsúmeccsén érkezett el... A játékosaihoz egyébként híresen ragaszkodó kapitány 1966-ban Göröcs Jánost és Varga Zoltánt ugyancsak kihagyta a csapatból — Göröcs ezen annyira megsértődött, hogy el sem utazott a vb-re —, de ezt feledtette a magyar futball valaha volt legragyogóbb találkozóinak egyike, a brazilok elleni liverpooli 3-1. Csakhogy a szovjet csapattal vívott negyeddöntőben alulmaradt az együttes, és Baróti elkeseredetten nyilatkozta a BBC-nek: „Megint én leszek a bűnbak, mert kikaptunk az oroszoktól.” Erre nyomban menesztették — egyébként már 1958-ban le akart köszönni, de akkor nem fogadták el a lemondását -, igaz, nem került a süllyesztőbe: Újpestre mehetett edzőnek. Göröcs klubjánál megalapozta a lilák egyeduralmát, a hét egymást követő bajnoki címből álló sorozatot, melyből három arannyal vette ki a részét. Az első diadal (1969-ben) a szériához hasonlóan rendkívüli volt, mivel az Újpest majd tíz esztendő után vette át ismét a hatalmat, hiszen 1961 és 1968 között csak a Vasas, az FTC (egyaránt négyszer), valamint a Győr (egyszer) ült a trónra. S korántsem ez volt az utolsó „dobása”. Hetvenötben megint kapitánnyá nevezték ki, és az 1978-as vb-selejtezőkön visszaadta a ’66-os kölcsönt a szovjet válogatottnak (2-1). E mérkőzés után leszokott a cigarettáról, mert előzőleg megfogadta: ha nyer a csapat, akkor soha többé nem gyújt rá. Müller Sándort viszont épp a dohányzás miatt tette ki a válogatottból 1977-ben; abban az évben, amelynek során a Bolívia elleni pótselejtezőn aratott 6-0 a legfényesebb sikereit idézte. íme, néhány felejthetetlen eredménye: Svájc 8-0, NSZK 4-3 (1959), Anglia 2-0 és 2-1 (1960,1962), Bulgária 6-1 (1962), Dánia 6-0 (1963), Franciaország 3-1 (1964), Olaszország 2-1 (1965), Luxemburg 8-1 (1975), Argentína 2-0, Ausztria 4-2 (1976). Negyedik vb-je előtt azonban le kellett mondania a sérült Vára- dyról, valamint a lélekben megtört Fazekasról — utóbbi ugyan szerepelt a világbajnokságon, de mintha ott sem lett volna -, és a két leg- gólerősebb csatárát így vagy úgy nélkülöző válogatott kudarcot vallott a tornán. Am Baróti még beírta magát a Benfica történetébe, miként korábban a perui válogatottéba. Lisszabonban a Chalana-féle garnitúrát, Dél-Amerikában a szintén virtuóz Cubillas vezérelte csapatot irányította. Portugália után nyugdíjba vonult a Vittorio de Sicára hasonlító, de az itáliai filmszínész-rendezőnél jóval csöndesebb, finom modorú tréner, és Szilágyi Erzsébet fasori otthonában sokkal inkább bánatosan, mint büszkén emlékezett kivételes pályafutására, amelyet az UEFA 2000-ben életműdíjjal ismertei. Karácsony előtt egy nappal lesz tíz esztendeje, hogy — kilencvenegy éves korában — elhunyt. A halál szinte jelképesen ragadta el. A rekorder kapitány, a legnagyobb magyar edzők egyike — akinek számtalanszor szólt a lelátóról a „Lajos bácsi, köszönjük!” — nem érte meg a 2005-ös karácsonyt. Miként nem ünnepelhetett 1958-ban, 1962-ben, 1966-ban és 1978-ban sem... ■ Hegyi Iván, a Népszabadság ROVATVEZETŐJE A Sprint Kiadó gondozásában megjelent Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán című könyvének második, bővített kiadása. A Hírnökben rövidítve közlünk a kerületet érintő írásokból. Megvásárolható: 4990 Ft-os áron a kiadóban (XIII., Újpesti rkp. 7. fszt. 2.) Magyarok nagy pályán A luMuni*it< Irtendál
