XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-07-01 / 13. szám
XIII. KERÜLETI HÍRNÖK 2016. JÚLIUS 1 * Sport 11 Magyarok nagy pályán A labdarúgás legendái / lllovszky Rudolf Angyalföldi pálmafák Ha valaki 270 mérkőzést játszott a Vasasban — és milyen Vasasban! ám ez csak mellékes ahhoz képest, amit edzőként elért, arról az emberről igazán elmondható, hogy nemzetközi nagymester vált belőle. Arról az emberről: ez nagyon fontos. Mert lllovszky Rudolf kétségkívül a legkiválóbb szakvezetők közé emelkedett, de emberként vált a legnagyobbé. Párját ritkítja az a futballista, aki valaha rosszat mondott róla: a ferencvárosiak, a Hungária körútiak, a kispestiek, az újpestiek ugyanúgy szerették, mint az angyalföldiek. Vagy majdnem ugyanúgy. Elvégre mindenekelőtt vasas volt, és nem azért, mert ifjú korában hegesztőnek tanult: végakaratául azt hagyta meg, hogy piros-kék mezben temessék el. Lélekben hatvanhét esztendőn át tartozott a Vasashoz, jóllehet nem mindig a XIII. kerületben tűnt fel a csaknem hét évtized során, hiszen — egyebek közt - kétszer is szövetségi kapitánnyá nevezték ki. S a válogatott szakvezetőjeként egyenesen labdarúgó-történelmet írt. Eb-n a mostani tornáig és olimpiai döntőben mindmáig utoljára az ő vezetésével járt a nemzeti együttes, bár 1972-ben, az Eb belgiumi négyes döntője, valamint a müncheni ötkarikás játékok esztendejében még nem tudta, hogy ez így lesz. De valamit ebből is megsejtett, ahogyan annyi mindenre ráérzett a futballból. Amikor bírálatok érték az akkoriban bizony csalódást keltő olimpiai ezüst miatt, csöndesen megemlítette: „Becsülni fogjuk még ezt a második a helyet.” A kölyök lllovszky sem ábrándozhatott labdarúgó-karrierről. Mégpedig azért nem, mert tizenöt éves korában a villanyos lépcsőjén lógott, miközben egy autó elsodorta; már az is csoda volt, hogy túlélte a balesetet. Minden relatív: azt kell írni, hogy combnyaktörést szenvedett csupán. Az operáció azonban nem sikerült tökéletesen, hiszen a műtéttől az egyik lába rövidebb lett, mint a másik. Innen nézve különösen nagy szám az a 270 NB I-es meccs meg a három válogatottság, főként, ha hozzátesszük, hogy a huszonhárom esztendős lllovszky olyan halhatadanok oldalán mutatkozott be a címeres mezben, mint Szusza Ferenc és Zsengellér Gyula. De, mint tudjuk, edzőként lett extraklasszis. Eleinte még senki nem mondta neki, hogy Rudi bácsi, elvégre harmincöt évesen vette át a Vasas felnőtt csapatának irányítását attól a Baróti Lajostól, akinek dirigálásával az angyalföldiek 1956-ban — azaz alig egy esztendővel azelőtt — 9-2-re intézték el a bécsi Rapidot a Közép-európai Kupa döntőjének harmadik mérkőzésén. Nem mellesleg: bajnokcsapatot örökölt, hiszen a Vasas 1957-ben nyerte története első NB I-es aranyérmét, és a fiatal tréner igyekezett tartani magát ehhez a nívóhoz. Hatvanegyben, hatvankettőben, hatvanötben egyaránt az első helyre vezette a piros-kékeket, hogy aztán hetvenhétben is bajnoki címhez segítse a Fáy utcaiakat. lllovszky úgy lett óriássá, hogy- mindig kisember maradt. Örökké szerényen, már-már alázatosan viselkedett; „csókolom, Ferikém, Bandikám” — köszönt még a nála húsz-harminc évvel fiatalabbaknak is, akik azonban nemhogy tisztelték, de időnként kifejezetten rettegtek tőle. A labdarúgás Kabos Gyula figuráit idéző, amilyen egyszerű, olyan nagyszerű és szeretetre méltó alakja ugyanis a futballban nem ismert pardont, sőt minél többre tartott egy-egy játékost, annál szigorúbbnak mutatkozott vele szemben. Magát sem kímélte: harmincfokos hőségben is melegítőt vett magára, úgy futott elöl a tréningeken, és maximalizmusára jellemző volt, hogy a rangadók előtt még akkor is edzőtáborba vitte a csapatot, amikor az együttes sorozatban nyerte a mérkőzéseket. Ha pedig hazaengedte a játékosokat, akkor esténként telefonon ellenőrizte, hogy otthon vannak-e. Tíz tájban felhívta, mondjuk, Mészölyt, azzal a barátságos, egyben semmitmondónak tetsző kérdéssel: „Hogy vagyunk, Kálmánkám?” Érthető, ha á régi csibészek olykor szólni sem mertek neki; akkor meg végképp nem, ha kiszáradt a szájuk, de nem feltétlenül vízre szomjaztak... A fröccsre vágyó Farkas ugyanis egy közös ebéd során ravaszul megpendítette, hogy „Rudi bácsi, zsíros az étel”, mire az edző felpattant az asztaltól: „Nyernek néhány meccset, és már követelőznek?!” Noha mindig a földön maradt, kezdettől fogva a magasságokat ostromolta. Már első edzői évadában a BEK elődöntőjébe vezette a Vasast, amelyet csak a legértékesebb európai klubtrófeát 1956 és 1960 között sorozatban ötször elhódító Real Madrid tudott megállítani. A spanyol fővárosban 4-0-ra győzött a királyi gárda (a visszavágón 2-0-val szépítettek a piros-kékek), de volt 4-0 a legjobb nyolc között is, mégpedig az angyalföldiek javára, az Ajaxszal vívott visszavágón. lllovszky szövetségi kapitányi premierjén 2-2-vel kellett beérni Hollandiában, ám a következő nyolc mérkőzést egyaránt megnyerte a címeres mezes csapat, egyúttal elsőként foglalt helyet magának az Európa-bajnokság negyeddöntőjében. A záró Eb-selejtezőt már tét nélkül játszotta, és 1- 0-ra kikapott az NDK együttesétől, a vereségnek pedig váratlanul súlyos következménye lett. Az a sportvezető ugyanis, aki — szinte egyedülálló módon — nem kedvelte Illovszkyt, megpendítette: nem kellene-e magyar szövetségi kapitánynak megtenni az akkor már hét éve a keletnémet együttest irányító Sós Károlyt? A felvetés a regnáló szakvezető fülébe jutott, és a feltűnést soha nem kereső, ám önérzetes mester azonnal lemondott. Utóbb próbálták marasztalni, de hiába kérlelték, utóda pedig hol Lórántnak, hol „Pixinek” hívta a Solymosihoz hasonlóan szőke Mészölyt, „Tichynek” szólította a Titinek becézett Göröcsöt és „Sinkovicsnak” keresztelte el Vinkovics masszőrt. Ennél is nagyobb probléma volt, hogy Prágában, a 3-3-mal zárult csehszlovák-magyar vb-selejtező szünetében, 2-1-es magyar vezetésnél Mészölyt zuhanyozni, a cserejátékos Juhász Istvánt pedig melegíteni küldte, majd — a csapatkapitány Göröcs közbenjárására — Mészölyt visszarendelte a pályára, Juhászt meg a kispadra. A csapat aztán 3-1- re is vezetett, Sós pedig a hatvanadik perc táján mégis csak lehívta Mészölyt, és Göröcs a pázsitról már nem segíthetett. Ez okozta — a 3-2- es dániai vereséggel együtt —, hogy 1969 decemberében pótselejtezőt kellett játszania annak a válogatottnak, amely 1967-ben még a kontinens legjobbjai közé tartozott. Aztán hetvenkettőben sikerült bejutni az Eb legjobb négy csapata közé. Amint arról már esett szó: a szakvezetői poszton lllovszky Rudolffal. Hogy a tréner miként lett megint kapitány, az új abb nagy történet. Görögországban dolgozott, miközben korábbi játékostársa és örök jó barátja, Kubala László beajánlotta őt a Zaragozánál. Az edző hazajött, hogy engedélyt kérjen a spanyolországi szerződésre, de azt nem kapta meg, mert a válogatott hallatlanul rosszul állt az Eb-selejtezőcsoportban - nem sokkal azelőtt kapott ki 3-0-ra a bolgároktól -, és a sporthivatalban úgy döntöttek: Illovszkyra bízzák a nemzeti együttes talpra állítását. Szinte lehetetlen vállalkozásba kellett fognia, már abban az értelemben, hogy másodszori kinevezése után néhány héttel a magyar együttes a riói Maracana Stadionban lépett fel a világbajnoki címvédő brazilok ellen. lllovszky azonban nem kesergett, hiszen akkor sem hagyta el magát, amikor 1964-ben az Euró- pa-bajnokságról — amelyen Baróti Lajos kapitány segítője volt - azért kellett hazajönnie, mert a fia megdöbbentő balesetet szenvedett a Balatonon. A gyermek megbénult, s ezt a szörnyű terhet apjának is örökké hordoznia kellett, ám a papa soha nem éreztette senkivel, hogy múlhatatlan bánata van... A lelkierő bajnokának mi volt hát felkészítenie az együttest a nyolc vb- aranyérmest felvonultató brazilokkal szemben? A meccs 0-0-val ért véget úgy, hogy a dél-amerikai ország sajtója Felix kapust emlegette a mezőny legjobbjaként... Majd diadalmenet zajlott a számunkra addig szerencsétlen Ebselejtezőkön, három egymást követő győzelemmel, azokon 8-0-s gól- különbséggel, s végül, de korántsem utolsósorban: csoportelsőséggel. Párizsban, a franciák elleni 2-0 alkalmával Dunai II hátrahúzásos átadása és Bene kapásgólja, valamint Zámbó szédítő szólója a magyar labdarúgó-történet legszebb pillanataira emlékeztetett, 1972- ben pedig lllovszky, Albert és Bene újra átélhette azt, amit 1964-ben: a válogatott a nagy négyes tagja lehetett az Európa-bajnokságon. Igaz, a belgiumi torna előtt a szakvezető hiába mondta, hogy „nem szeretnék úgy járni, mint az az ember, aki Rómába megy, de nem látja a pápát”, az együttes csak negyedik lett. lllovszky nem „kozmetikázott” semmit, ahogyan nem kedvelte a csinnadrattát sem. Egy alkalommal, amikor sokadszor tért vissza az általa összesen 487 mérkőzésen irányított Vasashoz, és a piros-kékek 5-0-ra legyőzték a Győrt, Rodolfónak tituláltam; másnap méltatlankodva hívott fel, hogy „Ne nevezzen engem bűvésznek!” Ragyogó edző volt, a 4-2—4-es formáció például ugyanolyan emblémájává vált, mint a hajdani vasútnak a 424-es mozdony. Hibázott is persze. Az 1973-as, „edströmös” vb-selejtezőn balhátvédnek tette be Szűcs Lajost, miután Juhász Péter (akaratlanul) megsértette őt az edzőtáborban, ráadásul újonc kapust avatott, és elképzelése egyáltalán nem vált be a svédek elleni 3-3 alkalmával. A gárda, bár csoportjában veretlen maradt, kiesett... Ezzel együtt Illovszkynak — kiemelkedő kollégáihoz hasonlóan — a Nemzetközi Nagymesterek Klubja örökös tagjai közt a helye. Am életműve nem a munkássága, hanem ő maga, személyesen. ■ Hegyi Iván, a Népszabadság ROVATVEZETŐJE A Sprint Kiadó gondozásában megjelent Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán című könyvének második, bővített kiadása. A Hírnökben rövidítve közlünk a kerületet érintő írásokból. Megvásárolható: 4990 Ft-os áron a kiadóban (XIII., Újpesti rkp. 7. fszt. 2.) Magyaroknagy pályán A LiMurújilj IcgeiuLn
