XIII. Kerületi Hírnök, 2016 (22. évfolyam, 1-24. szám)
2016-06-16 / 12. szám
XM^<erü^^hírnö|^^|^^0^N3^jljnius^JJ^ Hajdú Györgyné Marika A kerületben otthon érezte magát Bár az iskolák állami kézbe kerültek, az üzemeltetés az önkormányzatoké maradt. Úgy volt, hogy a fenntartó pályázatokat ír majd ki az oktatási intézmények felújítására. A XIII. kerületi önkormányzat tudatosan készült erre a feladatra: kijelölte a felújítandó iskolákat és a felújítási terveket is elkészítette. Azzal, hogy az üzemeltetés is az államé lesz, az iskolák és a gyerekek lesznek szegényebbek. Hogy friss nyugdíjasként mivel telnek Hajdúné Marika napjai? Most több időt tud együtt tölteni a családjával. Az ELMÜ-nél dolgozó férje vele egy időben ment nyugdíjba. 1982-ben költöztek a kerületbe, és Marika ma úgy érzi, ide hazaérkezett, az otthonát és a munkahelyét is megtalálta. Különösen jólesett neki, hogy a munkáját mindig elismerték. Három gyermekük van: a lányuk építész- mérnök, és a férjével vidéken él, a fiaik pedig szintén a XIII. kerületben laknak. Marika kedvenc elfoglaltsága az olvasás, egyebek mellett pedagógiai és pszichológiai tárgyú könyveket búj. Most kézimunkázásra is tud időt szakítani. Érdekli a természetgyógyászat, szeretne egészségesebben élni. Szerencsére régi kollégáival nem szakadt meg teljesen a kapcsolata: ma is hívják az oktatással kapcsolatos fontos eseményekre. A férjével pedig rendszeresen járnak a József Attila Művelődési Központ Pénteki 3 programjaira. Azt mondja, szeretett a kerületben dolgozni és szeret itt élni. ■ Csop Veronika ^Mozaik Cl Az oktatás szolgálatában Csaknem harminc évet töltött el kerületünk oktatásügyének szolgá- latában Hajdú Györgyné Marika. Villamos üzemmérnökként kezdte, majd műszaki tanári diplomát szerzett, és 1986-ban az Országbíró utcai általános iskola fizika- és technikatanára lett. Pár év múlva már igazgatóhelyettes, és nem mellesleg a kerületi fizikai munkaközösségvezetője. Mikor 1996-ban az iskolát a Csata utcaival összevonták, megpályázta és el is nyerte a pedagógiai tanácsadói állást. 2005-ben a Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatójává nevezték ki. Öt évvel később a polgármesteri hivatal Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztályának vezetője lett. 2013-ban az iskolákat államosították, ekkor a Szociális és Köznevelési Osztályon köznevelési referensként folytatta szakmai tevékenységét egészen a múlt év szeptemberi nyugdíjba vonulásáig. Miközben napi munkáját magas színvonalon végezte, szinte folyamatosan tanult. 1996-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen elvégezte a közoktatás-vezető szakot. Két évvel később felsőfokú oktatásinformatikusi végzettséget szerzett, majd 2000 és 2004 között elvégezte az ELTE pedagógia szakát. A közoktatás és felnőttoktatás, a szaktanácsadás és a tanügy-igaz- gatás területén három évtizedes ki„Különösen jól esik, hogy a munkámat mindig elismerték." magasló pedagógiai munkája elismeréseként idén március 15-e alkalmából az Emberi Erőforrások minisztere a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesítette. Azt mondja, a polgármesteri hivatalban végzett osztályvezetői munkája az előzőeknél összetettebb szakmaiságot igényelt. Ebben nagy segítségére volt, hogy jól ismerte az iskolákat, az óvodákat és a pedagógusokat, és rálátása volt az oktatási rendszerre. Köznevelési referensként pedig látszólag nem volt dolga az iskolákkal, de tartotta a kapcsolatot a helyi tankerülettel, és szervezte az olyan, oktatással kapcsolatos eseményeket, mint a kitűnően érettségizett kerületi diákok köszöntése, a szaktárgyi versenyek első helyezettjeit jutalmazó Győztesek Gálája, Az Év Pedagógusa díjátadója és nem utolsósorban nagy szívügyét, a nyugdíjas pedagógusok díszdiploma-átadó ünnepségét. Ami az oktatás mai helyzetét illeti, úgy látja: a mostani rendszer nem jó. Már csak azért sem, mert a helyi dolgokat helyben kell kezelni, illetve megoldani. Csak így lehet esély arra, hogy az adott településen élők érdekei érvényesüljenek. A mi önkormányzatunknak megvolt a közoktatási koncepciója — a többi között az informatikai, illetve a nyelvi nevelés elősegítése és meg is teremtette az ehhez szükséges feltételeket. Interaktívtábla- programja országosan is egyedülálló volt, a gimnazisták nyelvtanulásához pedig a jogszabályban előírtnál több idegen nyelvi óra finanszírozásával járult hozzá. Nyári készletkisöprés • Teljes áras hallókészülékek* • Hallássegítő eszközök (Speciális vezetékes és mobil telefonok) • Egyéb jelző és erősítő eszközök Ne maradjon le! Jöjjön el hallásvizsgálónkba 2016. július 15-ii SZONDI UTCAI HALLÁSVIZSGÁLÓ 1068 Budapest Szondi u. 98/a (a Hősök terénél) Bejelentkezés: 06-1/302-0632 06-80/204-000 (ingyenesen hívható) www.victofon.hu Ajándék Önnek** A kedvezményben részt vevő termékekről tájékozódjon az audioiogian! Az ajándékra a hallásvizsgálaton résztvevők jogosultak Virtofon A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosat A 75 éve történt sorozat keretében érdekes, történelmi tárgyú előadásokra kerül sor június 22-én délután négy órakor a Váci út 50. szám alatti Civilek Házában. A téma a II. világháború döntő eseménye, a Szovjetunió megtámadása, a Barbarossa-terv. A program a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület, a Békefenntartók Bajtársi Egyesülete és a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületének szervezésében az önkormányzat támogatásával valósul meg. Szekeres István nyugállományú dandártábornok, a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület elnöke megnyitó beszéde után három előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. Először Ravasz István alezredes, hadtörténész beszél Németország és a Szovjetunió katonapolitikai helyzetéről, illetve a szembenálló felek hadseregeinek felkészültségéről a Barbarossa- hadművelet előtt. Ezt követően A Barbarossa-hadművelettől a moszkvai csatáig címmel Erdős László nyugállományú ezredes, a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületének alelnöke tart előadást. Végül Szabó József nyugállományú alezredes, hadtörténész előadását hallgathatják meg az érdeklődők a magyar csapatok részvételéről a Barbarossa-hadműveletben. ■ (cs) 75 óve történt Polgármesteri Hivatal ingyenes zöldszám: 06(80)200-306 Zajügyelet (csütörtök, péntek és szombat este 20-tól, reggel 8 óráig): Állattetem bejelentése (Polisz Kft.): Patkány bejelentése (Bábolna Bio): Kóbor ebek bejelentése (Főv. ŐK. Állategészségügyi Szolgálat): Közérdekű telefonszámok 06(80)626-666 06(80)626-999 432-0412 280-6832 XIII. kerületi Közterület-felügyelet (1131 Bp. Hajdú u. 29.): 359-9419 Bomba (gránát) bejelentés (MH, Tűzrendész és Hadihajós Ezred): 410-9780 Köztisztasággal kapcsolatos bejelentés (FKF Zrt.): 459-6700 Közvilágítással kapcsolatos bejelentés (Budapest Dísz- és Közvilágítási Kft.) 238-4110 Gázszivárgás bejelentése: 477-1333 I A II. világháború döntő eseményei 75 éve történt